December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Otthon

Morcosan ébredünk. Fél hat. Mi a fene mocorog a lábunknál? A macska. Macska??????? Mi a nyavalyát keres itt, mikor tudja, hogy a hálószobába tilos belépnie! Hálószoba? Zsákok, dobozok, falból kilógó vezetékek… Hogy a bánatba kerültünk ide? Jézusom, hát persze! Tegnap költöztünk. Ide. Ja. Este meg is számoltuk a sarkokat. (Bár tudnám, hogy mi a fenének. Mindegy. Aszonták, hogy meg kell számolni, mikor először alszunk valahol…) És mi ez a rohadt hideg? Elfogyott a gáz, vagy mi? Ja, nem. Csimbicica, itt nincs gázfűtés, ha nem akarsz megfagyni, be kell gyújtanod a kazánba. Hurrá. Magunkra kapjuk a már négy (vagy öt?) napja viselt koszos, poros, már-már önjáró játszóruhát, meg valami meleg mackófelsőt vagy mifenét: irány a pince! Milyen jó, hogy annak idején az úttörőtáborban megtanultuk a hatékony és praktikus tűzrakás szabályait! Meg amúgy is imádunk tüzeskedni, hát nosza! Már lobog is! Végre valami jó…

Ha már amúgy is kint vagyunk a házból, hát kiránduljunk egy kicsit a kert végibe’! Szép… lesz majd, ha nekiállunk kicsit kordában tartani az elvadult fákat, bokrokat, virágokat. Majd. Kutyánk már nagyon otthon érzi magát, eddig csak gödröket ásott, de most új távlatok nyíltak számára: úgy döntött, hogy a Budapest-Új Zéland metróvonal helyett inkább folyómedreket fog ásni. Majdnem sikerült is pofára esnünk az egyik mellékágban… Sebaj, legalább felébredünk. Talán itt az ideje, hogy valami emberi külsőt kölcsönözzünk magunknak a hajnali fáradalmak után.

A fürdőszobában még csak egy apró tükröcskénk van, de talán jobb is: belepillantva majdnem szívrohamot kapunk… A kis berendezésből egy igencsak trehány módon – valószínűleg egy kezdő és/vagy pancser “szakember” által- bebalzsamozott múmia arca tekint vissza ránk… Hát igen, a hetek óta tartó napi három-négy óra alvás nem tartozik éppen a trendi szépségápolási tanácsok kategóriájába. Mindegy, ez van, ebből kell gazdálkodnunk. Már csak azért is, mert temérdek tennivalónk van. Haladéktalanul el kell intéznünk néhány létfontosságú dolgot, úgy mint: a közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálatainak meglátogatása, bevásárlás, valamint egyszem unokánk néhány órás felügyelete. Ez utóbbit bölcsen lemondjuk, hiszen nem szeretnénk, ha a kisded már néhány hetes korában visszamaradna a fejlődésben, midőn meglátja nagyanyját második Ramszesz elcseszett és hulla fáradt múmiájaként… A közüzemi meg a többi maradhat.

Mivel mégsem mehetünk emberek közé a fentebb már ismertetett négy (vagy öt) napja viselt öltözetben, valami elfogadható szettet kellene produkálnunk. A zacskórengetegben végzett kutatómunkánk során a következő holmikat találjuk: egy pár strandpapucs, egy lenge nyári ruha, egy irhabunda, egy pár (indokolatlanul arany színű) bőrkesztyű, egy (soha nem hordott) fekete úszósapka, valamint egy gladiátor testet ábrázoló konyhai kötény…. Lássuk be, még a legelvetemültebb sztájliszt is agyf@szt kapna ettől az összeállítástól. Pedig iparkodni kellene, mivel új lakóhelyünkről csak vonattal lehet megközelíteni a legközelebbi emberlakta települést, ráadásul csak óránként jár a fent említett felszíni tömegközlekedési viszonylat. Hát ez bukta. Majd a következővel megyünk. Kitartó munkával végül sikerül kibányásznunk egy viszonylag elfogadható felsőruházati kombinációt…

Miután sikerült emberi külsőt kölcsönözni magunknak, kihasználva a következő vonat indulásáig fennmaradó időt, megengedhetünk magunknak egy – a nyitott konyhaablak mellett elfogyasztandó – kávét. És ekkor csoda történik… Az utcán elhaladó, (még) ismeretlen emberek hangos „jó reggelt” köszöntéssel mennek el előttünk. Nem tudják ki vagyok és én sem tudom, hogy kik ők. Csak úgy. Mert ez egy falu… itt még mindenki köszön mindenkinek… Jó lesz ez…

A vonat lassan elhalad a régi otthonom előtt. Bár nem akarom, mégis oda kell néznem: még minden úgy van, ahogy hagytam… a lehúzott redőnyök, a lecsupaszított, üres udvar, a jól ismert fák, bokrok… Már és még lakatlan. Remélem, jó gazdája lesz. És remélem, hogy az „új”, a még feldúlt, rendetlen, még szokatlan ház is majd egyszer „otthon” lesz. Egyszercsak…

P.S.: Eltelt néhány hét… A régi kert fáit, bokrait, virágait kivágták, a gondosan ápolt gyepet felszaggatták, kavicságy került rá. Parkoló lesz… Az egykori otthon magányosan áll. Az ablakai sötétek, sehol egy lámpafény… Hamarosan itt a karácsony… senki nem fogja feldíszíteni, kivilágítani a korlátokat, a teraszt… Elköltözött a szeretet… De már nem sírunk. Valami miatt ennek így kellett történnie.

Újra kezdjük máshol, mert az otthon az, ahol világosság van akkor is, amikor odakint minden sötét…

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.