NEHAZUGGY

A falu egyetlen iskoláját a fradista püspök kapta hozományba, mikor az egyháza összefeküdt az állampárttal

Mikes Mirtill | 2019. Szeptember 12, Csütörtök | 17:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,598,249 forint, még hiányzik 401,751 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

[email protected]

Tárgy: Druzsba

Mikes Mirtill: E mail Rodostóba

Könnyű onnan a nyugalomból kritizálni. Irkálni nekem, hogy a múltkori levelemben nem fejeztem be egy mondatot, mikor az nem is úgy volt. Nem én, az anyu tette befejezetlenné. Elzavart aludni. Én meg másnap, a beszámolóm írásakor azt hittem, hogy nem kell kendnek mindent szájba rágni. Tudja. De nem. Kend nem tanul, ha megszakadok se. Elkeserít a tájékozatlanságával és az ebből egyenesen következő jöhetnékjével.

Pedig hányszor írtam már hogyan mennek itt a dolgok? Hogy az udvari martalócok szó nélkül vágják zsebre a másét. A gyárat, a kempinget, a vállalati üdülőket és igen, a gyümölcsöst is. Ha vinnyog az ipse, akkor jönnek, és nem egymásnak adják a kilincset a hatósági emberek, hanem addig tartják tárva nyitva az ajtót, amíg a jogos tulajdonos vagy kimenekül a vagyonából, vagy el nem üti a véletlenül a hálószobájába tévedt 16 ezer diplomáciai útleveles villamos valamelyike, mint a Népszabadságot.

Tessék szíves lenni ezt tudomásul venni. Itt is tudomásul vették az alattvalók. Zokszó nélkül. Aki túlélési reflexből a kegyúri ideológiával együtt kanyarogva liberálisból önként reformátusnak kereszteltette a gyerekét, az ugyancsak önként rögvest benevezte katolikusnak, ahogy a falu egyetlen iskoláját a fradista püspök kapta hozományba, mikor az egyháza összefeküdt az állampárttal. A csúnya szájú Józsi bácsi szerint nagy szaporulatra nem számíthatunk ettől a sok vén tökéletlen (vagy töketlen, nem hallottam tisztán) összebújásától, mert ezek már csak beszélni tudnak arról, amit a fiatalok örömükben tesznek, ha egymásra találnak. (ennek a mondatnak se eleje, se közepe, se a vége nem így hangzott, de ahogyan a Józsi bá’ kifejtette, úgy meg leírva lefagy tőle a szerver, arról nem is beszélve, hogy anyu hány nap szobafogsággal erősítené a családi házhoz való kötődésemet).

Tudja kend – úgy mondják- „a tata idejében” és ez alatt azt értik, hogy az aktív korszakában, az emberek (mindegy ki fia borja volt) beszéltek egymással. Csak úgy. Amit most egymással versengve szóban/írásban próbál letagadni a sok szellemi markotányos. A tata unokatesója a falujukban egyszer például látta a TSz vendégeként Kádárt a szállása előtt cipőt subickolva beszélgetni egy biciklire támaszkodó nénivel. Érti? Ketten. Semmi nínózás. És a rokon nem fizetett propagandista, hanem kétkezi proli, mint a tata. Csak szólok: a tata pedig a nyugatnémet miniszterelnökkel, a Willy Brandttal tárgyalta ki a gyárlátogatása alkalmával, hogy a CrS anyagnak, miért olyan szögben, és főleg miért kézben köszörüli az esztergakést. Ja és nem kagylóztak, leselkedtek munkásőrök a spénes hordóból kifelé (ahogy a 60 ezerért spionkodó kis csicskák most állítják), de a legfontosabb, hogy az akkori politikusok nem az egymás köldökét szagolgatták, hanem dologidőben is ki ilyen, ki olyan, de emberek voltak. Végül a Józsi bá’ szerint, ha el akarja képzelni az akkori lumpen prolikat, akkor az Ennyike bácsi fotográfiáját tessék meggusztálni. Külsőleg olyasfélét formáz. Ők se szerettek dolgozni, de helyből sokkal okosabbak voltak, mint az antikólás képviselő nekifutásból, erős hátszéllel.

