NEHAZUGGY

Cannes meg az apu

Tóth Ilona | 2019. Szeptember 12, Csütörtök | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,521,278 forint, még hiányzik 478,722 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Drága anyukám! Jól vagyok. Angliában most kicsit szar a helyzet, de engem ez nem nagyon érdekel, bár a szomszéd mindig siránkozik, hogyha nem lesz Európai Unió, akkor nagyon megszívják az emberek. Nekem most mindegy, anyukám, én így is szívok, nehéz a bébicsőszök élete. Bébi? Most egy másik családnál vagyok. Tízéves a gyerek: nem szabad neki ellentmondani, mindent rá kell hagyni, úgy éljen, ahogyan akar, csak a nagy késtől kell állandóan megóvnom, mert azzal játszik indiánosdit. Legutóbb pingpongoztunk a patak pallóján. Gondolhatod, ott korlát nem, csak hányingerem volt: huszonnyolcszor másztam a vízbe a labdáért, mert a hülye gyerek csak egyet hozott, így felváltva ugrottunk a vízbe a belepottyant lasztiért. Amikor megunta, famászási versenyt hirdetett kettőnk között. Gondolhatod, anyukám, abban a csöpögő cuccban. Jól sikerült, megnyertem a versenyt, mert a kölyök a márkás csukájában szerencsétlenkedett, én pedig mezítláb. Hitted volna?

De csőszködöm, és hiába győzködöm. Még jó, hogy ez a Robin le is tudja kötni magát. Nem úgy, anyukám. Szabad ez a gyerek, mint a te kedvenc tyúkod, az Orsi. Imádja az oroszlánokat, mindennap eltölt velük legalább két órát – videózik, könyveket olvas, képeket gyűjt róluk. Ilyenkor, szerencsémre, nem szabad zavarni. Csak az a baj, hogy néha felbőg, mint egy oroszlán, mert azt mondta, hogy megtanulja a nyelvüket, beszélgetni akar majd velük, amikor elmegy Afrikába. Ott akar élni.

Drága anyukám, azért vagyok most egy másik családnál, mert a féligaziak elmentek Spanyolországba nyaralni. Úgy volt, hogy én is megyek velük, de ezek, ahol most vagyok, a barátaik, és könyörögtek, maradjak Robinnal, amíg nem kapnak új bébicsőszt. Fizetnek jól, és kaptam egy ígéretet: ha visszajön Spanyolországból a féligazi angol családom, akkor én elmehetek egy hétre szabadságra. Tudod, hová? Ülj le, anyukám! Cannes-ba. Ugye, megmondtam neked, hogy sétálok én még ott, ahol a Bruce Willis meg a Penélope Cruz.

Mindig oda vágytam. Fizetik nekem az egészet szőröstül-bőröstül. Én annyira boldog vagyok, már csak két hetet kell kibírnom, aztán irány. Holnap Robin a favágókat akarja megnézni a közeli erdőben. Mit közeli? Tizenkét kilométer. Igen, anyukám, gyalog, persze, hogy gyalog megyünk. Izgulok, mert amilyen izgága, nehogy agyoncsapja egy fa!

Drága anyu! Nagyon féltelek, az apu mintha teljesen megbolondult volna. Tudom, hogy sokat szenvedsz tőle, nem is tudom, mit csináljunk. Neki még az sem volt elég, hogy a balesetekor helikopteres túrára vitték, mert egyik kórház sem akarta befogadni. Káromkodott, hogy ilyen kurva szar (mindig csúnyán beszél, az angol szülők nem) ellátás van, mire kórházba kerül, elvérzik. Meg szidta az orvost, aki kurvára szart rá (ő mondta). Mert a rohadt komcsik mindenhova elérnek.

Sokat sírsz, drágám! Láttam a szemeden, amikor otthon voltam. Nagyon ciki ez az egész, hiszen szeretted az aput, de meghülyült. Nekem is nagyon kellemetlen volt, amikor megkérdezték tőlem, miért van a kapunkon a Nagy Magyarország térképe. Sokat kiabál veled, te meg tűröd, még azt is, hogy lekurvázzon, csak azért, mert drágállod a gyógyszereket meg a kaját. Mert az apám hiszi, hogy a világok legjobbikában éltek.

Nem tudom, mit csináljunk, anyukám! Én biztosan nem megyek haza, pont az apu meg az apufélék miatt. Itt nyugalom van, nagyon jó fejek a kölykök szülei. Meséltem nekik rólatok. Nem értik. Főleg téged, anyukám. Ők nem politizálnak, élik nagyszerűen kialakított életüket. Most – azt mondták – ehhez én is hozzátartozom. Szeretnek. Jól beszélek már angolul, most francia nyelviskolába járok. Délelőttönként, amikor elvittem a srácokat a suliba. Tudok spórolni is sokat, mert itt mindenem megvan. A féligazi családom igazi lett. Bizony, anyukám, tudom, hogy ez nagyon fáj neked, de nagyon szeretlek.

Jaj, de az apu. Még mindig odajárnak a haverjai? Te meg még ki is szolgálod őket, anyukám. Cseléd lettél a saját otthonodban. Tűröd az állandó ocsmány hőzöngéseit, ez a rohadt Orbán-banda kicsavarta az aput, ő meg ettől boldog. Borzasztó, anyukám. Nem tudom, mit is csináljunk. Mondtad, hogy az Irma felajánlotta, hogy költözz hozzá. Elutasítottad azzal, hogy az apám mellett van a helyed. Miért? Mi boldogságot kapsz tőle? Azt sem bocsátotta meg nekem, hogy eljöttem otthonról: nagyon kiabált velem, emlékszel, még a pályaudvarra sem kísért ki. Én lettem a szemében a család- meg a hazaáruló.

Tudod, anyukám, ha így van is, nem érdekel, csak téged sajnállak. Még csak negyvennyolc éves vagy, kezdhetnél új életet. Ne félj tőle! Azt nem tudom ígérni, hogy idehozlak, talán majd, ha lesz kis házam. Képzeld, a féligazi családom barátai között van egy arab fiú. Vele járok most. Ki tudja, mi lesz, de most nagyon jó nekem.

Anyukám! Elbúcsúzom, jön az Ali értem, megyünk moziba. Visszük a Robint is. Gondold át, amiről már beszéltünk, és most is írtam neked. Mert nekem már Cannes a sorsom, a jövőm, a vágyam erre a szabad életre. A te sorsod meg az apu. Tényleg ezt akarod? Én meg azt, hogy az urad helyett legyél a magad ura. Tudod, inkább huszonnyolcszor beleugrani a patakba… Ne félj!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!