Június 4,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lépjünk fel a gyűlöletbeszéd és álhírgyártás ellen

Mint ahogy arról már a tegnapi napon beszámoltam, egy 1 hetes Lengyelországi újságíró terepgyakorlaton vettem részt az Minority Rights Group szervezésében. Korábban a témák felvezetéseként egy beharangozó cikket írtam, amiben kifejtettem azokat a témákat, amelyekben cikkeket fogunk közölni az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. Ezen cikkek sorában a mai lesz az első, amely a dezinformáció, valamint az álhír elleni küzdelemmel foglalkozik.

Az Európai Bizottság varsói épületében Maia Mazurkiewicz, a European Front képviseletében előadást tartott arról, hogy az EU hogyan próbálja meg felvenni a harcot az álhírek elterjedésével szemben. Az egy órás beszédből egy pár gondolatot ragadnék ki, amelyek érdekesek lehetnek számunkra is. Mint ahogy azt korábbi cikkemben elmondtam – és amivel nyilván elég sokan tisztában vannak – a lengyel belpolitika igen hasonló a magyarhoz, nem véletlen, hogy sok kérdésben egyetért a hazai, valamint a lengyel vezetés. Legyen szó a menekültek elutasításáról, a civil szervezetek ellehetetlenítéséről, vagy épp az ellenzék lejáratásáról.

A jó kommunikáció végső soron képes megváltoztatni mindent. Ezt láthattuk az Egyesült Királyságban is a Brexit referendum idején.

Mint ahogy az Mazurkiewicz beszédéből kiderült, a lengyelek erősen Európai Unió pártiak voltak 2015 előtt, olyannyira, hogy a statisztikák szerint még a német szavazópolgároknál is fontosabbnak tartották azt, hogy az Unió része legyen Lengyelország. Emellett pedig – talán meglepetésre – a menekültellenesség sem volt jellemző a PiS kormányra kerülését megelőzően, sőt, nem hogy nem volt jellemző, hanem konkrétan az emberek többsége amellett volt, hogy a menekülteken segíteni kell. Azonban 2015-ben minden megváltozott, ugyanis a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság ellenséget kreált a menekültekből, pontosabban a muszlim vallású menekültekből, akikről mindenféle álhírt kezdtek el terjeszteni a kormányzati, valamint szociális médiában. A terv talán nem túl nagy meglepetésre bevált, az emberek mentalitása pedig megváltozott a menekültek irányába.

Készítettünk egy felmérést, ahol a társadalmat szegmensekre bontottunk. Ott azt láttuk, hogy a felmérésben részt vevők 20 százaléka erősen Európa párti. Van 18 százalék, akik erősen Európa ellenesek és ezért ki is állnak. Ezen felül még van további három szegmens, akik mindannyian azt állítják, hogy Európa pártiak. A kérdés tehát az, hogy melyik oldal az erősebb? Jelenleg, sajnos az Európa ellenesek hangja erősebb.

Ennek – vagyis annak, hogy a kisebbség válik a hangosabb többséggé – igen egyszerű okai vannak. A fővárosban, valamint egyébb kisebb városokban járva az embereket nem igazán érdekli a politika. Nincs munkanélküliség, mindenki, aki csak akar, dolgozhat. Lengyelország soha korábban nem volt olyan jó helyzetben, mint amilyenben jelen pillanatban van, ezért sokakat egyszerűen nem érdekel az, hogy mi folyik a politikai életben. Elvannak a saját kis életükkel, van munka, a lakhatás biztosított, egyszerűen sokan azok közül, akik egyébként Európai Unió pártiak, nem kapcsolódnak be a politikai párbeszédbe, hisz nem érzik úgy, hogy annak bármiféle jelentősége is lenne.

Azok, akik Európa-pártiak nem érzik úgy, hogy ezért küzdeniük kellene. Velük ellentétben azonban, az Európa-ellenesek már így érzik. Ezért a 60 százalék könnyen átbillenhet a másik oldalra.

A fent említett idézet könnyen elképzelhető Magyarországon is, hiszen azok hangja, akik valami ellen állnak ki, a legtöbbször jóval hangosabb, mint azoké, akik valami mellett. A trollok és menekültellenesek hangja szinte minden párbeszédben hangosabb, mint a józanul gondolkodóké. Utóbbiak ugyanis a legtöbbször nem érzik úgy, hogy nekik ki kellene állni valamiért. Evidenciának veszik azt, hogy az EU része Magyarország és azt is, hogy az alapvető jogainkért nem kell megküzdenünk. Pedig több esetben is bebizonyosodott, hogy a nem elég erős fellépés valami ellen azt jelentheti, hogy búcsút kell vennünk valamitől. CEU, MTA, manyup, Népszabadság és még lehetne sorolni. Elvették, mert nem volt elég erős az ellenállás.

