A maga királyságát lassan kiépítő ferencvárosi polgármester, Bácskai János üres padoknak tartott kampánybeszédet. Bácskait ez olyannyira nem zavarta – talán természetesnek is vette -, hogy probléma nélkül beszélt percekig az ott meg nem jelentekhez. Természetesen az eseményről videófelvétel is készült, amelyen Bácskai sajtósa lazán megoldotta, hogy ne látszódjon az, hogy a beszédre az égvilágon senki nem volt kíváncsi. Egyszerűen csak és kizárólag Bácskait filmezték, ezzel pedig letudták a problémát. Igen ám, de ott megjelent Hammerné Trefán Andrea, a Demokratikus Koalíció Budapest Ferencvárosi pártszervezet elnökségének tagja is, aki galád módon bemutatta a valóságot is, ami igen jól illusztrálja azt, hogy a valósághajlítás szinte már a kisujjában van minden NER-közeli politikusnak.
Köszöntök minden itt lakót, képviselőket, képviselőjelölteket, akik képviselők szeretnének lenni, lesznek is. Mi is voltunk, nem voltunk aztán lettünk, aztán nem leszünk… mindenesetre ez ne zavarjon senkit, ez volt a kampányszöveg része, hogy el ne felejtsék, hogy egy hónap múlva lesz egy önkormányzati választás.
Az Index által lehozott történet már csak azért is nevetséges, mert Bácskai folyamatosan azt kommunikálja, hogy gyakorlatilag Ferencváros egésze mögötte áll. Ehhez képest a kutya nem volt kíváncsi arra, hogy milyen mondanivalója van nem sokkal az önkormányzati választások előtt. A parkolási botrányról elhíresült kormánypárti polgármestert persze ez vélhetően nem érdekli, hiszen a párt már biztosan készül a kampányra. „Ingyen” tej, tojás, krumpli, lesz minden, mint a búcsúban. Ha szerencséjük van a ferencvárosiaknak, talán még lesz majd földút felszentelés és aszfaltra térdepeltetett gyermekhad is. Elvégre a kampányidőszak még csak nemrégiben kezdődött, ne írjuk hát le Bácskait.
Azt gondolhatnánk, hogy a fideszes polgármesternek nincs mitől tartania ennek ellenére sem, azonban ha megnézzük a legutóbbi polgármester-választás eredményeit, már egy egészen más kép rajzolódik ki. Bácskai mindössze 1 százalékkal utasította maga mögé az akkori ellenfelét, Gegesy Ferencet. Hogy idén októberben mi lesz, az messze nem dőlt még el, az pedig, hogy már egy lakótelepi mulatságon sem kíváncsiak a szavazók a saját polgármesterükre, egy igen erős jele annak, hogy egyáltalán nem lehet még hátradőlni a Fidesz kampánycsapatának.
Egy esetleges vereség lavinát indíthat el, hiszen ha Ferencváros jövőbeni polgármesterének lehetősége lesz belenézni az elmúlt évek parkolási ügyeinek dokumentációjába, gyorsan bíróságon találhatja magát az újságírói kérdésekre szinte soha nem válaszoló polgármester. Ez persze még mindig nem feltétlenül jelent kedvezőtlen ítéletet, hiszen a Fidesz keze ma már mindenhova elér. Közgyűlések, bíróságok és különböző hivatalok vannak tele párthű káderekkel, akik – ha kell – gond nélkül megoldják, hogy egy egyértelműnek látszó ügyből se legyen még csak vizsgálat sem. Ahhoz, hogy valódi változás történjen Ferencvárosban, nem elég Bácskai elzavarása, ahhoz az is kell, hogy az elkövetett esetleges visszaélésekért és törvénysértésekért megbűnhődjön a magáról igen sokat képzelő politikus.
Noha egy lakótelepi bulika nézőközönségének távolmaradásából még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az őszi önkormányzati választásokat illetően, mindenesetre mindenképpen több mint jelzésértékűnek tekinthető, hogy már a saját rajongói sem kíváncsiak megválasztott polgármesterükre. A kérdés igazából az, hogy Baranyi Krisztina és az őt támogató szervezetek képesek lesznek-e elegendő támogatót összeszedni ahhoz, hogy véget vessenek Bácskai János királyságának. Az előzetes adatok alapján erre megvan minden esély, de addig is élvezzük ki Bácskai Jánosnak az Aszódi lakótelepen elmondott beszédének minden momentumát, hiszen lehet, hogy október 13-a után már nem lesz hozzá szerencsénk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.