Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Később még találkozunk?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezt akár már most is meg lehetne ígérni, végtére is a kampánykombájn dübörög az amúgy is remek dolgok mellé. Választási aratási. Legalábbis ebben kell reménykedjenek, mármint a tarolásban, azok, akik pocskondiázásokon és hazugságokon kívül nem tudnak előállni semmilyen érdemi mondanivalóval az ellenzék jelöltjeit illetően. Abból kiindulva, hogy naponta többször szükségesnek tartják elmondani, minden csak akkor lesz továbbra is nagyszerű, ha azok nyernek, akik tíz éve szoktak, a természetesen tiszta és átlátható választásain ezeknek az időknek, valami mégis csak kerülhetett a palacsintába, ami nem oda való.

Rendben is lenne mindez, hiszen az ígérgetés időszaka már csak ilyen. Halat, vadat, s mi jó falat, kinek velős pacal, kinek száraztészta, ízlés és pénztárca szerint.

Viszont van a Büntető törvénykönyvnek egy olyan, 367-es számmal jegyzett passzusa, amely szerint aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal, vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, vagy ne tegyen, vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Bűnszövetségben elkövetve akár 2-8 év is lehet a penzum.

A hétköznapokban ezt zsarolásnak nevezzük. Akár magánszemély, akár egy közszereplő teszi – bűntett. Pont.

Gulyás Gergely múlt heti otromba, „nem kapja meg Budapest az ezer milliárd forintot, ha Karácsony Gergely lesz a főpolgármester” kijelentése nyomán már a Fővárosi Választási Bizottság szorgoskodik azon, hogy eltiltsa a tisztességtelenül kampányolókat az ilyen beszédtől.

Azt olvastam, sok más helyen, egyéb nagyszerű politikusok is hasonlókkal próbálták meg jobb kedvre deríteni a szerencsétlen szavazókat. Természetesen azokról van szó, akik ma is a kezükben tartják a hatalmat, így aztán jogosnak érzik, amit kiejtenek a szájukon. Mert csak. Mert nekik ezt (is) lehet. Vagyoni hátrányt okozni mindenhol, ahol nem ők ülhetnek majd be a polgármesteri székbe.

Szerintem meg ez nyíltszíni fenyegetés – ha nem ránk szavazol, nem kapsz pénzt, nem lesznek fejlesztések, még munka sem. Legközelebb már tésztát sem hozunk négyévente, a gyereknek sem küld a polgármester csokimikulást.

Szeretném tudni, hány büntető feljelentés érkezett az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások nyomán az ügyészségekhez (vagy ahova ezeknek érkeznie kell)?  Vagy már nem hatályos a Btk.-nak ez a része? Vagy csak a pártállam-kormány katonáira nem érvényes?

Később még találkozunk. Sokukkal a börtönben, remélem, ha akad majd valaki, aki hajlandó lesz bablevest vinni nekik. Tőlem meg… rendeljenek maguknak. Már csak a teljesen független bíróságokon múlik, mennyi lesz a kiszabott büntetés.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.