NEHAZUGGY

A Göttingeni Egyetem magyar lektora elutasít minden kirekesztő magyarértelmezést. A családban Frieda kutya is kétnyelvű

Dr. Molnár Judit nyelvész, a németországi Göttingeni Egyetem magyar lektora. Vele beszélgettem finnugorisztikáról, európaiságról, magyarságról, nyelvtanulásról, kétnyelvű Frieda kutyájukról, a szociális törpenyulakról és Kövér László jó magyarokról szóló kijelentéséről.

– Milyen indíttatásból lett nyelvész?

– Véletlenül. Gyerekkoromban unaloműzésként beírattak németórára, utána jött az orosz, amit nagyon szerettem. A gimnáziumban orosz tagozatos voltam, a második idegen nyelvem az angol volt. Amit a nyelvtanításról tudok, azt jórészt egykori nyelvtanáraimtól tanultam. Tolmácsnak készültem, kínai szakra jelentkeztem, de nem vettek fel. Így lettem magyar-orosz szakos. Másodéves koromban indult Debrecenben a finn/finnugor B-szak. Akkorra az iskolai orosznak már leáldozott, és az egyetemi orosz oktatás sem tetszett. Ezért váltottam, és fokozatosan szerettem bele a nyelvészetbe. Nagy szerepe volt ebben a debreceni egyetem oktatóinak. Nagyon érdekelt az összehasonlító nyelvészetet is. A  szegedi doktori iskola aztán feltette a pontot az i-re, ottani professzoromnak és példaképemnek, Mikola Tibornak köszönhetem, hogy végül valóban nyelvész lettem.

– Milyen máig is ható szellemi, emberi értékeket kapott a szüleitől?

– Fontos volt a kritikus gondolkodás, a fegyelem, a felelősségtudat és a gyengébbekkel való szolidaritás, a testvérek közötti szeretet és összetartás. Édesapám püspökladányi polgármesterként gyakran a saját pénztárcájából segítette ki a segélyt kérőket. Szüleim munka mellett tanultak, vasakarattal, jó eredménnyel.  Fontos volt és ma is fontos nálunk a humor és az önirónia. Sok konfliktus kezelhető velük. Otthonról hoztam a könyvek és a zene szeretetét is.

– Magyarországi diploma – finn-ugor tudományos munka – németországi tanítás. Hogyan kellene összeraknia életében mindezt?

– A finnugrisztika nemzetközi szakterület. Németországban már nagyon régen űzik. Egyik szaknyelvünk hagyományosan a német. Göttingenben 1947 óta a finnugor szak része a magyartanítás, úgyhogy az életemben tényleg minden összefonódik. Nincs mit összeraknom, mert szerves egészet képeznek a tanulmányok, a munka, az ország, ahol élek. A magyar mint idegen nyelv tanítását még nem az egyetemen tanultam, mert akkor nem volt ilyen szak, hanem tapasztaltabb kollégáktól a gyakorlatban. Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám. Még nagy szerelmemmel, a mordvinnal is foglalkozhatom, bár egy anyanyelvi lektornak a tudományos munkára nem nagyon van ideje, el sem várja tőlünk az egyetem. Mindig dolgozom, de úgy, hogy észre sem veszem: amikor a kétnyelvű gyerekeim beszédét figyelem meg, felírom az érdekesebb mondásaikat, felveszem a beszélgetéseinket; amikor magyarországi híreket olvasok; amikor Magyarországon könyvesboltban, moziban vagy színházban vagyok; amikor a gyereknek próbálom elmagyarázni a francia nyelvtant úgy, hogy nem is tudok franciául. Ez nagyon jó dolog.

– Németországban segíti magyarul is gondolkodni a nyelvtanulás a fiatalokat? Vagy most már az európaiság fontosabb?

