Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Siker a CSOK, vagy sem?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány szeret úgy a CSOK-ra hivatkozni, mintha azzal valami teljesen új, nagyszerű dolgot találtak volna fel. Ez persze soha nem volt igaz, mivel a lakástámogatások mindig is a társadalompolitika részét képezték. Igen ám, csak a korábban megszokottakkal ellentétben a CSOK megsokszorozta a lakások és házak árát a fővárosban, valamint vidéken is. Még ha az ember anno fel is vette a támogatást – az emberek 81,5 százaléka nem így döntött – sem biztos, hogy nem bukott az egészen, hiszen az ingatlanárak a CSOK 2015-ös bevezetése óta jóformán az egekbe szöktek, amivel persze a legjobban az építőipari cégek és az államkincstár – vagyis maga az állam és annak csókosai -, valamint azok, akik már a CSOK-ot megelőzően is rendelkeztek ingatlannal jártak. Lássuk az árak változását azenpenzem.hu portál összehasonlításában:

Volt ahol négy év alatt megtriplázódtak a lakásárak, amelyet még a felvett CSOK sem ellensúlyozott, tehát végül buktak a lakással a vásárlók. Aki felvette a hitelt, szinte biztosan bukott az üzleten, aki viszont nem vette fel, az is, mivel a CSOK miatt megemelkedett árakat kénytelen kifizetni. Tehát a kormány által csodamódszerként emlegetett CSOK végső soron jóval több problémát okozott a családoknak – de egyébként az egyedülállóknak is -, mint amennyi esetben megoldást nyújtott. Hogy a kormány ezzel pontosan tisztában volt, amikor meghirdette a CSOK-ot? Természetesen, hiszen őket a családok soha nem is érdekelték, csak az, hogy az ő megsegítésüknek álcázva felhizlaljanak egy sor állami céget, amelyek bevételei sokszor oligarchákhoz vándoroltak. Az építőipar fellendülésével pedig a GDP is szépen meg tudott emelkedni, amivel alá lehet támasztani a sikerpropagandát.

A kormánynak tehát bőséggel megérte, annak árán is, hogy a fiatal családokat méginkább elzárták attól, hogy valaha is saját lakással, netalán házzal rendelkezzenek. A családok támogatásának álcája mögé rejtve megoldották, hogy nekik mindenképpen megérje az üzlet, és a hitelt felvevők között is legyen azért olyan, aki nagyot szakított vele. Utóbbi esetekkel lehet példálózni, ami a sikerpropaganda felépítéséhez bőven elegendő. Igen ám, csak mi van a magyar családok többségével, akik a CSOK által generált áremelkedésnek hála ma már álmodni sem mernek arról, hogy valaha ne ingatlant béreljenek, hanem azt akár meg is vásárolhassák? Ők oldják meg a saját problémáikat, a kormány már „segített”, legyen elég ennyi.

A mostani árak szerint a csokosok sem jártak igazán jól. Egy háromgyerekes család használt lakásra kaphat 2,2 millió forint támogatást, akár egy kislakásra is. Ezt az állami pénzt az ország minden területén „elfüstölte” az áremelkedés. Az árakat látva persze nem csak ennyivel, hanem jóval magasabb összeggel lehet csak esélyük a családoknak lakásvételre az állam intenzív piaci beavatkozása előtti időkhöz képest. Ez pedig még akkor is igaz, ha a lakásárak alakulásában figyelembe vesszük az inflációt is. (azenpenzem.hu)

Ezek után nehéz sikerről beszélni, noha a kormány a mai napig pontosan ezt teszi. Sőt, ezen felbuzdulva idén még magasabb fokozatra kapcsoltak, ugyanis Orbán Viktor bejelentette a családvédelmi akciótervet, amelyet júliustól igényelhetnek a magyarok. Ennek következtében az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődők száma márciusra 81 százalékkal ugrott meg, ami természetesen egy dolgot jelent: áremelkedés. Hogy ezt mégis miből fizetik majd ki az érdeklődők? Állami hitelből. Vagyis végső soron a hitelek okozzák az ingatlanárak emelkedését, amelynek mérsékléséhez szükség van a hitel felhasználására. Akkor már csak az a kérdés, hogy mégis mi szükség van ezekre a „segítségekre”?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.