December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Minden plecsni jó helyre megy

Ákos úgy lett az év férfi előadója, hogy 2017 óta nem adott ki nagylemezt.

Pápai Joci Az én apám című darabja úgy lett az év dala, hogy hosszú évek után idén Magyarország be sem tudott kerülni az Eurovízió döntőjébe ezzel a számmal.

Nagy Feró azután kapott életműdíjat, hogy egyrészt mindenkinek nyakonvágást ígért, aki a fideszes egészségügyi ellátásról csúnyákat merészel állítani (Apáti Bence balettáncos-propagandista fideszes egészségügyet magasztaló posztja a kanyarban nincs a nemzet csótányának politikai aktivizmusához képest), meg azután, hogy ő narrálja Schmidt Mária történelemhamisító ’89-es Orbán-videóját, továbbá azt követően, hogy folyamatosan fideszes politikusok társaságában éktelenkedik.

A Halott Pénz úgy lett ismét az év zenekara – zsinórban negyedszer -, hogy a díj megalapítása óta a csaknem száztagú szakmai grémium évről évre őket tartja az év legjobbjának. 2016 óta nem hoztak ki önálló nagylemezt. (via Index)

Kultúra, zene, művészet, kemény munka, őstehetség, megérdemelt siker, NER, Magyarország, 2019. Ilyesmik jutottak eszembe hirtelen, nem tesz jót a kánikula, tudom. Mindenesetre az államalapítás még annál is nagyobb dicsőségére elkeltek az idei év Petőfi Zenei Díjai. Tizenkét kategóriában. A közpénzből fenntartott fideszes média és a közel száztagú – elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló – Akadémia (ízléstelen szóvicc így a tudomány szabadságának hulláján morfondírozva, de valóban így hívják őket) immár negyedik alkalommal kitüntetéseket osztogatott. Nem tudom, hogy pontosan kik ezek az elismert személyiségek, majdnem százan – ezt az eseményről élőben tudósító Origó nem kötötte az orrunkra -, de talán nem is fontos: a lényeg, hogy minden plecsni a lehető legjobb helyre ment.

A Petőfi Zenei Díjat kivételesen nem Orbán Viktor javaslatára Áder János adta át, ez egy teljesen más műfaj, bár ahogy elnézem a tisztelt díjazottakat, tudja a fene. Hivatalosan egy 2016-ban, az MTVA és a VOLT Produkció Kft. által közösen alapított díjról van szó, amely évente kerül odaítélésre a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő képviselőinek. És hát bármennyire szoros a verseny – idézem az illetékes lakájmuzsikusokat: a döntés minden évben nehéz, rengeteg kiváló dal készül, és ezekből, illetve az előadóik közül kell választaniuk az arra kijelölt érdemeseknek -, valahogy az eredmény mindig ilyen kesernyésen szórakoztató, ahogy fent is látható.

Egyáltalán nem akarok jelenetet rendezni, Magdi anyus lovagkeresztjének is szívből örültem (tényleg nem ironizálok Fodor Zsóka őszinte meghatottsága fölött), de ahogy az egyik vicces kedvű kollégám mondaná: lesz még Ákos az év felfedezettje is. Vagy Nagy Feró. Igen, szerintem is nagyságrendekkel nagyobb esély van rá, mint arra, hogy a református püspöki székre pályázó egykori betanított esztergályos a pápa helyére üljön. De fordítsuk komolyra a szürreálist: ha megnézzük, hogy miről szólna elvileg ez a díj és összevetjük azzal, hogy kik nem maradhattak le idén sem az elismert előadóművészek dicsőséglistájáról, akkor jó esetben azért kicsit felfordul a gyomrunk. Talán kevésbé undorodunk, mint Takaró Mihály vagy Bayer Zsolt vagy bármelyik hűséges pártkáder magasrangú fideszes elismerése kapcsán undorodtunk, de ha egyébként egészségesen működik a gyomrunk, akkor feltétlenül fordul egyet a tengelye körül. Nem azért, mert irigyek vagyunk és nem tudjuk értékelni a csillogó tehetséget, de azért van abban egy jó adag cinizmus, hogy példának okáért valaki úgy lesz az év férfi előadója, hogy két éve gyakorlatilag semmit nem tett le az asztalra. Mint ahogy annak is van egy társadalmilag rendkívül káros üzenete, hogy valakinek a nótáját úgy illetik az év dala címmel, hogy ahhoz Magyarország utóbbi években regisztrált egyik legnagyobb zenei kudarca kapcsolódik.

Nem, tényleg nincs semmi baj ezekkel az emberekkel, végül is Lázár János Bécsig utazott el a migránsoktól rettegni, Ákosnak viszont Angliáig kellett mennie azért, hogy úgy érezze magát, mint Mozambikban vagy Líbiában. Mindenki olyan bálványt imád, amilyet akar, mindenki ahhoz hű, akihez megéri hűnek lenni, mindenki abban hisz, amiben hinnie szabad. De a kérdés eme átlátszó és undorító, az állítólagos érdemek állítólagos elismeréséről szóló puccparádé kapcsán akkor is felvetődik: a teljes behódoláson, a szolgai parancskövetésen, az igazodáson és a különböző pecsétgyűrűk csókolgatásán kívül van még egyáltalán más ismérve is a tehetségnek, van más mércéje a boldogulásnak? Van más út is azon kívül, ami a NER-en át vezet? Van hely, színpad, rivaldafény bárki más számára is ebben a meritokáciát már hírből sem ismerő belterjes mocsárban, vagy párthűség-nyilatkozatok nélkül semmit nem lehet elérni? Mit üzen ez a gondosan kiválogatott Akadémia és a közpénzmédia a garázsban zenélgető fiataloknak? Hogy megéri, érdemes, itt csak az akaraton és a kitartáson múlik, hogy mikor lesz belőled az év előadója?

A francot. Az üzenet ugyanaz, ami tíz éve, csak egyre nagyobb a felhajtás, amivel legitimálják. Akkor vagy tehetséges, ha beleszületsz, beleházasodsz vagy beleizzadod magad a tutiba. Nem számít, mibe kerül. Akkor elég 3 évente valamit alkotni, de közben csókolgatni kell a pecsétgyűrűt vadul, és a rezsim a kebelére ölel. Lehet, hogy nem tűnik fontosnak, de sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Azokat tüntetik ki, akik hűségesek, mert azok lesznek mindhalálig hűségesek, akiket kitüntetnek. Mert mindenkire szükség van ahhoz, hogy ez a szemfényvesztő mocsok fennmaradjon. A legutolsó zenei díj, a legjelentéktelenebb falunapon átadott mondvacsinált elismerés is a pártállami hűség megvásárlásának eszköze, mert mindenkit meg kell vásárolni. Akit nem lehet, azt meg be kell rúgni az árokba.

Te meg, kedves fiatal barátom, zenélgess csak tovább napi hat órákat  a garázsban, Dalcsináló Ákos úr majd videón bejelentkezik a nyaralásból: köszöni, hogy ő lett az év előadója, holott már az idejét sem tudja annak, hogy mikor alkotott valamit.

Utóirat:

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.