Tisztességes monitorfüggőhöz méltóan ma reggel első dolgom volt megnézni azt, beindultak-e az önkormányzati választások. Hátha lefújták, mit lehessen tudni… de nem, sőt! Magas a részvételi arány, olyan adatot is találtam, amely szerint soha ennyien nem voksoltak önkormányzati választásokon.
Mert ugyan több ezer kilométerrel arrébb élek a hazámtól – ami mindig is az marad, akárhova sodor is az élet – nem lehet megtenni azt, hogy az embert ne érdekelje, mi történik Magyarországon. Én legalább is nem tudom megtenni, ennek sok oka van, leginkább magánjellegű. Az persze nem magánügy, hogy egy banánköztársaságok szintjére süllyedt uniós tagország mennyi kárt okoz annak a közösségnek, amelyik gyakorlatilag eltartja, és biztosítja a megélhetését – mert az adót, amelyet egy másik uniós országban fizetek, esetleg pont a NER csicskáinak valamelyike kapja. Ameddig még kapja. Be lehet zárkózni a nagy magyarság újonnan felépített kerítése mögé – de attól még a valóság az, hogy mára az EU támogatások és külföldi befektetők nélkül nincs magyar gazdaság. (A pénz nem jótékonykodik – piac és olcsó munkaerő kell cserébe, ez a klubtagság ára.)
Szóval, nem mindegy, hogyan végződik a mai nap, nagyon nem. Nincsenek illúzióim, néhány nem narancs színű pontra számítok csak, és kérem az Isteneket, hogy nagyon nagyot tévedjek. Érjen – 10 év óta először – egy olyan kellemes meglepetés, amellyel sokszor kecsegtettek az otthon élő barátaim, és utána azt mondták, tévedtek, nem lesz itt változás. Még sokáig nem lesz.
Úgy hozta az élet, hogy éppen tegnap éjjel érkezett a városunkba két napra egy baráti házaspár Kanadából. A párom meg külföldre kellett menjen, így egyedül fogom vendégül látni őket. Nem akartam sehova „beülni” velük, így meghívtam őket egy jó kis ebédre, rajtuk kívül két, nehéz helyzetekben nélkülözhetetlen spanyol barátot is idecsaltam– amíg sütögetem a hortobágyit, legyen társaságuk a kanadaiknak.
A barátok kuncogva figyelik, amit tíz percenként rohanok a laptop elé – hátha van friss hír otthonról? Megverték az ATV riporterét. A többiek megkérdezik, mi történt, elmondom, fejcsóválás. A szokásos spanyol que barbaridad! mellett a kanadaiak meg sem értik, hogy fordulhat ez elő.
Közben valahogy feljön a ritkán használt facebook-on a fidesz oldalának mindenféle szavazásra buzdító üzenete – amivel nem is lenne semmi baj, ha előtte nem az szerepelne, hogy ők már szavaztak – saját magukra. Mutatom és fordítom a post-ot a többieknek – itt már mindenkinek értetlenség ül az arcán. „Ilyet nem lehet csinálni a szavazás napján!” – mondják szinte kórusban. Az éppen visszaérkező és a lakásba belépő párom felvilágosítja őket:
– Magyarországon mindent lehet. A Fidesznek.
(Szegény Peter, többet tud lassan az O1G bandájának mindennapjairól, mint a saját, Hollandiában élő családjáról.)
Asztalhoz ülünk, nem lett rossz a leves sem, a palacsinta sem, de félig vagyok csak velük. Várom az újabb adatokat, magamban csendben drukkolok – mást nem tehetek. Van magyar lakcímkártyám, de nem szavazhatok sem a követségen, sem máshol. Mert hazaáruló vagyok, gondolom. Semmi közöm ahhoz, ki lesz a budapesti nyolcadik kerület polgármestere, és hány gengszter ülhet majd a képviselői székekbe. És ha holnap hazaköltözöm, mert úgy szeretném vagy úgy tervezem? Miért nem dönthetek arról, ki képviseljen a polgármesteri hivatalban?
Hát, ezen felesleges rágódni. Nem, és kész. Ahogy annyi törvényt sikerült a Fidesz érdekeinek megfelelően módosítani, hogy én már követni sem tudom, gondolom, ez is becsúszott valahogy. Mint az is, hogy nincs kampánycsend sem (ezt ma tudtam meg). Egy perc gondolkodási időd se legyen. Ha már programmal nem áll elő – üres ígérgetéseken és fenyegetéseken kívül – az uralkodó és az élet lassan minden percét szabályozni akaró hatalom – legyen az, hogy megmondja, kire szavazz, ha még eddig nem tetted volna.
Érzem, kicsit elegük van a vendégeimnek abból, hogy csak azon jár az eszem, vajon Karácsony hogy áll? Legalább Budapest kerüljön ki az enyves kezükből. Legalább… annyi mindent szeretnék, de a kis ördög azt súgja: ne reménykedj. El fognak csalni mindent.
Már a desszertnél tartunk, csak egy egyszerű almás pite, amit itt nem ismernek, a kanadaiak számára a good apple pie.
Kezdek megnyugodni – az ebéd jól sikerült. Még csak kora délután van. Még van remény bennem.
A laptop bekapcsolva marad, de igyekszem nem csak oda figyelni. De messze van még az este!
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.