Január 26,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mindegy, „ezeknek” így is én vagyok az Isten

Ahányan vagyunk, annyiféle „patikusok” vagyunk: szimpatikus, antipatikus (könyörgöm, nem „unszimpatikus”!!!!) meg empatikus (lassan már csak apatikus…) Az első kettő a külvilág rólunk alkotott képe: van, aki szeret minket, de legalábbis rokonszenvesnek talál, van, aki nem. Tudjuk, hogy senkit sem szerethet mindenki.

Aztán itt van ez az empátiának nevezett áldás/átok. Kinek hogy tetszik. Sajnos, vagy hál’ Istennek miket igencsak túlburjánzó empátiával áldott meg a Tervező. Csak rajtunk múlik, mire és hogyan használjuk. A hétköznapi életben azért igencsak sok hasznát vesszük: ez sarkall minket bocsánatkérésre, sokat segít a másokhoz való viszonyulásunkban, viselkedésünkben. Ahogy az Írás is mondja: Ne tedd mással, amit magadnak nem kívánsz…

Sorolhatnánk a példákat, amikor nem ártana gyakorolnunk ezt az áldást – már akinek megadatott. A gyerekneveléstől az állatokról való gondoskodásig; a munkahelyi kapcsolatokban akár, mint főnök, akár, mint beosztott; a magánéletben, a családban, stb.

Persze vannak helyzetek, amikor kicsit háttérbe kell szorítanunk: az orvos vagy az ápoló nem halhat meg minden elvesztett betegével, a bokszoló nem fájlalhatja az általa mért ütéseket, a végrehajtó nem rokkanhat bele minden egyes kilakoltatásba… és a többi. Kicsit talán sánták a példák, de talán érthető, hogy mit is akarunk ebből kihozni.

De kanyarodjunk vissza a saját, „túlburjánzó” empátiánkig. Ha valakit megbántunk, ha valakit sajnálunk, ha valaki nekünk nem tetszőt cselekszik, megpróbálunk belebújni a bőrébe, megpróbáljuk elképzelni, hogy vajon mit érezhet, vajon mit miért tett… A többit elvégzi a lelkiismeretünk.

Van viszont valaki, akinek a bőrébe valahogy az istennek sem tudunk belebújni. De azért próbálkozunk… Megpróbáljuk elképzelni, vajon hogy is telnek a napjai. Reggel felkel, úgy, mint más halandó ember. Megborotválkozik, megmosakszik, megreggelizik, egy puszi az asszonynak (ideális esetben), megpaskolja a még otthon élő gyermekei buksiját, majd elmegy „regnálni”. Széles mosollyal nyugtázza a folyosón felsorakozott hódolók örömujjongását, majd helyet foglal a királyi szerénységgel berendezett irodájában, és megkezdi aznapi áldásos tevékenységét. Mivel neki is csak két keze meg két szeme van, nyilván van valaki, aki minden nap  begyűjti a Nagy Ember számára érdekesnek és hasznosnak vélhető információkat. Talán még azt is megkérdezi, hogy mivel kezdje: a jó vagy a rossz hírekkel. A sorrend a király aznapi kedélyállapotától függ.

Jó hírek: a bivalybütykösi nyugdíjas otthon lakói csókoltatják, és nagyon köszönik azt a csodálatos (negyven éves, még koleszos korából megmaradt) tévékészüléket, amit legutóbbi látogatása során nekik ajándékozott. Borcsa néni még egy kosárka hókiflit is sütött neki hálája jeléül. (Dobjátok ki, vagy adjátok oda a takkereknek.) Továbbá: a fészbukon harmincötezren lájkolták a legutóbb posztolt fényképét. (Ki volt az a barom, aki ilyen szar képet csinált rólam? Akkora rajta a hasam, mint Brazília, a fejem meg mint egy orrba vert konténer! Jó lenne, ha megvárná, amíg valamilyen előnyösebb pózba vágom magam! De mindegy, „ezeknek” így is én vagyok az Isten!)  Még további jó hírek: a timbuktui és a kuala lumpuri agrártudományi és jogi egyetem díszdoktorrá avatta. (Még jó, hogy! Ha már nem vagyok igazi doktor, legalább „dísz” legyek!), stb.

Aztán jöhetnek a rossz hírek, csökkenő fontossági sorrendben: 32:0-ra kikapott a Szancsó Panza csapata. (A kurva életbe! Azok a pancser melósok biztos megint túlfűtötték a gyepet! Ki a franc tud rendesen focizni, ha közben leég a talpa!) További rossz hírek: valami firkász megint tiszteletlenül fogalmazott elsőszülött lányáról meg a vejkóról. (Savanyú a szőlő, mi? Azért, mert a te kölyköd munkanélküli, még nem kell gyalázkodni! Ezekben semmi tisztelet nincs a gyerek iránt! Micsoda népség!). Újabb rossz hírek: Lőrinc barát ma csak 19,5 milliót kaszált. (A fene a zsírját! Huszat beszéltünk meg!) Ismételten rossz hírek: megint lázonganak a tanárok. (Ne lázongjanak, tanítsák meg írni-olvasni a kölyköket! Mit akarnak még? Ez bőven elég egy közmunkásnak! Különben is, lázongjanak a nyári szünetben, addig meg bírják ki!) Megintmás rossz hírek: egyes renegát nyugdíjas szabadcsapatok keveslik a nyugdíjprémiumot. (Mi a fenét akarnak még? Emelünk, nem csökkentünk! Idióták. A múltkor még csókolgatták a kezem a hülye Erzsébet-utalványért. Ráment egy raklap domesztosz, amíg lefertőtlenítettem… Most meg cirmognak, pedig a rezsire is kaptak zsetont. Eddig is elvoltak, ezután is ellesznek arra a kis időre. Különben is, ott vannak a gyerekeik. Tartsák el őket! Ha én el tudok tartani egy egész falkát, ők is el tudnak tartani egy-két vén trottyot, nem?) És a legutolsó rossz hír: Brüsszel megint nyavalyog valamin. (Konkrétan leszarom! Ki a király? Hát én! Jut eszembe, a koronán tágítani kellene egy kicsit, este megint karimát hagyott a homlokomon. Még jó, hogy reggelre elmúlt… A palástot meg ki kellene szellőztetni, még mindig (V)vaj(k) szaga van!)

Hát valahogy így képzelem. Persze, biztos (?) nem így van. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi járhat a Nagy Kormányos fejében, amikor tüntetnek ellene, mikor szitkozódnak, mikor gyalázkodó cikkeket, kommenteket írnak róla, mikor a fejét követelik. Ahogy elnézem délceg tartását, elégedett mosolyát, mindezek ellenére esténként nyilván a jól végzett munka tudatával fekszik le, nem gyötrik rémálmok éhező gyerekekről, jövő- és munkanélküli fiatalokról, nélkülöző nyugdíjasokról, létminimumon – vagy ez alatt – tengődő, utcára tett családokról, jogfosztott, tehetetlen alkalmazottakról, halálsorrá degradálódott kórházakról… semmiről és senkiről.

Hiszen nem veheti magára ennyi ember, egy ország nyavalyáit. Hiszen ő is csak egy ember. „Csak” egy kormányfő, nem egy (em)patikus…

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.