Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az embereknek nem kedvezményes hitel, hanem élhető körülmények kellenek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, nem csak a mindenhol beharangozott babaváró hitel és autó támogatás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de a falusi csokkal is valami hasonló a helyzet. A bankok nem kapkodnak a nagyszerű üzlet után, hiszen féltik a saját pénzüket. Noha a falusi csok célja éppen az lett volna, hogy segítsen a hátrányos helyzetbe került családokon, mégis pont ők azok, akik szinte képtelenek ezzel a lehetőséggel élni. A bankok ugyanis nem segítenek olyanokon, akik nem képesek az önerő befizetésére, sem olyanokon, akik egy lepukkant vályogházat szeretnének felújítani. Az a bank számára egy kockázat, ezért inkább köszöni szépen, de nem kér belőle. A napi.hu beszámolója szerint országos szinten eddig összesen két bank élt a lehetőséggel, amelyek közül egyik sem szerette volna elmondani, hogy eddig hány csok igénylésre bólintottak rá.

A siker tehát egyelőre elmarad, mint ahogy a baby boom is. A falusi csoknak – az általánossal egyetemben – viszont van szemmel látható eredménye. Felverte az árakat, és megszaporodtak az érintett falvakban az eladó ingatlanokról szóló hirdetések, vagyis pontosan annak ellenkezőjét érte el, mint amit szeretett volna. Az ingatlanárak hihetetlen mértékű megemelkedése azonban vélhetően az egyik valós cél volt, nem pedig egy káros következmény. De mutatom pontosan mire is gondolok:

Tavaly a magyar építőipari vállalatok együttesen valamivel több mint 5800 milliárdos bevételt hozhattak össze. Ebből pedig több mint 750 milliárd a NER-hez köthető vállalkozásokhoz került, ami közel 13 százalékos részesedést jelent.

Csak összehasonlításképpen: a legnagyobb aktív nemzetközi csoport, a Strabag összes magyarországi cége együttesen nagyjából 230 milliárdos forgalmat realizált, amellyel piaci részesedésük a 4 százalékot sem érte el. (G7.hu)

Véletlen lenne, hogy a NER az építőiparba is berágta magát, majd ezt követően az ingatlanpiac hihetetlen mértékben feléledt, az árak pedig elszálltak? Kötve hiszem, noha nemzetközi szinten is emelkednek az ingatlanárak, azonban a csok tovább ront a helyzeten. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a babaváró hitellel vajon melyik NER-közeli vállalkozó vagy cég kaszál? Mert hogy a magyar kormányt különösebben nem érdekli a demográfiai folyamatok megfordítása, az ebből elég világosan látszik. Nincs egyetlen olyan döntésük sem, amely mögött ne lenne valami hátsó szándék. Jó lenne persze azt feltételezni, hogy ez nem így van, de már annyiszor bizonyították, hogy még akkor is gyanakodni kell, ha valamilyen döntésük első látásra még akár jónak is tűnhet.

Visszatérve a falusi csokra, a napi.hu elemzéséből kiderül, hogy a nagy tervek ellenére sanszos, hogy sikertelen lesz a történet. A program célja ugyanis az lett volna, hogy a hátrányos helyzetben lévő, elnéptelenedő településeket fejlessze, azonban ha jóformán senki nem kaphat támogatást sem a házvásárlásra, sem pedig egy már meglévő felújítására, akkor ne várjunk csodát. Ilyen kilátásokkal továbbra is az a választása marad a családoknak, hogy egy nagyobb városba költöznek. Arról már nem is beszélve, hogy attól még, hogy egy kis zsákfaluban kedvezményesen vásárolhat házat egy fiatal család, adódik a kérdés: mit kezd magával a semmi közepén, munkalehetőség, háziorvos és iskola nélkül? Elmehet persze a településen található templomba – ma már szinte minden bokorban van egy templom -, ahol aztán elmondhat egy pár imát azért, hogy találjon munkahelyet nem túl messze a házuktól, egészségesek legyenek a gyerekek és a legközelebbi elfogadható színvonalú iskola se legyen 50 kilométernél távolabb.

De mi lenne mondjuk, ha a kormány azzal kezdené, hogy a lakosokkal kommunikálva, konzultálva kiépítené a megfelelő infrastruktúrát a településen? Ha megoldaná a háziorvoshiányt, ha templomok helyett iskolákat építene, ha a multinacionális cégek helyett a helyi kisvállalkozókat támogatná? Amennyiben kialakul egy élhető közeg, úgy még csak hitellel sem kell odacsábítani a fiatal családosokat, mennek majd maguktól is. Ameddig azonban a hazai települések nagy részét a polgármester kiskirályként tartja rettegésben, és lopja meg a saját közösségének lakóit, addig kár azon agyalni, hogy a falusi csok vajon majd beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Nem fogja. Az embereknek nem kedvezményes hitel, hanem élhető körülmények kellenek. Ez ennyire egyszerű.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.