NEHAZUGGY

Gyermekszülés. Orbán Viktor megfeszülhet. Tizenhétszer

Tóth Ilona | 2019. Szeptember 7, Szombat | 17:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„…minden gyermeknek joga van apához és anyához, és hogy a család és a gyermek nem más, mint a nemzeti közösség biológiai újratermelésének előfeltétele. …A magyar modell alapja alkotmányos természetű, ennek hiányában ugyanis nem lehet hosszú távú családpolitikát folytatni. Hozzátette: ezek az alkotmányos alapok védenek meg a családellenes bírósági döntésektől, valamint attól, hogy a gyakran családellenes nemzetközi szervezetek, NGO-k, hálózatok „behatoljanak” a magyar államéletbe, döntéshozatalba.” (Orbán Viktor)

„A halál oldalán azok állnak, akik családellenesek, vallásellenesek, ahol nincs közjó, nincs közérdek, közerkölcs. Európában a halál kultúráját szolgálják azok, akik szerint a gyermekvállalás magánügy. …A gyermekvállalás közügy, a legszemélyesebb közügy. (Kövér László)

Amikor megláttam Dúró Dóra képét, tulajdonképpen nem gondoltam róla semmit, amit pedig igen, azt jobb, ha nem mondom el. Negyedik gyermekét várja a radikális magyar politikus, és a pocakját nemzeti színű szalaggal kötötte át, ezzel a felirattal Facebook oldalán. „Egyet apának, egyet anyának, és most már kettőt a hazának :)”. Dúró Dórából ez magától kijön. Semmit nem számít ez a nő. Egy feltűnési viszketegségben szenvedő valaki.

Aztán fokozódott a helyzet Orbán és Kövér felszólalásával a nemzetközi demográfiai konferencián. Egyértelmű: ezek teljesen megbolondultak. Manapság ott tartunk, hogy hiszterizálás, bohóckodás és állami felügyelet lett/lenne a szülés, a kismamaság (később már nem olyan nagyon fontos a nő meg a gyereke se). Folyik a Fidesz hergelése egészen alpári és aljas stílusban, mert hiszen a hazának meg a demográfiai adatok javulásának kell a gyerek. Álljon már elém, aki a hazának akar világra hozni gyereket! Hogyan? Megbeszéli apuci meg anyuci, hogy most nem nekünk kell a kisfiú, a kislány, odaadjuk a hazának, majd az felneveli. Pántlikával, magyarosan, keresztényül. Apuci meg anyuci megijedt, mert az idén kevesebb gyerek született, mint tavaly. Termelni kellene. De mi a büdös francnak tolakodnak bele az anyaság intim szférájába egyre többen.

A mára teljesen eszét vesztett Orbánék és az álszent törpike Semjénék már ellepték a spájzunkat, belerondítottak az emberek sorsába, és akkor még az ágyunkba is belemásznak. Kotorásznak a nők, anyák vagy nem anyák méhében. A büdös francba már, fel sem fogják, hogy csinálhat bárki bármit, a gyermek megszülése az csak és kizárólag a nőé – boldogsággal, gondokkal és rizikóval. Ezen még Viktorunk sem tud változtatni, bele is bolondult. Bele is zizzent már, azért mert valamiben nem ő diktál, pedig megfeszülhet, akkor sem tesztelheti politikai hablattyal a családokat.

Anyának lenni magányos harc. Úgy van ez, a terhes kismama akkor és ott esik össze, ahol éppen van, ott hány, ahol éppen van. Ő érzi legelőször és legjobban, ha mocorog a pici a hasában, ő érzi egész testében egy másik élet lüktetését. Ebbe egyedül kívülről az orvosnak és ápolónak van joga valamennyire beleszólni: segítő szándékkal, tanácsadással. A gyerek édesapja – normális esetben – is csak annyit tud tenni, hogy szeretettel, féltéssel várja az apaságot.

Orbán azt akarja, hogy forintosítja az új életet, miközben életeket küld embertelenül a mocsárba. Borzalom. Ám ma Magyarországon kilencvenkilenc százalékban nem kormány meg pénzintézeti gyámság alatt születnek a babák, tessék tudomásul venni, szemfényvesztő kereszténynek csúfolt hatalom. El a mocskos kezekkel a szülő anyáktól!

