NEHAZUGGY

Whisky kísérő nélkül

Tóth Ilona | 2019. Szeptember 22, Vasárnap | 17:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Éva egy órát úszott a Balatonban. Aztán a nappal süttette minden porcikáját. Lazult. Szabadságon volt. A pingpongasztalnak nem tudott ellenállni. Közelről nézte a játékosokat: jobbra, balra ugrált a szeme, mozdult a karja. Amikor a srác megunta, odaszólt Évának a másik ütögető: – Maga is elpötyöghet, ha van kedve hozzá. Elpötyögött. Három szettben úgy elverte a férfit, hogy az csak annyit bírt hajtogatni: – Még be kell melegednem. Pedig izzadt, mint a ló, ugrált is, mint a bakkecske.

Éva cihelődött, ebédelni indult az üdülőbe – a zárt strandról az egy jó kis séta. Pingpongtársa mellé szegődött. Kopasz, alacsony férfi. Éva csípte a kopaszokat, csak úgy. Volt bennük valami megfoghatatlan erő és rejtély. Baktattak, Éva unta a kísérője nagyképű szövegét. Ehhez nem kellett bemelegednie. Nagyjából arról szólt: hülyék az emberek, folyton nyavalyognak, nem tesznek magukért semmit. Fel sem fogják, hogy akkor lesznek boldogok, ha nem törődnek senkivel, mert az a frankó, ha mindenki magának kapar. Ahogyan ő. Éva egyszer szólt közbe a szódáridóba: – Akkor maga nagyon önző, hogy bír elszámolni a lelkiismeretével? – Ugyan, kedves – volt a válasz -, minden vasárnap megyek a délelőtti misére. Minden héten gyónok, a paptól megkapom a lelki tisztaságot, aztán élek tovább nyugalomban, biztonságban. Újra megyek gyónni…

Éva nem válaszolt, megállt az út szélén ülő, bokáját simogató és síró lánynál. Mellette a biciklije. Egy srác magyarázott neki, ő fogta saját kerékpárja kormányát. Másodpercenként suhantak el az autók mellettük a forgalmas úton. Éva megkérdezte, mi történt, segíthet-e. Megszólalt a srác, németül. Éva intett, nem érti; akkor angolul beszélt a fiú. Nem, nem, nem megy ez sem. Ilyenkor mindig nagyon szégyellte, hogy nem tudott egyetlen idegen nyelvet sem. Sokáig a mamlasz tanárát hibáztatta, aztán magát, mert mindig volt oka mentegetőzésre, miért is nem vág bele. A lány portugálul jajgatott. Nem tudott felállni, a bokája kilós bucira dagadt. Éva kézzel, lábbal, füllel, orral, mindenével kommunikált a fiúval. Közben a kopasz kísérője sürgette, hogy nem kapnak ebédet meg különben is, így úgysem megy semmire a párral. Elment.

Éva az alkalmi és nemzetközi mutogatással és arcjátékkal kísért beszélgetés után arra gondolt: itt vagyok két biciklivel, egy német sráccal és egy portugál lánnyal, mi legyen. Az lett, hogy mentőt hívott. Gyorsan jöttek. A mentős angolul csevegett a sráccal, a lányt betették az autóba. Akkor még mindig volt ott két bicó meg a srác. Megoldották: Éva eltolta a lány biciklijét az üdülőbe, a srác ellenkező irányba eltekert, ha jól értette, a hotelbe ment vissza az autójáért, és onnan ment a lány után.

Éva ebéd közben el- elmosolyodott. Magán. Azért, mert egy pantomimművész sem csinálta volna jobban, amit ő művelt. Jó voltam, állapította meg elégedetten.

Néhány óra múlva a teraszon üldögélt a kisebb társaság, a kopasz vitte a szót. Megjelent a német fiú, fogta a biciklit, magyarázta, hogy a lánynak meg kell műteni a bokáját, igyekszik vissza hozzá a kórházba. És danke schön, danke schön kíséretében elment.

Az izzadó pingpongtárs Évának szólt: – Elég kimért volt a fickó, megérte ez magának, megmondtam, mindenki törődjön magával. Csönd lett.

Autó ajtaja csapódott a parkolóban, megjelent a fiú. Intett Évának. Átadott neki egy üveg whiskyt, és megsimogatta Éva arcát. Éva tudta, vannak olyan helyzetek, amikor felesleges tiltakoznia a közös örömben. Elfogadta a Whiskyt, és visszament üdülő társaihoz. A már régóta ellenszenves fickó rögtön intézkedett: – Á, ingyen pia, ezekből az üdítős, sörös poharakból iszunk, vagy hozzak másikat? – Ahogy gondolja, hozzon, ha akar – mondta Éva. Amikor a tar agyú elsietett, Éva elköszönt a társaságtól.

A vacsoránál már négyen ültek: két kisfia és a férje. Aznap hajókiránduláson voltak. Férje bontotta ki a whiskys üveget. Töltött kettőjüknek, majd odafordult felesége ideiglenes ismerőséhez. Jó hangosan mondta, felemelve a poharát: – A maga Istenére és a mi egészségünkre!

…és Isten földi héjája vörösödő fejjel bukott bele a tarhonyás húsba.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!