Visszatérve a Maia Mazurkiewicz által tartott előadásra, egy szintén fontos dolog került megemlítésre: gyűlöletbeszéd. Sokszor beszéltünk már mi magunk is róla, hogy a folyamatos hergelés – legtöbbször álhírek által – egyszer emberéletet fog követelni. Eddig Magyarországon erre még nem volt példa, noha fizikai erőszak már több esetben is történt. Lengyelország azonban nem volt ilyen szerencsés, 2019. január 14-én egy jótékonysági rendezvényen egy büntetett előéletű férfi halálra késelte Pawel Adamowicz gdanski polgármestert. Noha a késelés sokak számára meglepő volt, a gyilkosságot követő nyomozásból kiderült, hogy nem volt mindenféle előzmény nélküli az eset.

A nyomozás kimutatta, hogy 2018-ban több mint ezen álhír jelent meg a polgármesterrel kapcsolatban. Ami lényegében azt jelenti, hogy napi 3 alkalommal álhír jelent meg róla.

Itt olyan álhírekről van szó elsősorban, amelyek a menekültellenes nacionalisták számára folyamatos muníciót biztosítottak, és végső  soron ennek az eredménye az, ami január 14-én Gdanskban történt. Az, hogy ez eddig Magyarországon még nem fordult elő, csupán szerencse kérdése, és ki tudja, hogy meddig tart ki ez a szerencse. A hergelés és gyűlöletszítás ugyanis egy percre sem állt le az elmúlt 9 évben, és nem tűnik úgy, hogy egyhamar bármi változás is lenne ezen a téren. Az ellenségképek gyártása kifizetődő, ezzel nem csak Orbán Viktor, de Jaroslaw Kaczynski is tökéletesen tisztában van. Elég csak visszagondolni arra, mit mondott a PiS vezére még 2015-ben a menekültválság kezdetén:

A menekültek betegségeket és élősködőket hurcolnak be Európába. – Jaroslaw Kaczynski 

Ezt az egyértelmű álhírt újságok tucatjai vették át, és tették azt a közbeszéd tárgyává napok alatt. Sokan egyszerűen elhitték, mert el akarták hinni. Az ellenségkép kialakult a lengyel szavazókban, ami a mai napig kitart. Ugyanez igaz Magyarországra is, ahol a mai napig folyik a migránsozás a kormánypárt részéről. A betegségek terjesztésével való megvádolás sem áll túl távol a kormánypárttól, hiszen még mindenki emlékszik a menekültek által szendvicsekben behozott sertéspestisre. Egyértelmű marhaságnak tűnt az első perctől kezdve, mégis képes volt emberek ezreivel elhitetni, hogy ez egy lehetséges oka a vírus magyarországi elterjedésének.

Az álhírgyártás Lengyelországban is hasonló módon történik, mint idehaza. Statisztikákat manipulálnak, amit aztán később több alkalommal is a saját igazuk alátámasztásaként használnak fel. A Magyarországon is előszeretettel használt anekdotákra épülő álhírgyártás sem idegen Lengyelországban. Az ismerősöm mondta, aki Németországban él, hogy az ottani menekültek kezdetű mondatok már az első perctől kezdve gyanúsak kellenek, hogy legyenek. Ezek célja a legtöbb esetben egyértelmű álhírterjesztés, amellyel a harcot felvenni igen nehéz. Sokan ugyanis még csak nem is pénzért cserébe, hanem egyszerűen meggyőződésből terjesztik ezeket a hazugságokat, amivel óriási károkat okoznak.

Ez ellen próbál meg fellépni az úgynevezett Keyboard Warriors, amely egy, a Facebookon is egyre növekvő zárt csoport, amelynek tagjai online és offline egyaránt működnek Lengyelország-szerte. A cél az, hogy minden kisebb városba és faluba eljussanak, ezzel pedig lehetségessé tegyék az álhírek elleni harcot. A csoport tagjai többségében fiatalok, akik képesek követni az új trendeket és képesek arra, hogy hatékonyan megcáfoljanak egyes, akár valósnak tűnő álhíreket is. Az egyre növekvő csoport tavaly decemberben alakult, ennek ellenére is már több mint 1600-an csatlakoztak.

Mindezeket figyelembe véve sem egyszerű hatékonyan fellépni a Facebookon, Twitteren, vagy épp Tumblr-en terjedő álhírekkel szemben. Elég példának az, hogy a Facebook nem volt hajlandó egy egyértelmű álhírt eltávolítani – a lengyel miniszterelnök szavait, miszerint Lengyelország többet fizet be az Európai Unióba, mint amennyit onnan kap – arra hivatkozva, hogy az még a szólásszabadság keretein belül van, és ahhoz is mindenkinek megvan a joga, hogy más perspektívából mutasson be egy hírt.

Hogy  hol lehet meghúzni a határt szabad véleménynyilvánítás és álhírgyártás között, egy olyan kérdés, amire egyhamar nem fogunk végső választ kapni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.