Június 7,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A magabiztosságról

Megmondó Zoli bácsi pontosan olyan volt, amilyennek a ragadványneve alapján sejthetjük: ő aztán megmondta mindig. Egészen hihetetlen gyorsasággal mondott meg bármit: miközben a törzsközönség többi része még arra próbált fókuszálni, hogy most akkor elég vastag hab van-e a korsóban, Zoli bácsi már oda is vágta, hogy a Szojuz űrrakéták igenis a legjobbak, meg hogy a Sokol rádiója egy hétig adta a Kossuthot a kombájn motorterébe esve, a szlovén nők sokkal szebbek a spanyoloknál, az összes kártyalapot megismeri a hátoldaláról mind a három pakliból (mely paklik amúgy a kocsma alapfelszereléséhez tartoztak, és Laci bá’ minden éjjel gondosan sorba rakta azokat), a Gyula motorján előgyújtást kéne tudni állítani (és akkor jó lenne), a Tanácsháza előtt tiszta hülyeség volt a sóderbe fűmagot szórni, videómagnóból csak Sony-t szabad hozatni, a Patkó Bözsi nem is szép (plusz öltözni se tud), és így tovább. Mindegy, mi volt a téma, Zoli bácsi az ő sajátosan bazmegelős stílusában megmondta a tutit, utána rábukott a fröccsös poharára (ő soha nem ivott sört), és letojta a hangzavart a következő új témáig.
Egyetlen alkalom volt, amikor az öreg ács egy árva szó nélkül ücsörgött a kocsmában: azon a napon, amikor a felesége közölte vele, hogy végleg visszaköltözik a másik megyében élő anyjához, Megmondó Zoli bácsi nem mondott meg semmit. Repkedtek a témák, de ő nem szólt. Keresztapám mesélte később, hogy tizenegy után már hátba vágták, mert hátha ott halt meg ülve, de akkora pofont adott vissza, hogy mindenki elkönyvelte hisztisnek, és bár furcsán néztek rá, onnantól békén hagyták. Azért egy kéz ha összekalapálta tucatnyi falu több száz háztetőjét, akkor abban már volt némi erő, na.

Én elég későn ismertem meg az öreget, de a magabiztosságát mindig is irigyeltem tőle. Mondjuk kell is a magabiztosság ahhoz, hogy valaki zsebre dugott kézzel mászkáljon kilenc méter magasan egy negyven fokba állított szarufán tetőlécért ordibálva, de Zoli bácsi ezt még tökélyre fejlesztette: elolvasott mindent, ami a keze ügyébe került, véleményt formált, majd este berúgott, még inkább véleményt formált, és másnap másnaposan ott folytatta, ahol abbahagyta. Ha valaki ebből azt szűrné le, hogy Zoli bácsi egész életében másnapos volt, akkor egészen közel jár az igazsághoz. Annyival kell csak pontosítani, hogy mivel akkoriban még nem keserítették a kocsmák életét helyi szabályozásokkal, a törzsgárda java kifejezetten aznaposan indult betont verni, tetőt készíteni, de még buszt vezetni is. Magabiztosan. Mi meg valahogy túléltük ezt az egészet, ám mégis ismertünk egészen szerethető arcokat. Tökéletlen embereket, de szerethető arcokat.

Három évig melóztam Zoli bácsi mellett, tartottam neki gerendát, lécet, néha őt is. Nem lehetett gyerekük, ő ennek tudatától ivott. Zsuzsa néni végül tényleg elköltözött tőle, szerintem nem is látták egymást többször, már csak azért sem, mert két évvel később Zoli bácsi is elköltözött, és azt beszélték, hogy egy állványzatról leesve halt meg Deggendorf környékén, színjózanon. Keresztapám szerint szándékosan nem kötötte ki magát, de keresztapámról majd máskor mesélek, és különben is, ő ezzel a véleményével is megvárta, amíg a felesége – aki sosem volt a keresztanyám – visszamenjen végre az alsó konyhába. Keresztapám nem mindig volt magabiztos.

Tééényleg, a magabiztosság. Amiből még Zoli bácsinak se jutott, ha éppen az ő életéről volt szó.

Tudjátok, rém könnyű magabiztosnak lenni – másokkal. Nem nehéz, komolyan. Mond az ember valamit, beveszi utána a leszarom-kapszulát, és kész, az neki a lényeg, hogy elmondhatta. Annyira nem bonyolult ez az egész, hogy így működik az egész ország, önjelölt megmondóemberek megmondják, aztán elmennek aludni, Zoli bácsi mondjuk mindig a pincébe ment aludni egy rossz sezlonyra, a mai megmondók pedig inkább a saját pihepuha dikójukba dőlnek le alvás közben kicsurranó nyálat szanaszét kenni, de maga a megmondás, az itt hatalmaskodik rajtunk, felettünk, kinek hogy (nem) tetszik. Az öreg ács megmondta azt, ami senkinek az életét nem változtatta meg. Aztán eltelt huszonplusz év, és már megmondják, hogy mit gondolj, hogyan élj, mit szeress, mit gyűlölj, hogyan igazodj, hogyan viszonyulj, és megint csak ésatöbbi.
Tudjátok, Zoli bácsi egy durva, trágár, rideg ember volt, és mindig jól megmondta a tutit. Csak neki mégiscsak voltak bizonyos emberszerű határai, volt mellette szabadság, volt mellette élet is. Neki nem kellett se szabadság, se élet, de másoknak mindig megadta.

Ma arról akartam rém magabiztosan írni valamit, hogy nem az egészségügyet kell itt hagyni önmagába dőlni, hanem az egész országot, mindennel együtt, amit ez jelent. Aztán belebotlottam a rám hagyott szöghúzó kalapácsba, meg a két tetőléc-sablonba. Leültem, megittam a maradék jégeremet, néztem a közelgő fagyokról mesélő csillagokat, és ez lett belőle. Magabiztosság, az nem lett.
A kalapácsfejbe még én hegesztettem neki vasnyelet, amikor a fát eltörte. A zsinórt is én tekertem rá a fogás kedvéért, de azóta ez már a harmadik zsinórozása, a másik kettő elkopott. Ha minden jól megy, egy hónapon belül ez a kalapács fogja összehozni a kazánházam tetejét. Itt amúgy nem szokott jól menni semmi, ahogy az országban sem. Mittudomén, mit kéne erre mondani. Nem merem azt mondani, hogy minden rendben lesz, de azt sem, hogy megérdemeljük a földbe állást. Tisztára szar ügy az, amikor az ember nem eléggé magabiztos, és minden mellett, meg ugyanakkor ellenében is, tudna érvelni. És most itt van a vége. Az egyik pillanatban tudom, hogy nincs semmiféle megoldás, és valóban itt van a vége, a másik pillanatban pedig nekiállok megmondani, hogy miért nincs igazam.
Azt hiszem, a magabiztosság hiányzik, de messze nem biztos, hogy csakis belőlem. Mer’hát ki vagyok én ahhoz, naugye.

Mogorva

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.