Mindenkinek, aki vasárnap úgy szavazott, hogy a NER-alagút sötétségében felderült egy kis fény. Mindenkinek, aki úgy érezte, tényleg elég abból a mocsok lavinából, posványból és fertőből, amiben Magyarország tizedik éve kénytelen létezni.
Köszönöm, hogy ma reggel arra ébredhettem, hogy hány nagyvárosban nyert az ellenzéki összefogás. Hogy végre felfogtuk, EGYEDÜL NEM MEGY.
És ki is tartott az együttműködés, egészen eddig a csodálatos eredményig. Remélem, továbbra is kitart, nem lesz egymás közötti marakodás – és ennek eredményeként 2022-re lesz egy olyan ellenzéki ellenjelöltje a kiskirálynak, hogy majd az akkori választások után is ünnepelhetünk. Nem Karácsonyt – őt ma köszöntjük -, de egy olyan győztest, aki össze fogja tudni szervezni, és maga mellé állítani mindazokat, akiknek tökig elegük van a tizedik éve tartó agymosással egybekötött országlopásból.
Köszönöm, hogy ma reggel – sok éve először – büszkén válaszolhattam a munkatársaim kérdésére, akik arról érdeklődtek, tudok-e már biztos eredményeket.
Köszönöm, hogy elértük azt, hogy Spanyolország egyik legbefolyásosabb lapja, az El País egy rövid, de rendkívül korrekt cikke címének ezt választotta: A magyar ellenzék vereséget mért Orbán pártjára.
Köszönöm, hogy Budapesten igazi, nem elcsalt választáson nagy többséggel nyert a józan ész, a felelősségtudat, a város (és ezzel együtt az ország) jövőjéért dolgozni akaró csapat. Azért nyertek, mert azt szeretnék a rájuk szavazók, hogy valaki tényleg vegye komolyan több, mint másfél millió ember jelenét, jövőjét, életét.
Köszönöm az összes Isteneknek, akikben nem hiszek, hogy tegnap nagyon nem lett igazam. A borúlátásomat elfújta mára a Földközi-tenger simogató szele. Hol esik, hol verőfényesen kisüt a Nap. A lelkemben ma semmi nem tudja elhomályosítani azt a boldogságot, amit érzek.
Mégsem annyira elveszett ország a hazám.
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.