Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Banánköztársaság

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A jó politikus bölcs és előrelátó. Már tizennégy évvel ezelőtt is az volt országunk mai Szent Vezére. Sőt, már a bölcsőjében is, ha volt neki olyan.

„Alternatív szavazatszámláló rendszer kiépítését tervezi a FIDESZ a 2006-os választások esetleges csalásainak kiszűrésére….egy alternatív számítógépes rendszert mi is fel fogunk állítani, hogy ne csak egyetlen állami csatornán lehessen összesíteni az eredményeket, hanem erre a törvények adta kereteken belül alkotmányosan mi is képesek legyünk” (Origo, 2005. Még a másik Origo.)

A mai törvények is lehetővé teszik ezt, meg a tákolmányosan kreált Alaptörvény is? Mert ha igen, most valaki a még létező ellenzék soraiból sürgősen keressen néhány hozzáértő informatikust. Juttasson minden urna mellé saját szavazat számlálót, aki, ha másképp nem megy, legalább strigulákkal egy papírra jegyezze fel a valódi szavazatokat.

Bár, azt, hiszem, már teljesen mindegy. Akkor kellett volna reagálni, amikor először felröppent a hír, hogy a kedves és szerény, ám Bill Gates-nél azért okosabb LöLö cége megveszi a T-Systems nevű vállalatot. Az amúgy vegetáló 4iG, ami nagy mellénnyel indult, vezető szereplőként kívánt megjelenni megalakulásakor még a nemzetközi piacokon is – szerény véleményem szerint csak azért lett összegründolva, hogy rátehesse mancsát a Nemzeti Választási Iroda számítógépeire és azok működésére. Beleértve, természetesen, a szavazatszámlálást is. Igaz, idén júniustól már Jászai Gellértnek hívják a fő tulajdonost, akit Mészáros szent jobb kezeként tart számon az üzleti világ. De így mégsem lóg ki annyira a lóláb, papíron nem Lölö a főnök. Jaj, Istenem, a szentháromság új megtestesülése…szó nem érheti a ház elejét, ha csak a főbejáratot nézzük. Ott sem Viktorok, sem Lőrincek nem szerepelnek a névtáblákon.

Az őszi választásokon immár nem kell görcsölnie a FIDESZ-nek azon, hány határon túli magyart kell sürgősen beterelni-buszoztatni az  országba,  ellenőrzés nélkül, az urnákig. Bár az is lehet, hogy a látszatot még megpróbálják fenntartani, demokratikusan beengedve az ukrajnai magyarokat, hogy szavazzanak Sopron önkormányzatának összetételére.

Teljesen felesleges. A nem Mészáros érdekeltségű, nem parancsra működő nemzethy iroda ajtaján már nyíltan, felemelt sisakkal bemasíroztak az új katonák, informatikusok álruhájában. Kénytelen vagyok itt egy magán – megjegyzést tenni. A családomban több, szakmailag igen elismert informatikus van. Én ugyan csak egyszerű felhasználóként imádom a gépemet – de mindig ámulatba ejt, mire képesek igazi szakemberek ebben a témában.

Így, bár elképzelésem sincs arról, hogyan vannak kitalálva az őszi választás eredményei, biztos vagyok abban, hogy a Várban már mindenki tudja, mik lesznek azok. Ha csöpp eszük van, odaadnak pár polgármesteri széket más pártokhoz tartozóknak. De, elnézve a telhetetlen étvágyat, a mindent uralni és birtokolni akaró kényszert – mert ez már függőség, a vég kezdete, amikor olyan szinten tűnik el az önkontroll, hogy erről a szóról nem jut el semmi a tudatig – lehet, hogy megérjük a hagyományos banánköztársaságok sorsát. Latin-Amerikai divat, gyakran van arrafelé korrupt, diktatórikus rendszer. Banán nem tudom, lesz-e megfizethető áron ősszel Magyarországon, köztársaság nyomokban sincs, de lehet majdnem száz százalékos FIDESZ -győzelem.

Soha nem gondoltam volna, hogy azt fogom mondani valaha – fölösleges elfáradni az urnákig. És most ezt mondom. Mert ha Mészáros összesíti a szavazatokat – kicsi kezét be nem piszkolva, még Kubatov listákra sem építve, „csak” az NVI  számítógépes programjára – akkor kérem postán eljuttatni azt a kiló száraz tésztát, ami jár a pórnépnek majd a hülyítős országjárás során.

Csinálok belőle krumplis tésztát az afrikai menekülteknek. Nem kell kóstolgatnom, anélkül is finom szokott lenni. (Hozzá nem nyúlnék semmihez, ami ezektől jön.)

Májusban is mondtam, megismétlem, mert a történelem is ismétli önmagát: jó szavazást!

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.