Január 19,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Élet

Öten vannak testvérek. A legkisebb még épp csak megszületett. Aranyosak, szépek. De valószínűleg csak mi gondoljuk így, az anyjuk nem sok ügyet vet rájuk. Neki fontosabb a szépítkezés, hogy rendben legyen, tiszta, ápolt. Aggódva és tehetetlenül figyeljük, ahogy az öt csöppség fázósan összebújik… hiszen nem mi vagyunk az anyjuk. Szeretnénk segíteni rajtuk, hiszen nem ők kéredzkedtek a világra, nem tehetnek róla, hogy éhesek, hogy anyai gondoskodásra, szeretetre vágynak. Megpróbálunk az anyjuk lelkére beszélni, először szép szóval, aztán már kicsit indulatosan… mert mi nem sokat tehetünk. Csak aggódunk: mi lesz, ha nem kapnak eleget enni? Mi lesz, ha megfáznak, ha betegek lesznek, ha gondoskodás hiányában rövid kis életük hamarosan véget ér?

Nem bírunk nyugton maradni, bekapcsoljuk az internetet, keresgélünk, hátha találunk valami használhatót: mit eszik egy ilyen kis teremtés, hogyan kezeljük a hasonló helyzetet, hogyan ébreszthetnék fel az anyai ösztönöket … stb. Aztán jön a megváltás: kicsit késve ugyan, de anyuka „megvilágosodik”. Összetereli a kicsiket, magához húzza a kis gyámoltalanokat. Mi pedig megkönnyebbülten felsóhajtunk, a természet mégis csak jól végzi a dolgát! Most már nekünk is össze kellene szednünk magunkat, hiszen hajnal óta fenn vagyunk, hálóingben, kócosan, mosdatlanul, mezítláb sertepertélünk, tanácstalankodunk, tipródunk a már napok óta előkészített, tiszta törölközőkkel puhára bélelt alom körül. Kb. négy órába telt, mire megszületett az utolsó kis kölyök is. Öt gyönyörű kiscica: négy koromfekete és egy fehér-vörös … Igen, macskákról van szó. „Csak” macskákról, akik most már hozzánk tartoznak. Családtagok.

Talán vannak, akik csodálkoznak: mi a fenét kell cirkuszolni ilyen piti dolgokon… Szerintem meg az élet születése nem piti dolog, még akkor sem, ha „csak” állatokról van szó. Sőt. Az állat nem tud kérni, panaszkodni, vitatkozni. Ha befogadunk egy állatot, miénk a felelősség, kötelességünk megadni mindent, amire szüksége van.

Eltelt néhány óra, túl vagyunk a kritikus időszakon: a kicsik megszáradtak, megtalálták a „csatlakozást” a táplálékhoz. A gyönyörű anyuka, teljes szépségében, fekete párducként óvja apró ivadékait. Mostanra megbocsátjuk neki azt a rövid időt, amikor azt hittük, hogy – talán önzésből, de inkább tapasztalatlanságból – elfeledkezett a kötelezettségéről. Hála az elmúlt órák gondoskodásának, kitüntetett helyzetbe kerültünk. Miután kitakarítottuk és tiszta, puha textillel újra béleltük a cicalakosztályt, jutalmul büntetlenül kezünkbe vehetjük ezt az öt pici csodát. Nem meglepő módon – mivel mindenki tudja rólunk, hogy nem vagyunk normálisak, főként, ha állatokról van szó – kicsit könnyezünk (biztos allergiásak lettünk a macskaszőrre…), majd visszatesszük a kisdedeket.

Felbontunk egy üveg bort az újszülöttek tiszteletére, és máris eldöntjük, hogy csakis pedigrés, makulátlan múltú, harminc napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező egyedeknek adjuk majd oda a kis süvölvényeket… De addig még miénk az öröm! „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal…” és a társadalom védtelen rétegével: a gyermekekkel, az idősekkel és a rokkantakkal bánik. (Az eredeti idézetet Gandhinak tulajdonítják, de bárki is mondta, így igaz. Az elmúlt napok bebizonyították, hogy még van remény… Remélem, senki nem érti félre, nem tartja szentségtörésnek, hogy „állatos” példát állítok párhuzamba emberi történettel. Az élet az élet…)

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.