December 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lassan belefulladunk. Az nem elég, hogy mi nem szemetelünk, az is kell, hogy ti se tegyétek

Nálunk kedd a kukanap. Aztán minden hónap első keddje megint kukanap. Ez egy másik, ilyenkor kell kirakni szelektíve a műanyag flakonokat. Jól megtaposva, egy műanyag zsákban. Hol van az már, amikor mindent bele módon tömtük a kukákat; igaz, hol van az már, amikor csak üvegből készült üveget cipeltünk haza. De! Visszaváltották, adtak érte pénzt. Nem is volt minden bokor alatt boros- meg valamiféle üdítős. Az élelmesebbek azt is összeszedték, vitték vissza a boltba. Ha összegyűlt annyi forintjuk, vettek egy üveg… akármit.

Akkoriban mi még nem zöldültünk be, csak természetesen igyekeztünk vigyázni a környezetünkre. Ma az úgy van, hogy senki sem szemetel, csak éppen belefulladunk a saját trutyinkba. Az nem elég, ha mi nem szemeletünk, ahhoz az kellene, hogy ti se tegyétek.

Mint a festékektől kinyalt szépség, aki nemes egyszerűséggel dobta a földre a csokipapírt. Amikor édes párja rászólt, hogy de bunkó vagy, szedd fel, pökhendien azt válaszolta élete párja: dehogy szedem, azért vannak az utcaseprők, hogy eltakarítsák a szemetet, fizetést is kapnak érte. A kimázolt együgyű! Az a helyzet, hogy nem minden csokipapírra jut utcaseprő, vagy ma inkább közmunkás; és az ilyen tyúkok miatt egyre kevesebben lesznek, amíg a csokipapír, papír zsebkendő, és egyéb szarok el nem lepnek bennünket.

Mi már megszedtük a szemetünk javát, óvtuk magunkat és környezetünket. Hablaty nélkül. Szívből. A mi generációnk bezöldülés nélkül gyalog járt, mert az autó csak nyugati átok meg flanc volt. Így aztán olyan helyre is gyalog mentünk, ahová a király is így teszi. Lépcsőztünk, mert nem volt mozgólépcső. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk X lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira.

Textilből volt a papír zsebkendőnk és a pelenka is. Utóbbit jól kifőztük, így fertőtlenítettük, nem okozott gondot, hogy melyik út mellett kéne megszabadulni az eldobható szaros pelenkától. Sőt, a szél és napenergia szárította a ruhákat, az edényekről pedig magától pergett le víz – mosógépünk alig, mosogatógépet nem is láttunk. Nix kilowatt.

Kézzel kavartuk a krémet, kézzel aprítottuk a sárgarépát, kézzel daráltuk a kávét, kézi habverővel turmixoltunk. Nem kiabáltak velünk a szüleink, ha a fáról mosatlanul ettük a szilvát, bokorról a málnát. Nem látott az vegyszert soha.

A karácsonyi ajándékokat nem nejlonba, hanem papírba csomagoltuk. Még az is előfordult gyakran, hogy újságpapír volt a tömítő anyag. Volt belőle bőven. Ja, az újságért jöttek a gyerekek, vitték a méhbe. Ma a szemét a ne szemetelj reklám papírokból gyűlik.

Fejszével vágtuk a fát, nem elektromos fűrésszel, a füvet is csak amolyan toszogatós nyíróval. Volt is munka vele, de hát mit csináltunk volna, ha akkoriban nem volt futópálya meg árammal dolgozó mindenféle testedző szerkezet. Anyuka, apuka sem Mercivel vitte a kölköt iskolába. Bicóztunk, korcsolyáztunk.

Mindezt csak azért mondom el, mert egyszer egy fiatalember a képembe vágta, hogy a mi generációnk semmit nem ért a klímaváltozásból. Dehogynem, annyit mindenképpen, hogy az én gyerekkoromban az jelentette a klímaváltozást, amikor a nyári kánikulában mindennap jött egy húsz perces zuhé, mezítláb tapostunk a meleg esővízben, sárban. Télen pedig tél volt, apám szokta mondani, amikor reggelre nagy havazásra ébredtünk: – Kislányom, akkora hó van, hogy a föld és az ég közé egy cigarettacsikket sem lehetne beverni. Akkor ettünk epret, amikor ideje volt a megérésének, akkor szüreteltünk, amikor szeptemberre beérett a szőlő.

Az sem volt olyan nagyon régen, amikor golyóstollal, tintával töltött tollal írtunk, írtam a cikkeket, és még mobiltelefon sem volt. Nem kellett GPS ahhoz, hogy eltaláljunk a megye túlsó sarkába, és hamburgerest sem kellett keresni, csak egy hangulatos sarki cukrászdát.

Igen, üzenném a fiatalembernek, hogy pazarlók voltunk, sok tekintetben elpazaroltuk az erőnket, azért is, hogy laptopon tudjam mindezt megírni. Már nem volt hiába. Az én magán klímaváltozásomról pedig annyit: nem bánnám, ha hat fokkal most is kevesebb lenne a szobában. Egyedül ezt per pillanat nem tudom megoldani. Érted-e világ?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.