Június 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Tizenhárom

A kedvenc számom, valamiért. Zseniális horoszkóp-készítők szerint inkább a 4-re vagy a 7-re kellene felépítenem az életemet, a karrieremet, mindenemet – de hát a tizenhárom számjegyeinek összege négy, így aztán marad az eredeti kedvenc.

Péntek 13-ával sincs semmi bajom, legfeljebb nagy ívben elkerülöm a fekete macskát, a száguldó motorost vagy a tetőről leeső téglát. Meg a főnököt és a Főnököt, mindegyiket.

Október 13-át nem lehet majd elkerülni, azoknak sem, akik utálják, azoknak sem, akik szeretik, de a többieknek sem, Magyarországon. Mert azok, akiknek még nem mindegy, ott ülnek majd órákig valamilyen képernyő előtt, és vérmérséklettől, valamint egyéb személyes tulajdonságoktól vezettetve nézhetik végig boldogan vagy sem aznap este a korrekt tudósításokat a még korrektebb Nemzeti Választási Irodából arról, kiket ültettek a nyakunkba, mint önkormányzati vezetőket és képviselőket.

Attól tartok, sokan vannak, akiknek mindegy. Mert sok éve nem fontos, majd lesz valahogy. Vagy mert úgysem lehet a széllel szemben pisilni (lehet, de, kellemetlenségekkel jár). Vagy esetleg, mert úgyis mindegy, le van zsírozva a nagyok között. (Ami igaz, de a nagyok attól nagyok, ahogy négy éve rájuk tetszettek szavazni…)

Az első alamizsna már megérkezett azoktól, akikre szavaztak az elmúlt majdnem tíz évben. 3 x 3000 ezer forint formájában, amit, ha jól tudom, kizárólag rezsire lehet elkölteni. Még majd érkezik hozzá egy ámító levél, hogy az ország legostobább állampolgára is megértse, mekkora jót tettek vele. És majd jön még az országjárás, a csokik, ajándékcsomagok, rágók a gyerekeknek és gyöngyök az asszonyoknak. A rózsafüzér sem maradhat ki. Mint a konkvisztádorok idejében. Hogy az 600 éve volt? Ápoljuk a nemes hagyományokat, keresztényileg és leigázásilag is.

Még van egy hónap addig. Semmire sem elég, valószínűleg, amire nem volt elég az elmúlt tíz év vagy inkább harminc. Mert annyi éve látjuk, miként hajt uralma alá valaki először egy kollégiumi társaságot, később egy pártot, majd egy egész országot. Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője (akinek a neve egyébként igaz kegyelmet jelent – ó, Istenek, hol vagytok ilyenkor?) elbújhat kismiskaként a magyar hasonmása árnyékában.

Miért van az, hogy nem várok semmi jót október 13-ától? Miért van az, hogy sok éve először úgy érzem, felesleges elmenni szavazni, mert ezzel csak a látványos cirkuszhoz járulok hozzá, látszatra, de nem érdemben? Miért gondolom azt, hogy egy érvénytelen szavazás jobbat tenne nekünk, mint a Lölö által számítástechnikailag összecsalt narancssárgában virító újabb öt ötödös győzelem?

Elmondom.

Azért, mert elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek olyan választásokra, amelyeknek nem volt semmi tétjük és értelmük egy egypárti rendszerben. Ahol szinte nem lehetett nem elmenni szavazni, mert abból baj származhatott volna. Elég idős vagyok ahhoz is, hogy emlékezni tudjak olyan időszakra, amikor bármilyen szavazásnak jelentősége és fontossága volt. Elég idős vagyok ahhoz, hogy együtt ugrálhattam a Hősök terén sokakkal azok közül, akik arra szavaztunk, hogy vegyék fel az országot az Európai Unióba. Elég idős vagyok sok mindenhez – bohócnak talán még nem.

Ugyanakkor például nagyon szeretném, hogy a mindenhez, főképpen a város tönkretételéhez értő Tarlóst Karácsony Gergely váltsa fel. Ugyanakkor olyan sok helyen szeretnék változást, például Debrecenben, Pécsett és számtalan egyéb helyen is. Ahol most az öntelt, hazug, korrupt pártcsinovnyikok hajtják végre a főnök (kifejezetten kisbetű!) utasításait. Tisztelet azoknak a kivételeknek, akik valóban azon munkálkodnak, hogy a településük élhető(bb) hely legyen.

A választásokig még van egy hónap. Az egymásnak ellentmondó érzések háborúznak bennem. Ha elmegyek szavazni, legalizálom a szavazatommal a csalást. Ha nem megyek el – és a kirendelt fideszesek és fizetett külhoni csatlósaik igen, márpedig ők biztosan ott lesznek az urnáknál, kerül, amibe kerül –, akkor abba a táborba sorolom saját magamat, akiknek „mindegy, mert úgysem lehet ezen változtatni”.

Ebbe a táborba semmiképpen nem tartozom. De az asszisztálókéba sem. Nem tudom, ki mit tehetne annak érdekében, a nemzetközi szervezetek közül például, hogy a szavazóhelyiségekben független megfigyelők legyenek. Hogy az elküldött adatok és a Választási Iroda számai megegyezzenek. Hogy csírájában legyen elfojtva az, hogy „az oldal pillanatnyilag nem elérhető”, mialatt a megfelelően (gondolom) megfizetett emberek kozmetikázzák, vagyis átírják a számokat?

Lehet még valamit tenni a tiszta választásokért a maradék egy hónapban? Talán ez lenne a dolga az ellenzéknek. Már annak, ami maradt belőle. Meg az EU-nak, amely már régóta tudja és tűri mindazt, ami egy tagállamában történik. A Brexit, az olaszok, a spanyolok, az egyéb problémák sokkal nagyobb fontosságúak, mint egy alig tízmilliós ország újabb négy évének sorsa.

Nem is megyünk  sokra a felzárkózással. Ha tényleg szinte mindegy, mi megy végbe ott a végeken, akkor az is mindegy (lehet), elmennek-e a népek szavazni.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.