Szívesen írna az ember másról is, mint a közelgő választásokról, azonban egyszerűen képtelenség elmenni szó nélkül amellett, amit a kormány művel az idősekkel. Nem arról van szó, hogy a rothadó egészségügyben hagyják őket kínok között meghalni. Nem is arról, hogy a minimálnyugdíjakat immár tizedik éve nem sikerült megemelniük 28 500 forintról. Nem. Most arról van szó, amit példának okáért az újpesti önkormányzat tesz segítségnyújtás címén. Ennél gusztustalanabb, szánalmasabb köpedelmet elég ritkán látni még idehaza is. Az októberi választások előtt – a szokásos módszer szerint – megpróbálják rávenni az idős választókat arra, hogy az őket ajándékokkal elhalmozó fideszes jelölt mellett tegyék le voksukat. Hogy mivel próbálkozik az újpesti városvezetés?
Erről az Újpesti Hírmondó számolt be még tegnapelőtt, ekkor derült ki az is, hogy a szavazatvásárlási kísérlet nem merül ki ennyiben. A kormánypárt ugyanis elég pénzt harácsolt össze ahhoz, hogy még egy ingyenes operett előadásra is meginvitálják az időseket. Természetesen azért, mert ők ennyire törődnek velük, nem pedig azért, mert a szavazatukra fáj a foguk. Komolyan, száraztésztával, krumplival és egy pár kolbásszal el lehet feledtetni azt, amit a kormány immár kilencedik éve tesz az idősekkel? Komolyan vannak olyanok – sajnos vannak, méghozzá nem is kevesen -, akik ezt az „ajándékcsomagot” örömmel fogadják, és majd emiatt a kormánypárti jelöltre adják le a voksukat?
Hogy ez vajon mégis miért nem tartozik a választási csalás kategóriába, azt már meg sem kérdezem, hiszen a plakátrongálás és a közpénzből finanszírozott pártkampány is belefér valamiért Magyarországon. Olyan, hogy választási csalás, kicsiny hazánkban nem létezik. Szabálysértések vannak, esetleg visszaélések, de csalás semmi esetre sem. Mint ahogy az sem számított tudtommal még bűncselekménynek sem, amikor a vidéki zsákfalvakban egyszerűen készpénzzel fizették le a nyomorban élő szavazókat. Lehetne a végtelenségig sorolni azokat az eseteket, amikor egyértelműen csalás történt, mégsem vontak senkit felelősségre. Ez ezúttal is pontosan így lesz. Hisz úgy állnak a számok, ezért hát az önkormányzat osztogat. Itt azonban a kormány még mindig nem áll meg, Orbán szintén beszállt a versenybe, és közpénzt osztogat.
Orbán: átlagosan 20 ezer forint nyugdíjprémiumot és 11 ezer forint nyugdíjkiegészítést fizetnek novemberben
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
Megjegyezte, a nyugdíjprémium – a nyugdíjasokkal kötött megállapodás alapján – a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíjkiegészítés pedig az infláció mértékével függ össze. (MTI)
Az egészben a legszomorúbb az, hogy ezt minden gond nélkül meg is teheti. Kétharmados felhatalmazással ugyanis ő rendelkezik mindannyiunk befizetései felett. Ezzel a hatalommal a kezében pedig végső soron bárkit megzsarolhat. Csak remélni merem, hogy azzal tisztában vannak az idősek – bár tartok tőle, messze nem mindenki van ezzel így –, hogy ez a pénz nem Orbán Viktor ajándéka számukra. Az ugyanis minden adófizető pénze, nem pedig Orbán Viktor magánvagyona. Az egy dolog, hogy az a szerencsétlenség ért bennünket, hogy ő kapta meg a kassza kulcsát, de ettől még nem ő a pénz tulajdonosa. A nyugdíprémium és a nyugdíjkiegészítés pedig törvényi kötelezettség, nem a Fidesz jóságán múlik, még csak nem is ők találták ki, hanem az előző kormány foglalta törvénybe.
Orbán, valamint a kormánypárti önkormányzatok nem megbecsülésük jeléül osztogatnak ilyen szorgosan, hanem arra utaznak, hogy a szavazók elég buták ahhoz, hogy egy zsák krumpli vagy egy pár kolbász elfeledtesse velük mindazt, amin kénytelenek voltak keresztülmenni az elmúlt években, köszönhetően az Orbán-kormánynak. A kérdés már csak az, hogy a választók többsége igazolja-e a Fidesz várakozásait, vagy sem. Ez már csakis az idősektől függ, senki mástól. Nem kötelező hülyének lenni, erre még Orbán sem képes rávenni senkit.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.