December 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Naptársak

A padon ült. A Nap szokatlanul nagy kedvvel szórta a sugarait. Még mindig. Azt gondolta, érdemes raktározni belőle, ha már a természet nem irigy. Délutáni pluszfürdőzés egyedül. Nagy adag fagyi frissítette. Ritka pillanatok a hétköznapjaiban. A gyerek a nagymamánál, a férje a szüleinél. Szétszéledt a család. Ő ül a parkban. Rövid ujjú blúzban, könnyű szoknyában. Tehermentes öltözék: szellőnek szánt lengedezésre való.

Jó a parkban, meg az utcai koncert sem hamis: motorzajjal, emberi duruzsolással, nevetéssel, söprű szisszenésével, cipők koppanásával.

Emlékszik, kislányként a szőlőfürt minden szemét külön-külön megfürdette a fényben. – Megérdemli, mielőtt bekapod, így csináld – erre tanította az édesapja. Az anyja nem tanította semmire. Nem szerette, nem volt hozzá türelme. Elhagyta őket. Állandó cirkusz volt a szülei között. Miatta. Ki vigyázzon rá; ki vigye sétálni, ki öltöztesse, ki etesse, egyáltalán: ki, ki, ki? Egyszer azt kiabálta az anyja: – Megmondtam, hogy nem kell ez a gyerek, te akartad mindenáron, akkor neveld te! Az édesapja kemény fizikai munkát végzett, az anyja egy irodában ült. Onnan is és mellőlük is eltűnt. Soha többet nem látta. Nem tudta, milyen anyásnak lenni, csak azt, hogy apásnak, nagymamásnak jó. Csend és béke szállt a házra.

Simogatta arcát a Nap, ahogyan a férje és kisfia teszi. Naponta. Óvják, féltik egymást. Mindkettőjüket ajándékba kapta. Mint a Napot. Múltfelejtő szeretettel.

Vacakolt a zsebkendőjével, hajtogatta, megtörölte homlokát, hajtogatta, lesimította. Játszott, mint a kisgyerek. Lejjebb csúszott a padon, karját széttárta, a fejét az égnek fordította. Élvezte a mát. Valami nekiütődött a lábának. Labda. Gazdája is megérkezett, ijedt hangon mondta: – Bocsánat. Kezét rátette a lábára, és megcirógatta: – Bocsánat, ugye, nem fáj? Mosoly volt a nő válasza. A kedvesen csicsergős folytatta: – Milyen jó neked, néni, hogy sokáig tudsz a Napba nézni.

Sokáig. Csend lett körülötte. Eltette a hajtogatott zsebkendőjét, igazított a szoknyáján. Felemelte a padnak támasztott, örökös Naptársát, a fehér botját. Lassan elindult, magába zárva a gondolatot: milyen jó is neki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.