Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Anyu, odaérünk időben, hogy finomat ehessünk?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport, a hónap utolsó vasárnapján – ahogyan már több éve teszi – ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel vártunk minden rászorulót. A gyerekes családoknak fagyival is kedveskedtünk. A forróság miatt vittünk több karton hűtött ásványvizet is.

Az ételosztás kezdete előtt jó fél órával már sokan álltak a sorban, a várakozók száma egyre nőtt. Sok embertársunkat már jó ismerősként köszöntöttünk, hisz’ minden alkalommal találkoztunk eddig velük. Egykor, több mint hat éve az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már ők vannak kevesebben. A hosszú sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akiknek élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt. 

Szomorúan látjuk, hogy egyre több a kisgyermekes család, akik hétvégén csak így tudnak meleg ételt biztosítani gyermekeiknek. Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, és várja, hogy töltött káposztát ehessen. Nem felejthetjük el azt az öt év körüli kisfiút, aki ma édesanyjával jött az ételosztásra. Míg a kis edénykébe került az ennivaló, a kisgyermek síró hangon mondta: „anya, éhes vagyok”. Ilyenkor mindig rádöbbenünk, milyen jó érzés, hogy segíthetünk, és – ha kis időre is – örömöt tudunk szerezni a társadalom elesettjeinek. Egy másik anyuka, aki rendszeres vendégünk, könnyes szemmel mesélte, kisfia minden ételosztás reggelén noszogatja, hogy „anyu siessünk, mert finomat szeretnék enni. Ha nem érünk oda időben, akkor nem kaphatok fagyit sem.” Ezek bizony könnyfakasztó pillanatok számunkra, elszorul a szívünk: ezek a gyerekek már nagyon korán megtanulják, hogy nincs. Sajnos a mai társadalomból hiányzik az a szolidaritás, hogy ezeknek a csillogó szemű gyermekeknek és az élettel küszködő szüleiknek segítő kezet nyújtson. A hivatalokban csak akták, amelyek mögött nem látják az embert. 

Minden hónap végén visszatér hozzánk egy édesanya, aki 34 éves magatehetetlen fiát gondozza a nap 24 órájában. Hihetetlen, hogy Debrecen város önkormányzata piaci alapon adott csak bérlakást kettejük számára, így a rezsi kifizetése és a gyógyszerek kiváltása után havonta 10 ezer forintjuk marad ennivalóra. Elmondta, most kérvényezte Papp Lászlótól, Debrecen város polgármesterétől, hogy a bérleti díjat szociális alapon állapítsák meg számukra. Kértük, tájékoztasson bennünket arról, milyen választ kapott a város első emberétől. 

Lassan vége a nyárnak, erről beszélgettünk sok utcán élővel, míg várták, hogy ebédhez jussanak. Mindannyian félnek a zord időjárástól, most még csak megvannak, de a hideget, a fagyot nehezen viselik. Sajnos tisztában vagyunk azzal,  hogy könnyű hajléktalanná válni és nehéz visszakapaszkodni. Ennek a gazdasági és társadalmi drámának a megoldása, de legalább minden hajléktalan emberhez méltó elhelyezése után lehetne megfontolni a ma érvényes tiltást a közterületekről. Hisszük, hogy az élet egyik nagy igazsága: aki ma a szegényeket védi, talán holnap önmagát védelmezi.

Egy jogállamban a szegénység nem lehet bűn, az utcán élő felebarátaink nem bűnözők. Az államnak – ha nem az önkény uralja – van felelőssége a lecsúszott, bajba jutott tagjai iránt. Mindez egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy egy magát kereszténynek mondó civilizációban a hajléktalan nem ellenség, akitől meg kell magunkat védeni, hanem embertárs, akin segíteni kell. Hiszen itt magyar emberekről, iszonyú sorsokról, egyéni tragédiákról beszélünk. Nem lehet embereket megbélyegezni csak ezért, mert szegények, és képtelenek magukról gondoskodni. A hajléktalanok közül többen azt mondták, nem szeretik a szállókat, mert többségük sajnos tömegszállás, nincs életterük arra, hogy embernek és ne kitaszítottnak érezzék magukat. 

Szűkebb pátriánkban, Debrecenben is több száz hajléktalan ember tengődik. Kezdeményezzük az utcán élők rendszeres orvosi ellátásának biztosítását, a hajléktalan szállók – az érintettek elmondása szerinti – sivárságának, mostoha körülményeinek a javítását. Úgy véljük további szállók kialakítását is elbírná a város büdzséje. Örömmel halljuk az önkormányzat vezetőitől, hogy egy tehetős, fellendülőben lévő, óriási perspektíva előtt álló városban élünk. Javasoljuk még a tél beköszönte előtt, egy hajléktalanokat segítő fórum összehívását. Az önkormányzat mellett remélhetőleg számos egyház, civil szervezet vállal(na) feladatot azért, hogy a hajléktalanok ne megvetetten, kivert kutyaként éljék szomorú mindennapjaikat a megyeszékhelyen. Debrecen városa méltóságát növelheti, ha méltóképpen viseli gondját a város szegényeinek, az utcán élőknek. 

Nekünk nincs jogunk ítélkezni, senkitől sem kérdezzük meg, miért áll a sorban, hiszen aki eljut eddig, annak jó oka lehet rá. Mi tesszük, ami emberségünkből telik. A sorban állók tudják, hogy minden hónap utolsó vasárnapján számíthatnak ránk. Ha esik, ha fúj, mi akkor is ott vagyunk hónap végén a Petőfi téren, jó szívvel, szeretettel várjuk azokat a felebarátainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. 

Az ételosztás ideje alatt  folyamatosan jöttek az emberek, hiszen az éhes ember örül annak, hogy hétvégén legalább egyszer meleg ételhez jut. Az ételosztás végére mintegy 150 adag töltött káposztát osztottunk ki. Jólesett embertársainknak a hűtött ásványvíz, a gyerkőcöknek a fagyi. 

Tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk, az nem szünteti meg a nyomort, a kilátástalanságot. De szeretnénk, ha példánkat sokan követnék, és mind többen lennének, akik segítő kezet nyújtanak azoknak az embereknek, akik önerőből már képtelenek sorsukon változtatni. 

A költségeket – mint mindig – most is magánemberek adományaiból finanszíroztuk. A kis közösség tagjai, anyagi lehetőségei figyelembevételével, munkával és/vagy pár ezer forinttal járul hozzá a kiadásokhoz. Külön köszönjük az egyik internetes portál olvasójának a támogatását. Többen hoztak ruhát, gyerekjátékokat, csokit is. Mindenkinek hálásan köszönjük az adományát, minden jó helyre került. 

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, akár két kézzel, akár anyagi támogatással. Legközelebb szeptember 29-én várjuk a rossz anyagi körülmények között élő embertársainkat meleg étellel és felebaráti szeretettel. 

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámon jelezheti: 52/476 405. Mobilon a hét bármelyik napján: 20/460 3253.  Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.