Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Továbbra is az a bűnös, aki a problémáról beszélni szeretne, nem pedig az, aki azt okozta

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány évtizedek óta képtelen megoldani – az összes többi mellett – a fogorvosi ellátást. Itt persze ne a magánrendszerre gondoljunk, hanem az állami ellátásra. A helyzet egyre inkább fenntarthatatlan, a kormány mégis magasról tesz a problémára. Ismerős helyzet? Elég csak a háziorvosokra gondolni, akiket ma már hálóval sem lehet befogni országszerte, hiszen az állam által felkínált alternatívák sokszor még a minimum követelményeknek sem felelnek meg. Ameddig a képviselők minden lehetséges sokmilliós luxust megszavaznak maguknak, addig azokat, akik a köz szempontjából valóban fontos munkát végeznek, hülyének nézik. Számukra csak az ígéretek maradnak, már ha egyáltalán szóbaáll velük a kormány valamelyik droidja.

Hiába tiltakoztak a tűzoltók, a mentősök, a rendőrök vagy a tanárok, minden esetben hülyének nézte őket az épp ügyeletes minisztérium. Ígéreteket kaptak, amiket persze aztán soha nem teljesített a kormány. Az ugyanis súlyos pénzekbe kerülne, amire Orbán nem hajlandó, már csak azért sem, mert kellenek a milliárdok propagandára, stadionépítésre és értelmetlen beruházásokra. 2010 óta nem emlékszem egyetlen olyan esetre sem, amikor bármelyik minisztérium is hajlandó lett volna érdemben egyeztetni bármelyik szakszervezettel is. Voltak esetek, amikor úgy tettek mintha, de persze minden esetben kiderült, hogy nem hajlandóak változtatni az égvilágon semmin. Ők mindent jobban tudnak és kész.

Nos, a tatabányai fogorvosoknak elegük lett abból, hogy semmi nem történik az ő ügyükben (sem), és szinte ők azok, akik eltartják a rendszert, amiben dolgoznak. Ezért figyelemfelhívó sztrájkot terveztek a szeptember 2 és 13 közötti időszakra, amikor is csak az akut panasszal jelentkezők sürgősségi ellátást biztosították volna. Erről tájékoztatták saját betegeiket is, a következő kihelyezett felhívással:

Kedves Pácienseink! Az alapellátó („körzeti“) fogorvosi rendelők súlyos finanszírozási gondokkal küzdenek, még akkor is, ha Önök ebből a mindennapi kezelések során nagyon keveset, vagy talán semmit sem tapasztalnak. Az Egészségbiztosító által kifizetett térítési díjak nem fedezik a kezelések költségeit. A fogászati ellátás finanszírozásában meglévő problémákat a Magyar Orvosi Kamara rendszeresen jelzi a döntéshozók felé, azonban sajnos érdemi és lényegre törő megoldás nem születik”.

Az ezekkel a sorokkal kezdődő felhívást közel ezer rendelőben ki is tették a fogorvosok, azonban nem várt akadályokba ütköztek. Pontosítok: Magyarországon élve, talán mégis ez volt az elvárható. Jelen esetben az, hogy a tatabányai önkormányzat végső soron megfenyegette a sztrájkolni kívánó dolgozókat. Ismerős lehet ez persze már a korábbi esetekből, ezért nem vagyok biztos abban, hogy a fogorvosok megérmültek a helyzettől. A tatabányai önkormányzat a következő problémákat látja az eset kapcsán:

A tatabányai önkormányzat többször is levélben figyelmeztette az akcióban résztvevő orvosokat, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel, és utasította őket, hogy vegyék le a tájékoztatókat a rendelőkben. Az akció nem felel meg a sztrájkról szóló törvénynek, munkajogi szempontból jogellenes, a hatályos szabályozás nem ismeri a „figyelemfelhívó akció“ jogintézményét.

Még ha jogilag igaza is van az önkormányzatnak, azt ők is nehezen tagadhatják, hogy óriási gondok vannak országos szinten a fogorvosok helyzetével is. A rendszer fenntarthatatlan, egyre többen menekülnek belőle, ami veszélybe sodorja a páciensek ellátását. Ezzel azonban nem törődik az önkormányzat, hanem inkább akkor lát gondot, ha a problémákról valaki nyilvánosan is beszélni szeretne. Mondhatjuk, hogy ez a tipikus magyar hozzáállás, nem az a bűnös, aki a bűnt elköveti, hanem az, aki erről értesíti a közvéleményt. Így megy ez már évtizedek óta, azonban nem lehet a mai napig sem hozzászokni ehhez.

Csak a tények kedvéért, lássuk, hogy melyek is a valós problémák a fogorvosi ellátás területén ma Magyarországon:

Miközben egy háziorvos havi 1,7 millió forintot kap az államtól azért, hogy működteti a praxist és ellátja a betegeket, ugyanezért egy fogorvos alig 900 ezer forintot kap, és ebből nem csak a rendelő berendezését, saját magát és az asszisztenst fizeti, de a kezelések anyagköltsége is őt terheli. A rendszerből legalább 30 milliárd forint hiányzik.

Egy foghúzásért 300 forintot kapnak az orvosok, miközben csak a fecskendő, a tű, az érzéstelenítő és a gumikesztyű többe kerül.

Zalában hároméves várólista van fogszabályozásra, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében egy-egy fogszabályozó rendelés működik, a várakozási idő akár öt év is lehet. A helyzet komolyságát jelzi, hogy amíg 2013-ban 187 volt az összes üres fogorvosi praxis, mostanra ez a statisztikából eltüntetett iskolafogászatokkal együtt 300 felett van.

Ehhez képest a legnagyobb probléma a tatabányai önkormányzat szerint az, hogy a fogorvosok a felsorolt tényekről tájékoztatni szeretnék a közvéleményt. Értem. Az utolsó kapcsolja le a villanyt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.