Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Isten óvja Magyarországot!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Államalapításunk ünnepén végre megszületett hőn áhított gyermekünk, akinek terhével hazánk már régóta vajúdott.

A nemes magzat nemzőatyja pedig az a néhai Antall József volt, aki anno büszkén vallotta, idézem: „Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom, akit a nemzet tudatában is tisztességgel el kell helyezni.”

Magyarország 1920 és 1944 között hivatalban lévő kormányzójáról pedig röviden csak annyit, hogy Horthy Miklós a XX. századi magyar történelem egyik ellentmondásos alakja, akinek az első és a második világháború alatti tevékenységének megítélését illetően a mai napig éles közéleti viták tárgyát képezi. A 2010-óta hatalmon lévő Fidesz-kormány viszont Horthyt már nyíltan egy olyan vezérként mutatta be – olykor még a történelemhamisítástól sem visszariadva –, aki képes az elveszített nemzeti nagyságot, a történelmi Magyarországot helyreállítani, az elszenvedett nemzeti sérelmeket orvosolni.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mind ellenzékben, mind hatalomra kerülése óta mennyi és milyen tanúbizonyságot, intézkedést és nemes gesztust tett Orbán Viktor annak érdekében, hogy – határainkon innen és azon túl – hitelt érdemlően bizonyítsa az érintettek felé: Antall Józsefhez hasonlóan ő is nemzetegyesítő, 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát. De a kormányának, pártjának tagjaira sem lehet panasz. Boldog István legutóbb például azzal borzolta a magyar közélet kedélyeit, hogy kerek-perec kijelentette: Erdély márpedig szerinte Magyarország része.

Mint tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában szintén kijelentette, hogy az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. A keresztény szabadságért dolgozó politika pedig – elmondása szerint – arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek.

Államalapításunk ünnepén a magyar törvényhozás épületének homlokzatán egy különleges – sokunk által eddig még soha nem látott – vörös alapon keresztet ábrázoló zászlóra lehettünk figyelmesek.

A zászló egy szimbólum, egy jelkép, amellyel a hatalmon lévők valamit tudatni és elfogadtatni akarnának velünk. Az időzítés pedig szintén üzenetértékű és önmagáért beszél.

Jövő év június 20-án lesz a trianoni békediktátum 100. évfordulója. Egyes, magukat nemzeti érzelműnek mondó történészek szerint azonban 2020-ban lejár a szerződés, és visszakapjuk a szerintük igazságtalanul elcsatolt területeinket.

Az a bizonyos keresztes zászló tehát a napnál is világosabb, hogy az irredentizmus  jelképe. Azt üzeni a világnak, hogy Magyarország márpedig nem törődött bele területeinek elvesztésébe, s azokat 100 év után is visszaköveteli.

Nemzeti és szövetségi érdekre hivatkozva a térség legmodernebb hadseregét fejleszti Magyarország – adták hírül a tudósítók, ez év elején januárban. Pár hónap múlva már újabb százmilliárdos tételről, és valamilyen titkos szuperfegyverről is beszéltek.

A tények tükrében én csak reménykedni tudok. Reménykedni és bízni abban, hogy hazám kormánya nem fog az egykori területei miatt háborús konfliktusba keveredni a szomszédaival, és nem következnek be Vaclav Havel jóslatai sem.

Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben: Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.”

Adja Isten, hogy nekem se legyen igazam!

Isten óvja Magyarországot!

Bogdán Géza

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.