A minap véletlenül megütötte a tata fülét a zebránál az autórádióból kihangzó magyarkodós mondatfoszlány. Na, több se kellett a tatának! Meg nekem. Hallgathattam. Hogy így a rádió, meg úgy a média, meg a gátlástalan uszítás. Volt a magyar média úgy cakumpak minden, csak fehér ember nem. Helyesbítek. Helyesebben a fehéremberséggel is baja volt. Mondta is, hogy nem látunk ki a fejünkből az imádságos felsőbbrendű gőgtől + még mimagyarok.

Lerítt rólam, hogy fogalmam sincs, miről beszél és arról pláne, hogy mitől kapta fel úgy a vizet. Volt időm hallgatni, mert kimaradt a buszjárat. Bocsánat. Járatok. Kettő is. Mert kihagyásban is jók vagyunk.

Azt mesélte a tata, amíg várakoztunk abban a kietlen városi sivárságban, hogy ő két nap és egy éjszaka pecázott egy igazi vadászpilótával. Pontosabban pecázott volna, de nem egyeztettek a halakkal. Így azután komáztak, az első nap estéjén vagy tízen összeadták az esti halászlébe szánt nyersanyagokat egy közös hidegvacsorára, végig dumálták az éjszakát is, abban a reményben, hogy majd hajnalban, ha hűl a víz, addig meg legalább szokja a damil a vizet. Mivel nem jött a hal, másnap kénytelenek voltak utána menni a halászcsárdába. Apu hozta haza a pecásokat, mert a hal tudvalevőleg kívánja a nedvességet, de allergiás, ha szondába fújják róla a nedvességpótlásként utána küldött, idegdúc-stimuláló párlat illatát.

Naszóval. Ez a majd száz kilós pilóta szaktanácsadóként járt Vietnámban a háború idején. Cukkolták is a súlya miatt a 3g nehézségi gyorsulásról nem tudó pecások, de mondta, hogy egy felszállás felér egy fogyókúrával, úgyhogy ő pont a méret volt, nem úgy, mint a kistermetű vietnámiak. Akik kicsik, soványak, de nagyon kedvesek voltak. Egy nálunk végzett mérnök srác volt a tolmácsuk és egy tucat falu is vendégül látta őket. Ez volt a druzsba, a barátság. Ők nagyon másképpen élnek. Van a faluközösség és egy vezető. Slussz. Őt használja a falu minden főnöki feladatra. Az egyetlen közmunkás. Ő röviden elmondta a mondókáját, aztán jött a közös kajálás. Az egész faluval. A beszédek majd mindenütt egyformák voltak. „Az idén a tájfun elkerülte/elpusztította a falut, senki nem halt éhen, minden családnak van takarója stb.” Dicsekedtek. A harmadik faluban már nagyon túlsúlyosnak érezte magát, a negyediktől szégyenében nem evett, hiába kínálták, nem tudott egy falatot sem. Szabadkozott, hogy már jóllakott. Később észrevette, hogy a tolmácsuk egyre pipásabb, de hiába faggatta nem mondta meg az okát. A szállásukra visszatérve sarokba szorította a cimborát, akiből kitört az elfojtott indulat: „Gyűlöllek benneteket, fehéreket, mert megengedhetitek magatoknak, hogy ne legyetek éhesek!”

Azt mondja a tata, hogy az elnyomórendszerváltásnak köszönhetően most már helyben naponta mélyül a barátság a vietnámiakkal, mert itt is egyre több ember éhezik. Faluközösség nincs és megnyílt a lehetőségünk az éhhalálra.

Bütyökfalva, 2019. szeptember 12.

Mirtill

P.S: Tudatom, elmentek a gólyák. Ezért a hidegfront hozta Szimpatikuséknak a félméteres babát. Fiú. Nyugi. Nem illiberális, mert a nagyi hallotta; nem császárral született!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!