Június 4,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legnagyobb e vidéken? – Te vagy uram, mert történjen bármi, alattad a sámli

Vitte magával a sámlit. Csak így látta egész alakját a tükörben. Kicsi ember volt. A tükör magasra lett felfúrva. Hétköznapokon, ha látni akarta magát benne, hopp, hopp, ugrált, hogy legalább pillanatokra ellenőrizze, be van-e gombolva az inge meg a slicce. Hetente egyszer kapta magához a sámlit, felállt rá, és belekezdett monológjába:

  • – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legfaszább gyerek ezen a vidéken?
  • – Te vagy, uram, mert történhet bármi, alattad a sámli.
  • – Tükröm, tükröm, szeretlek.

A kicsi ember megigazította gyérülő haját, rántott egyet a száján, odakapott a szemöldökéhez és mondta, mondta. Tükröm, tükröm, állva tapsoltak éljeneztek, hurráztak, énekeltek nekem a jobboldali Fratelli d’Italia római rendezvényén. Én voltam a sztár. Mint Azerbajdzsánban. Ott szeretek rendet, fegyelmet tanulni. Ezért ők is nagyra tartanak.

Tükröm, tükröm, hát szerinted olyan rossz ember vagyok én, mint azt mondják? Ugye, hogy nem. Mindenkit hagyok élni. Nincsen nálunk uram-bátyáskodás, jól elvagyok a családunkban. Már majdnem mindenki a saját lábán áll. Fényesen világító jövő előtt áll a vejem, a lányom.

Tükröm, tükröm, nem vagyok nagyigényű: elszotyizgatok, a haverok néha elvisznek sétarepülni focimeccsre, tudod, ez a mániám. Gundeltől eszem, vagy a Sziszi nevű ismerősöm főz. A várat olcsón kimeszelték nekem, a freskók, képek csak értékmegőrzésre vannak nálam. Kulturálódom, tájékozódom: mindig elolvasom minden újság első oldalát, ha magamat látom. Látod? Hetente ellenőrzöm a stadionokat, nem tett-e kárt bennük a tömeg.

Mi bajod van tükröm, tükröm, furcsa hangokat adsz ki! Várjál, megigazítalak egy kicsit, meg magamat is, billeg a sámli. Szeretném Horthynál, Rákosinál, Kádárnál is hosszabb ideig nevelgetni a nemzetemet. Sok-sok levelet írni a magyar embereknek – beszélgetni velük, szeretem őket. Főleg a nyugdíjasokat, apámat is istápolom, legyen szép és gazdag öreg kora. Nekem a barátság minden, sokat teszek azért, hogy az egykori gázmestert méltó helyére fizessem. Legyen gondtalan élete. Neki is. Ahogyan minden magyaroknak.

Tükröm, megint a hang, egyre idegesítőbb. Mi történhetett, a sámli is táncol alattam. Ha lelépek róla, tükröm, tükröm, nem látom magamat. Benned.

Engem imádnak. Képzeld, az elnök úr sosem kukacoskodik. Kutatóink kutatják a jövőt. Dehogy a sajátjukat. Drága nemzetemét. Dédelgetem az egyházat, legyen még sok imára módja a vallásos embereknek, legyen Isten oktatója a gyerekeknek. És féltem az üldözött keresztényeket. Ha tehetném, befogadnám őket a házamba, a hazámba. Jó ember vagyok, csak le- és kifogyott a bankszámlám.

Tükröm, tükröm, fáj a fejem, mi ez a kurvára erősödő zaj, zsong a fülem. Tudsz valamit? A tökéletes illiberalizmusban ilyen nem szokott előfordulni. Minden magyar csendesen, egyetértve velem, építi a hazát. Mert megengedtem nekik, hogy a jövőjükért addig dolgozzanak, amíg bírnak. Nagy lehetőség ez! Csináltattam strapabíró ágyakat az otthon nélkülieknek. Fedél alatt. Szeretik. Úgy örülnek az újdonságnak, mint a vasalt herének. Falun még jobb az élet: az oroszokat már régen kizavartam a spájzukból. Hallani, hogy konzultációs leveleket, rezsiutalványokat esznek, de, tükröm, tükröm, ez nem igaz. Van ennivalójuk, mert a kertjükre küldöm az esőáldást, jócskán teremjen a földjük. Meg teremjenek ezrével az újszülöttek. Kötöttem az emberekkel eltartási szerződést. Ha ők eltartanak engem meg a kupakos, a külügyi, az onkológus, a köteles, a szépcilikés, az ökörfej csipegető, a nemzet anyja haveromat – cserébe visszacsorgatom a pénzt. Ráérnek lassan kifizetni a kölcsönöket.

Tükröm, megbolondulok, akkora a zaj. Mintha folyamatosan robbantgatnának. Migráns osztag jöhet? Nem bírom. Pedig még nem végeztem: kellene beszélnem a jól fizetett orvosokról, az átkozott emútnyócévről, a szarházi korrupt, kommunista tolvajokról, akik még mindig itt élősködnek a nyakunkon. Figyelsz, látsz még engem, tükröm? Szólnék még a sok képzelt beteg vénasszonyról, az ideiglenesen külföldre kalandozókról, a telhetetlen kölykökről, a kivagyi buta nőkről, az európai bigott demokrata sarlatánokról… De nem hagyom, hogy elvegyék a jókedvemet. Lesz itt vigyázzba állás, mint a torna órán. De hát, hol vagy? Nem látom magamat. Mi van?

A kicsi ember bepánikolt az önrajongástól. Vicsorgott, kezét a fejéhez emelte.

  • – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ugye, még én vagyok a legnagyobb e vidéken?
  • – Nem látlak uram, eldőlt a sámli? Én itt vagyok, nem hallak az úri, rohadt köhögéstől. Nem látod magadat, mert meghasadtam a röhögéstől.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.