Amikor először hallottam arról, hogy Trump elnök meg akarja vásárolni Grönland szigetét, azt hittem, ez valami vicc, vagy Jelcin-féle, átmulatott éjszaka utáni ökörködés.
De nem. Kacsa úr olyannyira komolyan gondolta ezt a kis „üzletet”, hogy miután más választ kapott a dánoktól, mint amire számított, gyorsan le is mondta szeptemberre tervezett dániai látogatását.
Grönland ugyanis egy dániai autonóm terület, és, egyébként, a világ legnagyobb szigete. Így a dán kormányhoz fordult nagyszerű ötletével Kacsa úr. És azzal kellett szembesülnie, hogy a válasz elutasító volt. „Abszurd az ötlet, remélem, senki nem gondolta komolyan. Grönland nem dán, Grönland az ott élőké” – nyilatkozta Mette Frederiksen dán kormányfő. Másnap Trump lemondta dániai útját. Újságíróknak ennyit mondott az ügyről: „hát, csak úgy felvetődött az ötlet, és…stratégiailag érdekes lehetne a dolog”.
Dániában fele annyian élnek, mint Magyarországon, 1973-óta tagja az ország az EU-nak. Modern piacgazdaságának köszönhetően a versenyképességi listákon vezető helyeket foglal el. Nem tagja az euro-zónának. A dolgozók majdnem 80 %-a szakszervezeti tag, ezért azok a képviseletek nagyon erősek, rendszeres együttműködés van közöttük és a munkáltatók között. A szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatások a jóléti társadalmak elvei szerint működnek – vagyis minden állampolgárnak joga van hozzáférni ezekhez.
Kicsi és nagyszerű ország. Valahogy így beszélgethettek ők ketten, a világ legnagyobb országának elnöke és az aprócska ország miniszterelnöke:
– Jó napot kívánok, Miniszterelnök asszony. Hogy van? Mondják itt az embereim, hogy hamarosan találkozunk. Erről jut eszembe, megvenném én azt a kis földecskéjüket, tudja, azt a szigetet. Hogy is hívják, na, tudja azt a Göttlnandot, vagy mit. Mondják itt a katonák, hogy jól jöhet az még nekünk. Halló, ott van még? Halló, hall engem? Gyerekek, mi van a vonallal, megszakadt?
– Elnök úr, hallom a szavait, Gondolom, viccnek szánta, amit mondott. Furcsa vicc, de Ön szereti az ilyesmit. Sajnos, Grönland nem eladó.
– Ne vicceljen már, majd csak megegyezünk, majd az embereim meggyőzik.
– Elnök úr, Grönland nem eladó.
– Hát, akkor goodbye.
Hát, akkor oda nem megyünk, külügyér (ez már nem a telefonban hangzik el).
Másik helyszín, szintén egy picike ország, szintén az Unió tagja, az euro-zónának nem, – ezzel vége is a hasonlóságnak. Nincs jóléti állam, sem az elvekben, sem a gyakorlatban. Olyan sem fordulhat elő, hogy valami nagyhatalom vezetőjének nemet merjen mondani a magyar Mette. Legyen az diplomáciai védettséget élvező, banknak álcázott kém-főhadiszállás, eszement költségű Paks II, kínai üzleti célokat szolgáló, horribilis összegbe kerülő vasút – bármi, amiből a megfelelő százalékot zsebre lehet tenni. Saját zsebbe, persze.
Grönland-szerű nemzeti kincse sincs, van viszont egy szép nagy, stratégiailag nem tudom, mennyire fontos valamije – Közép-Európa legnagyobb tava. A Balaton, persze. Ami a miénk volt, az istenadta népé. Beültünk a kis autónkba hétvégén, és lementünk barátok hétvégi házába pancsolni, lángosozni, tollasozni, együtt lenni, pihenni.
De nem volt jó ez így, valakik szerint, és hozzáfogtak a felvásárlásához. Minek ez a kincs a pórnépnek? Kolbászra sem fussa, ne nyaralgassanak, dolgozzanak a rabszolgák. Szerencsére, senkit nem kellett megkérdezni, eladó-e a Balaton, nem kellett egyezkedni, csak egymás között.
– Szevasz, Sanyikám, hogy ityeg a fityeg?
– Elnök úr, köszönöm kérdését, ityeget, ityeget, Miben lehetek szolgálatára?
– Te, Sanyi, aszongya itt a Lőrinc, hogy kéne valamit kezdeni azzal a nagy pocsolyával ott, tudod, na.
– Igen, igen, beszéltünk mi is róla, remek ötlet. Csak hát sokba kerül…
– Ja, erre ne legyen gondod, majd összekaparjuk valahogy azt a csekélységet. Megpumpoljuk, akit kell, oszt jó napot.
– Lehet itt egy kis probléma azért…
– Na, hát ez lesz a dolgot – haverok vagyunk, nem? Megtesszük egymásnak, amit kell. Na, szevasz, Sanyikám, és hajrá!
És Sanyika nem ijedt meg a feladattól, nekilátott, újabb haverok kerültek a képbe, és még csak arra sem vették a fáradságot, hogy szépen, csendben végezzék ki a tavat. Nem. Előre lezsírozott pályázatok nyertesein keresztül ömlenek az adómilliárdok a haverok zsebébe, hogy abból saját kis kastélyokat, szállodákat vagy bármi mást építsenek, szépítsenek. Saját maguknak. Grönland az ott élőké, a Balaton meg azé, aki kapja-marja.
Vajon mi van még, ami nem eladó, de előbb-utóbb ráteszik a mancsukat a Lalák, Lölők, Sanyik, Pisták, nagymamák és egyéb családtagok és haverok?
Számomra nem csak a Balaton esett el, ahogy nemrég fogalmazott valaki, hanem az egész ország. Testestül, gyárastul, Tokaj-hegyvidékestül, Balatonostul. És lelkekről akkor még nem is szóltam.
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.