Nagyon-nagyon emlékszem arra a förtelemre, amit az egyik jobbos újságíró mondott. Arra nem emlékszem, csak nyolcvan százalékban, hogy név szerint kinek szólt, ezért nem is írom le. Mindegy is, azt mondta: „Minden mocskos szadeszesnek van anyja, aki természetes módon szereti méhének rohadt gyümölcsét”. Ilyen férges undorító véleményt csak a legócskább emberek mondanak politikai ellenfélre is. Ez a Lovas, ha ma élne, hol tartana az igen jó táptalajú undormány terjesztésében? És akkor még utólag magyarázkodott is: a mondatot az És-ből vette át, blaszfémikus átköltésben, ahol a „szadeszes” szó helyett eredetileg a „fasiszta” szó szerepelt. Még rosszabb, aljas dolog emberiség elleni bűnökre hajazó „anyasági” véleményt kifejezni.

Csessze meg ez a férfiuralmi hatalom is, ne bugyogjon családpolitikáról, mert az nem gyerekcsinálási élvezetekből áll, abban könnyű részt venni, aztán lesajnálni, hogy mi történik a kis és felnőtt emberekkel. Ebbe az is beletartozik, hogy nem kell mindenkinek követnie – sokszor nem is tudja – ennek a hazug egyletnek az ócska, kirekesztő állami normáit. Hiszen a gyermektelenek ugyanolyan teljes életet élhetnek, vagy egy életen keresztül hordozzák az egészségügyi okok miatt lehetetlen babavárás vágyát. De minálunk illik mindenkinek gyereket vállalniuk. A közpénzből tobzódó sok okosnak nincs joga szubjektív értékítéletekkel megbélyegezni a családok, a nők és férfiak életvitelét.

Minden ember olyan állapotban él, amilyenben akar – vagy gyerekkel vagy gyerek nélkül. Mindenki csak saját sorsára mondjon ítéletet, mert akkor megint visszatértünk oda, hogy csak az a nő, aki szül falat vakarva, ordítva, hangosan jajgatva vagy csendben szenvedve a fájdalomtól – mindenki másképp. Idióta hatalom, az anyából nem úgy pottyan ki a pici, mint a facsavar gyártó gépből a facsavar. Az új életért meg kell küzdeni.

Mondok valamit. Valamikor a tél végén sokat hallgattam Enrico Caruso olasz operaénekest. Ismerkedtem vele. Úgy is, hogy olvasgattam életéről. És most eszembe jutott: édesanyja 35 éves korában tizenhét halvaszülés után tizennyolcadikként gyermekként szülte meg Enrico Carusot.

Ez pontosan tizenhét vágyakozás, tizenhét félelem, tizenhét remény. Akkor is, ha az 1870-es éveket írjuk; akkor is, ha nyomorban éltek; akkor is, ha nem volt biztonságos orvosi ellátás, és akkor is, ha Caruso apja többet volt a kocsmában, mint dolgozott. Tizenhét élettelen gyötrelem, de Anna Baldini gyermeket akart. Minden más csak akkor kezdődött az új életükben: Anna anyja mezítláb járt, és a háztartástól vonta meg a pénzt, hogy taníttassa a fiát.

A fiú éppen a híres San Severino-templomban énekelt, amikor kapta a hírt: az édesanyja meghalt. A később világhírű énekessé lett Caruso tizennyolc éves volt akkor, és anyja halála teljesen megváltoztatta az ifjú természetét: többé nem járt kávéházakba, szakított régi barátaival, és a templomi énekléssel is felhagyott. Elkezdődött kalandos pályája.

Érti, Kövér? Születés és halál árán lett Carusónak kettő élete. Az édesanya nem ezekkel a buggyant orbáni félnótásokkal köt szövetséget, hanem magával, a párjával. És ebben a szabad, titkokat és vágyakat hordozó szövetségben Orbánék csak nagy semmik. Elmehetnek a büdös francba, a legtoprongyosabb időkre hajazó bitangok.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!