Február 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A vég kezdete, avagy mikor lesz a kezdet vége

Mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben, mert a haza akkor is van, ha idegen befolyás alá kerül, török és tatár dúlja, vagy ha nem a miénk a kormányzás lehetősége. (Orbán Viktor, 2002. május)

Nagyon kevesen vették komolyan akkor Orbán szavait. Pedig nem ártott volna. Akkor talán nem jutottunk volna el idáig. De sajnos eljutottunk. Voltunk páran akkor, akik komolyan vettük. Emlékszem egy akkoriban lezajlott esti beszélgetésre. Mintha ma is előttem lenne a történet. Persze két sör közt kiröhögtek. Igazából nem is érdekelt akkor a politika, a szekér haladt, bár betegségem jelei már akkor feltűntek a ködben. Aztán persze jött az úthenger és eléggé el voltam foglalva, hogy kimásszak a rám szabott gödörből. Facebook sem volt még, ahol kiabálhattam volna.

De hogy mit is ismertünk fel akkoriban páran? Hogy Orbánban minden tulajdonság megvan, ami a rossz hatalomgyakorláshoz elengedhetetlen: kapzsiság, beteges hatalomvágy, erkölcstelenség, megalománia, populizmus, köpönyegforgatás, kisebbségi komplexus, a nagyotmondás, a vajdai attitűd. Megvan benne a leleményesség is, ami használható pozitív és negatív irányba is, nála azonban az utóbbi érvényesül.

Hiányzik belőle viszont az európai gondolat, a közös értékekbe vetett hit, az igazságosság, a racionalitás, a méltányosság, a humánum, a megfontoltság és nem utolsó sorban a népért érzett őszinte felelősségérzet, és a népért való munkálkodás, amelyek pedig egy jó vezető ismérvei.

De ami leginkább hiányzik belőle, ami nélkül az ember nem is ember, csak egy roncs, az bizony nem más, mint a gerinc. Mert nincs ami tartás adjon, amitől igazán ember az ember. Hazugságai mögé bújva rombolja a népét, országát.

Ahogy a múltamban a buddhizmust, úgy a politikai nézetemet sem osztottam meg sok emberrel. Akiknek megemlítettem az elején, kiröhögtek, nem értettek, ezért hát akkoriban bezárkóztam, s a köz felé azt a képet mutattam, amit a köz látni szeretett volna.

De a múlt megváltoztathatatlan, ezért a kiutat kellene megtalálni ebből a nagy nemzeti tragédiából, amelybe süllyedt ez a jobb sorsra érdemes magyar nemzet. Nekünk már nem lesz jobb. Talán majd a gyerekeinknek, ha mi itt a mostban képesek leszünk ezt az orbáni őrületet megállítani és visszafordítani a folyamatot. Ám ahová eljutottunk a mentális rombolásban és a gyűlöletben, nagyon nem lesz egyszerű.

Egyetlen baloldali kormány alatt nem volt ekkora gyűlölet, kirekesztés és utálat. A baloldalon egyszer sem hangzott el hasonló tartalmú mondat. Egy sem!

A jobboldal rekeszti ki folyamatosan a baloldalt a magyarságból és nem fordítva. A jobboldal harmadszor taszítja tragédiába a nemzetet az eltelt 100 évben. De nem ez a nagy baj. A nagy baj az, hogy mindenkit összemos a baloldalra, aki nem tartozik a nemzeti Fideszes táborhoz. Mindenkit! Az ősbűnt Kövér László követte el, amikor 1999-ben „idegenszerűnek” bélyegezte a Fidesz ellenzékét. Majd a bukás után jött „a haza nem lehet ellenzékben”, meg „a baloldal genetikai alapon ráront a nemzetére” ocsmány tételei, na meg a folyamatosan színen tartott „nemzeti oldal” sunyi hazugságai. Napont öntötték a rágalmakat, gyűlöletbombákat a médiába, és mint valami patás ördögöket festették le az ellenzéket, összemosva ott mindenkit. Orbán magára rántotta a nagy kereszténynemzetibe csomagolt haza megmentője álszent szerepet, önhatalmúlag kinevezve magát Istennek, csak mert 2/3-dal nyert. De elfelejtette, hogy a nép egyszerű miniszterelnöknek nevezte ki (valójában annak sem, mert nem a nép választ miniszterelnököt), és nem Istennek, pallossal a kezében, hogy bíráskodjon és ítélkezzen élet és halál fölött.

A Fidesz és Orbán fejében csak két oldal létezik. Jobb és bal. Nincs más. Csak fekete és fehér. Gyűlöl mindenkit, aki nem a talpnyaló táborhoz tartozik. Gyűlöli a másképp gondolkodókat, a szabad elmét. A szivárvány sem két színből áll. Milyen jelentéktelen is lenne. Senki nem gyönyörködne benne, mint ahogy most sem élvezi senki Orbán országát, a saját táborán kívül. Orbán, a saját torz képére akarja formálni ezt a nemzetet, amely valami mély apátiába süllyedve egyelőre hagyja. Meddig?

A nemzetből való kirekesztést a Fidesz tömegsporttá fejlesztette, és jelen állás szerint egy teljes generációt sikerült egymás torkának ugrasztani vele. A Fidesz – ki tudja milyen alapon? – felhatalmazva érzi magát, hogy eldöntse, ki a jó magyar és ki nem az. Ki lehet része a nemzetnek és ki nem. Ez egy percig is tűrhetetlen lenne, mégis a legalább másfél évtizede sulykolt aljasság nyomán már jobboldali honfitársaink zöme is úgy érzi: joga van önkéntes ítélőbírót játszani a magyarsághoz tartozás ügyében. Milyen jogon tesz különbséget ember és ember között, magyar és magyar között?

Ezt az országot a Fidesz szakította szét, és tette morálisan tönkre. Nincs Isten, aki ezt a bűnt lemossa róluk. A történelem szemétdombján fognak landolni. Megbélyegzett, elrettentő példaként fogja az utókor emlegetni majd a Fidesz-korszakot, ebben biztos vagyok. Nincs kétségem efelől.

Addig is Bukowski szilánkja jutott eszembe:

Azoknak, akik hisznek Istenben, a nagy kérdések meg vannak válaszolva. Azonban nekünk, akik nem fogadják el Isten formuláját, a nagy válaszok nem maradnak kőbe vésve. Mi alkalmazkodunk az új helyzetekhez és felfedezésekhez. Mi alakíthatóak vagyunk. A szeretetnek nem kell parancsnak vagy a meggyőzés eszközének lennie. Én a magam Istene vagyok. Azért vagyunk, hogy elfelejtsük az egyház, az állam és az oktatási rendszerünk tanítását. Azért vagyunk, hogy sört igyunk. Azért vagyunk, hogy nevessünk, és olyan jól éljük az életünket, hogy a Halál féljen elvinni minket.

Czotter József

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.