– Természetesen. A nyelv és a gondolkodás szorosan összefügg, nem tanulhatunk meg rendesen úgy egy nyelvet, hogy nem értjük a beszélőinek gondolkodását, és ez fordítva is így van: a nyelv a használója gondolkodásáról is felvilágosítást ad. Az európaiság nagyon fontos, de Európát sok, egymástól nagyon különböző nemzet alkotja, ezért az európai gondolkodás elképzelhetetlen a nemzetek, népek gondolkodásának ismerete nélkül. Sok konfliktus elkerülhető lenne a világban, ha értenénk és megértenénk, hogyan gondolkodnak más népek, hogyan működnek más emberek. Diákjainkból olyan szakembereket szeretnénk nevelni, akik képesek arra, hogy két vagy több kultúra között professzionális közvetítő szerepet töltsenek be. Csak így lehetnek jó nyelvészek, fordítók, tolmácsok, nyelvtanárok, reklám szakemberek, újságírók…

– Mi ott a kihívás a munkájában?

– A legnagyobb kihívás az, hogy a magyart általában megtanulhatatlannak tartják, pedig nem az. Jelenleg nem könnyíti meg a munkámat a hivatalos magyar politika, illetve az, ami hírek formájában ide megérkezik belőle. Nem győz magyarázkodni, értelmezni az ember, és sajnos, most a nyelv sem népszerű. Nagy kihívást jelent még, hogy itt mindenhez érteni kell egy kicsit: a magyar irodalomhoz, zenéhez, képzőművészethez, más finnugor nyelvekhez; tudni kell rendezvényeket szervezni, és nagyon jól kell tudni németül; illetve ismerni kell minél több nyelv rendszerét, mert nem csak német diákjaink vannak.

– Ön választotta, hogy nem magyar egyetemen tanít?

– Nem. A Bokros-csomag keretében kerültem ide. Amikor 1997-ben elvégeztem a szegedi egyetem doktori iskoláját, választhattam, hogy elmegyek külföldre, vagy elhagyom a szakmát. Négyen-öten voltunk egy helyre otthon, itt pedig megüresedett a lektori hely. Eszem ágában sem volt elmenni Magyarországról. Eredetileg csak öt évre jöttem. De úgy alakult a magánéletem, hogy itt maradtam. Nagyobbik lányom születése előtt két félévet tanítottam a szombathelyi tanárképző főiskolán is, ott is szívesen maradtam volna, de a családdal ez nem volt összeegyeztethető.

– Család? Lányai kétnyelvűek?

– Gépészmérnök férjem félmagyar: az apja magyar volt, édesanyja német. Németországban született és nőtt fel. Lányaink kétnyelvűek: mindketten nagyon jól beszélnek magyarul, és mindkét kultúrában otthon érzik magukat. Ezt nem utolsósorban szüleimnek, testvéremnek és az ő gyerekeinek köszönhetem, akik Magyarországon élnek, és akiktől nyelvileg is – képeskönyvek, filmek formájában – mindig sok segítséget kaptak a gyerekek. Minden vakációban legalább egy hetet töltünk a magyar rokonságnál, nyáron többet is, sőt, amikor a gyerekek még nem jártak iskolába, akár egy hónapra is áttelepültünk a nagymamához.

– Korán kell elkezdeni az idegennyelv tanulást, ezért is indítanak magyar kicsiknek tanfolyamot?

– Az idegennyelv tanulást bármikor el lehet kezdeni, minden kornak megvannak az előnyei. A kicsik ösztönösen tanulnak és általában nagyon jó a kiejtésük; a nagyobbak képesek átlátni rendszereket, tehát mondhatjuk úgy, hogy ők tudományosabban tanulnak. A tanfolyam egyébként egy volt hallgatónk kezdeményezésére indul, aki maga is félmagyar, és óvodás kislányát is kétnyelvűnek neveli. A kétnyelvű gyereknek két anyanyelve van, egyiket sem idegen nyelvként tanulja. A magyar a mi esetünkben a származási nyelv, a német sokuk esetében második nyelv.

– Működik a párhuzamos nyelvtanulás?

– Igen, közösen tárolják el a nyelveket a fejükben. Időnként keverik is. Amikor én az akkor még kicsi gyerekeimmel otthon voltam, és alig beszéltek németül, német nyelvtudásuk ugyanazon a fejlődésen ment keresztül, mint a magyar. A többnyelvűség kialakítása, életben tartása nagyon sok időt, energiát és lemondást igényel. Például, amikor a gyerekek egész szünidőben nem találkoznak a barátaikkal, mert Magyarországra megyünk. Ezt a folyamatot szeretnénk támogatni a származási nyelvi tanfolyammal. A kicsiknek Németországban nincs intézményes lehetőségük a magyar nyelv gyakorlására, a nagyobbak inkább mozoghatnak, elmehetnek egy otthoni tanfolyamra, cserediáknak, de hozzánk, a rendes egyetemi kurzusokra is sok magyar származású fiatal jár.

