Van az úgy, hogy szégyellem az érzéseimet. Például ha annyira ellenszenves valaki, hogy az már nekem kínos.
Így vagyok ezzel a Katalinnal is, a család- és népességszaporulati orbánszóvivővel, a fantahanta egyik üdvöskéjével, a CSOK, a babaváró hitel és a hasonló faszságok gyermekszülésben jeleskedő apostolinájával.
Már azzal kiverte nálam a biztosítékot, ahogy gigantikus FIDESZfeliratú fülcsüngőivel, erre az alkalomra varrott molett alkalmi – lezseren nerkompatibilis – tunikában ünnepelte a pódiumon a választási győzelmüket. De elég csak azt látnom, ahogy ezüstbogaram a vezérre néz. Vajh’ mennyi lehet az a pénz, ami ezt a rajongó, feltétlen, imádatteli csüggő tekintetét, az arcára ragadt vigyort kiváltja? Na és a szelfizése az vezérkarral – hát az valami csoda! (Csordának nem nevezném.)
Lenyűgöz, hogy az arcátlanságával egyenes arányban nő a poziciója. Volt miniszteri tanácsos, majd kabinetfőnök. A Political Network for Values (Politikai Hálózat az Értékekért) Tanácsadó Testület alelnöke. Baszki! (Ez egy község a lubusi vajdaságban, Strzelce-Drezdenko megyében, Lengyelországban.) Ma már alelnök a drága a szektában is, amelynek listáján parlamenti képviselő lett. Szinte mindennap vértolulást okoz nekem, ahogy az arcomba tolul az ostobaságaival. Amint rebbenéstelen szemmel felmondja a napi ner-penzumot. Úgy tesz a több diplomájával, mintha nem is értené az abba bele nem illő felvetéseket. Szándékosan elhallgatja az általa bejelentett örömhírek hátulütőit – néha órák telnek el, amíg rájövök, mekkora átverés van mögöttük. Ahogy család- és ifjúságügyi államtitkárként megszabja, mi a család. Ha valaki netán egyedül neveli gyermekét, az bizony messze nem család e tájon. Aranyoskám kiköveteli a pártja által kívánatos bőséges gyerekáldást. Hát hová szüljék azt a sok gyereket a szerencsétlen fiataljaink, a híd alá? Mert amint beüt valamiféle kétes értékű „állami támogatás”, a lakásárak abban a minutumban kábé épp annyival megugranak.
Hogy csak a legutóbbi agymenéseinél maradjunk.
„B. Zs. nem viselkedett példaértékűen” – mondotta az arany szájával. Értitek? NEM PÉLDAÉRTÉKŰ az, hogy a „polgármesterolimpikoncsaládapa” – vazallusa jachtján, az Adrián ringatózva, EU-s finanszírozással – betépve dugdos komplex szolgáltatást nyújtó ribancokat. Ami magánügy, mi lenne más. Nem példaértékű az sem, hogy az ehelyütt megnemnevezett maga a kétlábon járó pofátlan korrupciómaffiaszélhámosság, közpénzügyileg. Világos üzenet ez minden csúcsra járatott és feltörekvő maffiózónak: akármit csinálhattok, de lesztek szívesek nem lebukni! Eszemadtáék aztán tényleg összetartanak, jóban-rosszban. Egy család ők, na.
„Abban bízom, hogy egyre több szabadságot tudunk adni a magyar embereknek.” Bevillan, amit a dk óriásplakátozott pár éve: „Ha nyerünk, a hatalom egy részét visszaadjuk a népnek!” Hát ezek nagyon el vannak tévedve! A szabadság elvehető, de nem adható, szívemszottyai. Az a mi természetes emberi állapotunk. És nem is billogozható semmilyen jelzővel. Nincs olyan, hogy keresztény szabadság, vagy fideszadta szabadság. Bármilyen toldása-foldása szűkíti azt, én tehát a jelző nélküli szabadságban hiszek. Különben is, ne „több szabadságot” adjatok már, hanem vissza mindazt, amit elloptatok! A hatalom letéteményese az istenadta-vette nép, azt a választottai – meghatalmazásuk időkorlátján belül – gyakorolhatják, de el nem vehetik. Márpedig ha el nem vehetik, egy részét (minő nagylelkűség!) vissza sem adhatják, mert az – ab ovo usque ad mala – a miénk, bármit is maszatol e tekintetben a gránitszilárdságú. A népszuverenitás elve azt diktálja, hogy a hatalommal csak élni szabad, visszaélni nem.
Jut eszembe, Hitler útját a hatalomba nem csekély mértékben a hölgyrajongói egyengették és támogatták, még anyagilag is. Hogy aztán jól megszabadítsa a fehérnépeket az egyenjogúság rögeszméjétől.
A női lélek rejtelmei számunkra, egyszerű férfiak számára, olykor megfejthetetlenek.
Pandula Dezső