Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Keresztényi embertelenség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A magyar kormány ismét elégtelenre vizsgázott emberségből és keresztényi szeretetből. Ez nem újdonság persze, hiszen gyakorlatilag már napi szinten mutatják meg, hogy amiért egy kormány magát kereszténynek nevezi, abból semennyire nem következik, hogy a gyakorlatban segít a bajbajutottakon, betegeken vagy időseken. Ha úgy tartja kedve, a törvényben előírt kötelezettségeinek eleget tesz – e törvények nagy részét is már az Orbán-kormány írta -, azonban azon felül nem hajlandó a segítségre. Jó példa erre a tranzitzónában történő éheztetés is, ami miatt Szél Bernadett független képviselő feljelentést tett, amelyre a Nemzeti Nyomozó Iroda nemrégiben válaszolt is. Lássuk, miért nem gond az emberek éheztetése:

az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek élelmezésének elmulasztása sem lehet a magyar jog szerint jogellenes, hiszen nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami ilyen tartalmú kötelezettséget a hatóságok részére előírna.

Nincs tehát olyan jogszabályi rendelkezés, amely szerint élelmet kellene biztosítani az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyeknek, ezért ezt természetesen nem is teszik meg. Szerezzenek élelmet saját maguknak, hiszen ha futotta okostelefonra, akkor ezt is biztosan megoldják minden gond nélkül. A hatóságoknak nem feladata az emberek élelmezése, még akkor sem, ha ezzel emberséget mutathatnának a menekültekkel szemben. Erre nem vállalkozik sem a nemzeti kormányunk, sem pedig a határon szolgáló rendőrség és polgárőrség. Ehhez én csak gratulálni tudok, hiszen végső soron azt állították, hogy nincs gond az embertelenséggel, ha azt a törvény nem tiltja.

Az NNYI ennyivel azonban nem érte be, tovább ment a témában:

A Nemzeti Nyomozó Iroda a feljelentés elutasításában arra is kitér, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyan eddig minden esetben arra kötelezte a magyar hatóságokat, hogy hagyják abba a külföldiek éheztetését, de ebből nem szabad általánosítani, és arra következtetni, hogy ezeknek az embereknek ételt kellene adnunk.

Hol a keresztényi szeretet? Hol az emberség? Lehet, hogy nem törvényileg előírt az sem, hogy egy utcán fagyoskodó, éhező embernek egy bögre forró levest viszünk, azonban ha megtesszük, megmutathatjuk, hogy az emberség még nem halt ki. Nem kötelező bajbajutott emeberen segíteni sem, mégis az emberek többsége kérés nélkül segít az elesett társán. Nem azért, mert törvényileg előírnák, hanem mert így nevelték. A bajbajutottak megsegítése senki számára sem kötelező, azonban úgy helyes, ha már keresztény államnak csúfoljuk magunkat. Ez lenne az egyetlen lehetséges keresztényi döntés. A hatóságok – és úgy általában a kormánypropaganda lapjai is – azzal védekeznek, hogy Szerbia irányába minden gond nélkül elhagyhatják a tranzitzónát. Ott akár még be is vásárolhatnak, ha annyira éhesek. Igen ám, de ez nem ennyire egyszerű.

A tranzitzónát ugyan Szerbia felé el lehet hagyni, de aki nem várja meg a menekültügyi eljárás végét, az nem csak Magyarországra nem jöhet be, de később más európai országokban is elutasíthatják a menekültkérelmét azzal az indokkal, hogy Magyarországon nem várta ki a jogerős döntést. (444)

Ezek után tehát elég egyértelmű annak az oka, hogy az éheztetett menekültek miért nem hagyják el egyszerűen a tranzitzónát. Erre játszanak a hatóságok is, hiszen ha sikerül kikényszeríteniük éheztetéssel, hogy az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek meg se várják az ügyükben született döntést, akkor később esetleg ezt az irányt választani szándékozó menekültek át fogják gondolni a dolgot. Ezzel a hatóságok persze nem oldják meg a menekültkérdést – mint ahogy egyébként a szögesdrót kerítés sem oldja meg -, azonban elérhetik, hogy még a jelenleginél is kevesebb menekült próbáljon menekültkérelemhez folyamodni. Ha ehhez az éheztetésre van szükségük, akkor a keresztény nemzeti kormányunk gond nélkül éhezteti is őket, sőt, a hatóságok sem látnak ebben semmi problémát. Ezek után Orbán mégis mi a francról papol?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.