A kétnyelvű Frieda rendkívül kiegyensúlyozott, játékos, barátságos; kedves kis állat, a jókedve és a nyugalma gyakran az egész családra átragad

– Nagy kutyabarát, mit jelentenek a hétköznapokban az állatok?

– Van egy egyéves corgi kutyánk és két törpenyulunk a kertben. Az állatok számomra a korai felkelést jelentik, mivel a nyulakat napkeltekor ki kell engedni a kifutóba, és ez az én feladatom, amit egy éve a terelőkutyával végzek. A nyulakkal megtanultuk, hogy hogyan működik egy állati társadalom, mert nagyon szociális lények. A lányok évekig lovagoltak, az olyasmi volt, mint autót vezetni gyerekfejjel, csak azzal a különbséggel, hogy a ló él és önállóan gondolkodik. Frieda, a kutyánk maga is kétnyelvű. A nagyobbik lányom jár vele kutyaiskolába, a kicsi fésüli, manikűrözi, szedi belőle a kullancsot; a férjemmel túrázik, én pedig a mindenes vagyok. Összehoz bennünket a kutya, ami azért is fontos, mert a gyerekek kamaszodnak, nem sok időt töltenek már velünk. Frieda rendkívül kiegyensúlyozott, játékos, barátságos, kedves kis állat, a jókedve és a nyugalma gyakran ránk is átragad.

– Éppen a napokban mondta az országgyűlés elnöke, Kövér László: „Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy gyermeke, 9-16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt.”  Van erről véleménye külföldön élő magyarként?

– Nem értem, hogy lehet valaki jó vagy nem jó magyar. A magyarság születéssel szerzett vagy önállóan választott állapot. Szerintem az a magyar, aki valamiért annak érzi magát. A jó-rossz ellentétpár számomra értelmezhetetlen. Egyébként meg a Kövér László által állított feltételek így együtt csak ritkán teljesülnek. Nekem például már biológiai okokból sem lehet egy szekérderék gyerekem vagy unokám, egyebek közt azért, mert elkötelezett vagyok a nemzet ügye iránt – a magyar nyelvvel és rokonaival való foglalkozást én a nemzet ügyének tartom -, emiatt sokáig tanultam, majd elég későn szültem. Gratulálok Kövér Lászlónak, hogy neki megvan a három. De a megfelelő számú unokája tudtommal még neki sincs meg. Az a megfogalmazás, hogy valamennyien magyarul beszélnek – legalábbis grammatikailag, kizárja azokat, akiknek más anyanyelvük is van a magyar mellett. A világ népességének nagyobb hányada többnyelvű, több identitású. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nemzetünk ünnepelt nagyjainak egy része egy mukkot sem tudott magyarul.

– Akkor jó magyarok, vagy nem?

– Gyakran találkozom olyan fiatalokkal, akiket otthon nem tanítottak meg magyarul. Még mindig él például az a tévhit, hogy a többnyelvűség árt a gyereknek, hogy a nyelvkeverésből csak rossz sülhet ki, pedig számtalan tanulmány és megfigyelés bizonyítja, hogy ez nem így van. Emiatt sok magyar származású fiatalt nem tanítanak meg magyarul. A legtöbb ilyen fiatal előbb-utóbb nálunk vagy valamelyik másik magyart tanító intézményben köt ki, mert rájön, hogy hiányzik valami az életéből, és felnőtt fejjel elkezd magyarul tanulni. Akkor ők most jó magyarok vagy sem? Magyarok-e egyáltalán? Igen. Hogy jók vagy nem, azt én nem tudom és nem is merészelném eldönteni. Elutasítok minden olyan magyarságdefiníciót, ami kirekesztésen alapul, és Kövér Lászlóé ilyen. E meghatározás szerint nem vagyok jó magyar, gyerekeim valószínűleg nem is számítanak magyarnak, amit csodálkozva bár, de tudomásul veszek. Igaz, engem nem befolyásol az, amit Kövér László mond.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább