Június 7,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A nagy, magyar, nemzeti, keresztény küldetéstudat

A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet. (Orbán Viktor)

Lemerült e zseblámpásod, cserélj elemet, mert sötétben botorkálsz.

Magyar vagyok. Európai. A Föld bolygón születtem, ezért világpolgár. A ma, a Földön használt és gyakorolt ezer vallás közül: buddhista. Egy az ezerféle hit közül. Ez vagyok én, ez az, ami meghatároz ebben a földi létemben.

A siker a kudarc kertjében van elásva.

Kilenc éve zajlik Orbánia építése. Lassan teljesen kiépül az orbáni rendszer, ahol minden kis egérlyukban egy Orbánt tökéletesen kiszolgáló hithű alattvaló ül. Néha még az elvárásokat is felülmúló szorgalommal. És működik. Vagyis mint látható, csak ez működik. Ezt akarja a magyar társadalom. Így akar élni, ahogy a mester mondja. Kilencedik éve nézem a felháborodást a társadalom kis csoportjaiban. Kilencedik éve ismerhető a játék és annak szabályai, jelesül az új, Fideszre írt választási törvény. Lényege az egy az egy elleni felállás. Az ellenzéki pártok 8 év alatt jutottak el odáig, hogy ezt a kis apró, ám korántsem jelentéktelen dolgot megértsék, felfogják, és ennek mentén kezdjenek el játszani. 8 év ment eddig a kukába úgy, hogy közben szépen épült az orbáni rendszer, szinte folyamatosan kétharmaddal.

De van itt egy nagyobb probléma, amiről szinte senki nem beszél. Jelesül az ellenzéki tábor. A szavazók. Az a majdnem 3 millió ember, akinek elege van az orbáni rendszerből, a demokrácia leépítéséből, a folyamatosan csökkenő szabadságból, amely tömeg folyamatosan mantrázta az összefogást, csak épp ő, a tömeg nem volt eddig sem képes összefogni a cél érdekében. Valóban elege van? Mert ugye hol volt ez a tömeg a tanárok tüntetésén vagy az egészségügyért kiállók tüntetésén vagy a tűzoltók vagy a mentősök tüntetésén? HOL? Pár ezer ember mutatta meg magát, mint tömeg. Pár ezer a 3 millióból. Mert az egészségügyisnek nem volt fontos a tanár, a tűzoltó, a mentős. Vagy fordítva: a tanárnak sem az összes többi, de a mentősnek sem és a tűzoltóknak sem. Kiscsoportos foglalkozások voltak és vannak, sőt ahogy látom, lesznek, mert egy dolog nem működik ebben a magyar társadalomban. Az összefogás szolidaritással párosulva. Itt még mindig mindenki csak magáért áll ki, ha a szomszéd tehene a fontos, akkor az továbbra is dögöljön meg. E mentalitás miatt kellett várni 8 évet, hogy valamiféle összefogás legyen végre az ellenzéki pártok részéről, és kell majd még 8, hogy végre valami működjön is. Megtöltődjön mondanivalóval, valódi tartalommal. Mert üzenet az továbbra sincs. Sem a pártok részéről, sem a nép részéről. Nincs nyomás a dolgok kikényszerítésére, nincs tömeg kint az utcán, ha kell.

Ebből is látszik, hogy ami itt megy, az pont megfelel a magyar népnek. Orbániában dübörög az élet. Csilliárd-milliárd uniós lóvé ömlik az országba, világbajnok áfa, adóhegyek, mégis rohadó egészségügy, oktatás, tömegközlekedés, szolgáltatás, 335 forintos euro, satöbbi. Ennek ellenére a Fidesz népszerűsége töretlen. Ebből is látszik, hogy a magyarok így szeretnek, akarnak élni. Egy rohadó országban Európa közepén, folyamatosan csúszva lefelé a lejtőn, leszakadóban Európától, a világtól. Jó, persze tudom, vannak kis csoportok, amelyek elégedetlenkednek. De ennyi. A bolha köhögése sem hallatszik az oroszlán bömbölése mellett. Ez a magyar nép pont így, pont ebben a formában akar élni, létezni. Az egyharmada tapsol hozzá, a másik egyharmada méltatlankodik, de cselekvésképtelen, a fennmaradó egyharmada meg beleszarik az egészbe. Így élünk mi ma Orbániában.

Nyakunkon a klímaprobléma, de jól láthatóan szinte senkit nem érdekel. Pedig nem ártana össznépileg a kormány vezetésével és segítségével elkezdeni felkészülni rá. Mert azt már tudjuk megállítani nem tudjuk, de felkészülni rá, hogy túléljük, arra még van idő. De ebbe is magasról beleszarik a magyar. Össznépileg.

Érdekel valakit még itt a jövő? Ezt a kérdést csak úgy feltettem most magamnak, mert folyamatosan dübörög bennem a nemteccik gondolat, elnézve mi megy itt. Az, hogy mi lesz a gyerekekkel, az unokák jövőjével? Komolyan kérdem. Ha félretette egy pillanatra mindenki a saját kis nyomorult életét meghatározó egóját, elgondolkodott rajta? Vagy azon, hogy majd milyen lesz, amikor öregen, aszottan ott ül egyedül a tűzhely mellett, kezében a laptoppal és arra vár, hogy a gyerekei, az unokái mikor lépnek be a netre, és látja majd végre egy pár pillanatra őket a világ túlsó feléről? Vagy azon, hogy számonkérik majd a gyerekei, hogy te öreg, miért hagytad ezt? Mit tettél azért, hogy félretedd az egódat, és ránk is gondolj? Mit? Vagy azon, hogy megéli-e a holnapot, hála a magyar dübörgő egészségügyünknek, amiben évente 24-30000 ember hal úgy, hogy akár élhetne is.

A legszomorúbb, hogy ezek a kérdések fel sem merülnek az emberekben. A lényeg saját egójuk kielégítése. Ezért aztán élteti, újra azt a rendszert, ami kiszolgálja, rezsit csökkent és emeli a nyugdíját, gondolkodik helyette, ezáltal ő biztonságban érzi magát, és magasról tesz rá, hogy milyen jövő épül az országban. Neki jó, és ez a lényeg. A többi, de főleg a gyerekei, unokái: kuka. Azt hiszi, elég, ha szépen mosolyog rájuk. A legszörnyűbb mégsem ez, hanem az a fajta nemtörődömség, ahogy elnézi, hogy gyerekei, unokái oktatása, a jövő nemzedék bedobozolása milyen eszmék felé halad. Csoda, hogy fel sem tudja fogni, mi az a szabadság, szabad gondolkodás, meg felelősség, meg demokrácia? Sose nem élt benne hogyan is értené.

Az a baj, hogy a magyarok többsége egyrészt szolgalelkű cseléd, saját magukat nem veszik annyira emberszámba, hogy jogállamiságot és nagyobb személyi szabadságot követeljenek, jobb oktatást a gyerekeiknek, jobb ellátást a kórházakban. Valamint rettegnek a gyüttmentektől, a változástól, és még jobban rettegnek a változatosság legapróbb jelétől is. Mindentől, ami felborítaná sivár kis megszokott életüket. Ezért aztán nincsenek itt olyan dolgok, mint szolidaritás, összefogás, nemzetépítés össznépileg meg satöbbi hazafias dolgok.

Minden cselekedetben, benne van a következmény is, mert ha nyitogatom a szememet előbb utóbb ki is nyílik.

Gyermek voltál. Mosolyogtál, szerettél. Gyűlöltél is persze, egy röpke percre. De a benned tomboló szeretet nem hagyott levegőt a gyűlölömnek. A pillanatnak éltél, és semmi sem volt képes gyökeret verni benned. Aztán jött a társadalom, és elvették. A mosolyt. A szeretetet. A pillanataidat. Nem hagyták, hogy érző lény maradj. Ha nem tanítják meg az embereket újra a szeretetre, a “gyermeki létre”, akkor marad a gyűlölet, mert üressé vált az, aminek teli kellene lennie. Ha az emberek szívében a szeretet lakozna, nem találna termékeny talajra a gyűlölet magja. De a szeretet talaját felszántották, sóval hintették be. Szeret, persze. Álszent módon hazudva, még annak is, akit szeret. Még a szereteted is egód irányítása alatt áll. Önös érdekek mentén dúl benned. Tudom, nem hiszed. Pedig így van.

Élni és élni hagyni. Elfogadni. Szeretni. A legnehezebben betartható törvény. Mert az ego mindig legyőzi. Az ego uralkodni akar. Törpöl, ha nem tud. Mindenfélét kitalál, hogy motoszkáljon ott hátul. Űzze, hajszolja az elejét. Belegondol nem létező dolgokat a létezésbe. Menni az úton egymás mellett. De valamelyik fél mindig előzni akar. Uralkodni a másikon. Feltételeket szabni. Előírni. Megmondani. Aztán persze nem kimondani a valót. Tölteni csak egyre jobban a poharat. Cipelni a tegnap hátizsákját. S csak napról napra pakolni bele dolgokat. Egyre többet. Aztán cipelni tovább. Amíg ki nem múlik a menés. Egyedül. Vagy. Egymás mellett. Aztán te vagy a hibás. Pedig te csak mentél. Nem törpöltél. Nem cipeltél. Letetted. Minden nap újat kezdtél. Mosolyogtál. Bosszantotta. Még jobban mosolyogtál. Még jobban bosszantotta. Aztán egyedül mentél. Aztán újra kezdted. Aztán egyedül. Újra. Aztán megint egyedül. Ördögi kör. Rájöttél. Mindenki bent a körben. De te nem akartál a körben élni. Mindig is kilógtál a körből. Csak a körön kívül volt lét. Szeretet. Békesség. Nyugalom. Szabadság. Együttérzés. Belül csak az egyre szűkülő tér. A körön belül csak a semmi. Kívül meg az élet. Szabadon. Nem törpölve. Nem elvárva. Nem cipelve. Nem tölteni a poharat. Csak élni. Élni hagyni. Mosolyogva. Menni az úton. Szabadon. Hol egyedül. Hol együtt. Kinek mennyi kell. Az együttmenésből. Ha nincs elvárás, szabadság van. Ha elvársz, rab vagy. Ha megfelelni akarsz, szintén rab vagy. Az egód rabja. És a kör minden körrel egyre szűkebb lesz. Csak mondom. Az élet a körön kívül van. De te ezt úgy sem érted. Te bent élsz a körben egy kicsi piros pontként. Körbebástyázva falaiddal. Amiket téglánként építettél fel. Mert cipeltél, nem letettél. Falaztál, és a falak erősek és nagyok lettek. Aztán a falak szűkebbek lesznek. Mert mindig szűkebbek lesznek. Ez a törvény, ha nincs bátor elme. Alkalmazkodsz. A körben élve egyre többet adsz fel magadból. Aztán egyszer csak elfogy. Minden. Marad a félelem. A félelemből gyűlölet lesz.

Mi lenne ha kilépnél? Csak egyszer. Ha megpróbálnád. Milyen a lét. Kívül. A körön. A falaidon kívül.

Czotter József

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.