Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szél Bernadett. Inkább az Északi-sarkon élne, belebújna Jane Goodall bőrébe, ugrálókötelet elfogadna ajándékba

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. Pécsett született. Zalaegerszegen érettségizett, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Szociológiából szerezte meg doktori címét. Filmekről, könyvekről, és a politikán kívül sok minden másról beszélgettünk. Kíváncsi voltam a civil emberre.

– Szél-Nagy Bernadettként szerepel a Wikipédia életrajz ismertetőjében. Hová lett a Nagy?

– Megvan. Szél Bálint a férjem. Mindenképp ki akartam fejezni az összetartozásunkat a nevemben is, ezért ragaszkodtam Bálint nevéhez. Persze lehetett volna, hogy a sajátomat is megtartom, de a Szél-Nagy szóösszetétel erős viccelődésekre adott volna alkalmat.

– Szép nevet kaptak a kislányai.

– Szépet és nem mindennapit. Mirella, magyarul Csodácska és Esztella, magyarul Csillagocska.

Misu és Mazsi, a két örökbefogadott keverék kankutya is tagja a családnak

– Melyik a legkedvesebb ifjúkori emléke?

A Soros-ösztöndíjam. És csakazértis büszke vagyok rá, nagy dolog volt egy vidéki városban, ha valaki elnyerte, büszke volt rá mindenki. Egy nyarat kint tölthettem egy amerikai iskolában, és nagyon jól megálltam a helyem egy másik kultúrában, másik nyelven is. Fantasztikus barátságokat kötöttem más nemzetekhez tartozó fiatalokkal, és egyik pillanatról a másikra hatalmasat tágult előttem a világ.

– Ha elhúznák a nótáját, milyen zenét/számot kérne?

– Mindig vagy zenére vagy hírháttér-műsorokra kocogok. A mai futásnál a U2 Vertigo volt az első a listámon – újra és újra rádöbbenek, hogy ők mennyire jók.

– Van olyan film, amelyik megsiratta? Mozijáró?

– Inkább Netflix vagy HBO GO, bár a nagyobbik lányommal néha beülök egy filmre. Ez igazság szerint inkább ürügy, mert mindketten az utána való kettesben töltött időt várjuk. A Years and Years-et néztem meg nemrég, amely egy képzeletbelinek mondott, de ijesztően napjainkra hajazó világban játszódik: egy család életén keresztül mutatja be, hogyan teszi tönkre a populista politika az emberek mindennapjait. Előtte pont a Csernobil-sorozatot láttam, mindkettő komoly hatással volt rám – ahogyan rengeteg emberre. Most készülök a The Family filmre, ami már a világon működő ultrakonzervatív hálózatról szól. Ha klasszikus filmben gondolkodunk, az A számolás joga (Hidden Figures), és mindent visz. A NASA-nál dolgozó tudós, fekete nőkről szól. Hatalmas film, erőt adó, például, amikor Kevin Costner leveri a szegregált női mosdó tábláját, mindig úgy érzem, hogy előbb vagy utóbb, de minden fontos és nemes dolgot meg tudunk csinálni.

– Mit/kit nem olvasna el soha? Jó barátai a könyvek?

– Igen, és szakmai okok miatt sokfélét kell olvasnom, de például alt-right irodalmat sosem bírnék.

– A férfi ideálja?

– Felvilágosult, egyenes, nyitott, dinamikus – történetesen pont ilyen a férjem, aki huszonhárom éve társam.

– Egyszer azt kérdezte tőlem egy kislány, hol lennék inkább egyedül: a sivatagban vagy az Északi- sarkon, és miért – választanom muszáj. …és ön?

– Akkor inkább az Északi-sarkon, az a térség a klímakatasztrófa miatt most minden szempontból érdeklődésem előterében van.

– Mi az a három emberi tulajdonság, ami az ön számára a legértékesebb?

– Gerincesség, megbocsátásra való képesség, nyitottság.

– Van egy humoros sztorija, amiben ön a főszereplő?

– Elég sokszor vagyok olyan helyzetben, amikor az önmagunkon való nevetés képessége jól jön. Az egyik ilyen helyzet volt, amikor a propagandamédia kitalálta, hogy én tüntetés helyett kocsmázni járok, és utána – szerintük – „elég érdekes állapotban” nyilatkoztam a tévének. Ezt „bizonyítandó” a felvételből kimerevítettek egy kockát, ahol éppen pislogtam. Az volt az üzenet, hogy ez a nő részegen nyilatkozgat – miközben én egyáltalán nem fogyasztok alkoholt, teljesen absztinens vagyok. Ezt (is) benézték.

– Három napra belebújhatna egy másik nő bőrébe. Ki lenne az? Miért?

– Ha például Jane Goodall lehetnék hetvenkét órára, feltehetően annyi bölcsességre tennék szert ettől a fantasztikus embertől, ami tovább fokozná zöld elköteleződésemet és az ehhez kapcsolódó fáradhatatlan, kitartó munkát. De szívesen lennék egy kicsit Angela Merkel is. Bár ő annak biztos nem örülne a három nap leteltével, amikor visszakapná a terepet – mondjuk, ennyi idő feltehetően nem elég ahhoz, hogy a tőkeorientált nagypolitikai alkuk világát átállítsam ember központúra. Úgyhogy inkább a saját bőrömben dolgozom tovább ezen.

– Mennyit időzik a tükör előtt?

– Nagyon keveset. Egyesek szerint túl keveset, de nekik azt szoktam mondani, hogy az országgyűlés az nem szépségverseny.

–  Adnék önnek ajándékot, három közül választhatna: elemlámpa, ugrálókötél, bicska. Melyiket fogadná el szívesen, és miért?

– Ez igazán kedves öntől! Az ugrálókötelet választom – a legkeményebb edzések egyike, inspiráló lenne.

– A Bernadett név elemzése. Stimmel minden? Jó nevet választottak önnek a szülei? „A Bernadett név olyan személyiség kialakulását támogatja, akinek fontosak az anyagi javak és jó üzleti érzéke van. Ügyes szervező, jól irányítja a munkálatokat, jól gazdálkodik az idővel, és mindemellett megvan a szükséges önbizalma ahhoz, hogy találékonysága érvényesülhessen. Gondolkodása gyakorlatias, igyekszik sikeres emberek társaságában tölteni az idejét. Kapcsolatait úgy használja, hogy azok a javára váljanak.”

– Nincs gondom a szüleim névválasztásával. Ha magamat jellemeznem kellene, biztosan nem ezeket a jegyeket soroltam volna fel – bár szervezni kétségkívül tudok, már csak kényszerből is, munka és család együtt sokunkat kész logisztikussá tesz.

(Személyes megjegyzésem. Kivételesen. Tavaly kudarcba fulladt az az interjú ötletem, amit három politikusnővel terveztem. Ugyanazokkal a kérdésekkel. Inkább laza, pörgős, amolyan szabadidős témában kíváncsi lettem volna az emberre. Nem sikerült: az egyikük nem is válaszolt; a másikuk ígérte, konkrét időponttal. Hiába. A harmadikuk kétszer kért türelmet. Nem kaptam válaszokat. Vannak olyan esetek, amikor kudarcként teszi zsebre a visszautasítást az újságíró. (Gondolom, ez minden szakmában így van). Nem gyakran fordult elő velem ilyen a pályafutásom során, így nehezen dolgoztam fel. Eltelt egy év, kicsit homályba merült a tavalyi próbálkozásom. Majd az idén! Másokkal, két politikusnővel, kettős interjút terveztem. Félig sikerült, Szél Bernadettel igen, a másikukkal nem. Megszületett az írás.)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.