December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Álom álma

Bemutatkoznék: egy komondor kan kutya vagyok, 4 évig a nevem „Marci” volt. Egy tanyán éltünk, lovakkal, marhákkal, baromfikkal, macskákkal. Szeretetet, simogatást nem kaptunk, nem is tudtuk mi az, így csak vágyakoztunk valami után, hiszen kell, hogy legyen valami jobb.

Itt a tanyán örömet az adott, mikor félre tudtunk ugrani egy felénk röpülő gumicsizma, vagy vasvilla elől. Ez az utóbbi egyre nehezebben sikerült, eljárt az idő fölöttem, és a bundám… az évek során egyre nehezebb lett, már egy páncélnak éreztem.

Az asszonynak, aki elém lökte esténként a vízben áztatott kenyeret, valószínűleg Tirpák lehetett a neve, mert amikor valaki kint volt a tanyán, és kikísértem őket, mindig azt hallottam, hogy „ez egy tirpák”.

Így éltünk mi a tanyán… néha elvitték egy-egy társunkat, már nem is néztünk utána, tudtuk, őt már soha nem látjuk viszont.

Egyik este oltári nagy vihar jött. A góré alatt kapart kis vackomat elöntötte a sár. Próbáltam máshol menedéket találni, de olyan félelmetesen dörgött az ég, szakadt az eső, és fényes villámok cikáztak…

Nagyon megijedtem, fejvesztett futásnak eredtem, már amennyire a súlyos páncélom engedte.

Futottam, ameddig bírtam, aztán rettegve, ázottan, holt fáradtan egy bozótosban elbújtam.

Reggel elindultam, nem tudtam, hogy milyen irányban. Arra gondoltam, megkeresem azt a valamit, azt az érzést, amiről csak álmodozni mertem.

Most sem volt szerencsém, ahogy sosem. Meghallottam egy ismerős hangot, ismerős dübörgést.

Tirpák közeledett a négykerekű szekerén, egyre gyorsabban vert a szívem, mert éreztem, nagy bajban vagyok. Nem lesz alkalmam most sem megtalálni azt a valamit… az álmot.

Tírpák megállt, kiugrott és üvöltözni kezdett. Rettegtem… reménykedtem, hogy most is lesz esélyem félreugrani egy felém repülő valami elől. De ez most más volt. Megrémített, amikor egy bálamadzagot tekert a nyakam köré, olyan szorosan, hogy csak a csimbókjaim védtek meg az azonnali fulladástól.

A madzag másik végét a kocsihoz kötötte. Elfogott a halálfélelem, mert korábban egy lovunkkal is ez történt. Könyörögtem magamban, hogy ne tegye ezt velem is.

Beült, és elindult…  próbáltam futni, éreztem a nyakamon az egyre fojtogató érzést. Rohantam, ahogy csak bírtam…de a  lábaim feladták. csak feküdtem, és vonszolt a poros úton. Hallottam 1-2 embert, amint megbotránkozva emlegették Tirpákot, reménykedtem, hogy valaki megállítja őt, és megment engem. De nem… csak nézték, talán mintha sajnáltak volna, de senkinek nem voltam annyira fontos, hogy megállítsa.   … deee, végre egy másik autós…megállította, igen… meg fog menteni… le fog innen vágni. Ha megteszi, a sebes lábaimmal isten biz’ elmegyek vele. Talán megtalálja nekem az „álmot”.  Ott feküdtem a porban, csak zihálni tudtam. A másik ember veszekedett, kérdőre vonta Tirpákot. Elővett egy kis szerkezetet, aztán hagyta, hogy újra kezdődjön minden szenvedés. Nem értem, megtehette volna, várt rám az álom. Az álom egy jobb életről.

Aztán egyszercsak vége lett mindennek, láttam, ahogy a koszos testem még vonszolja, de én akkor már szabad voltam. Láttam, ahogy kapar a koszos, véres testemnek egy gödröt, húz rám egy kis földet, és láttam a rohadt szaros gumicsizmáit, ahogy megtapossa a földet a testemen.

Végül megtaláltam az álmom, és itt, a szivárvány hídon túl, Álom lett a nevem.

Itt meleg van, fény, nyugalom, és szeretet. Csak azt nem tudom, hogy miért kellett ezért ennyit szenvednem. Jól van ez így?

Gáspár Erika

„Segíts, hogy élhessünk” Állatvédő Alapítvány 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.