Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Meddig bírjátok még?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyszer már meséltem arról, hogyan sikerült büszke honleányból egy megalázott néphez tartozó, szánalomra méltó, fotel sarkában kuporgó bőgőmasinává válnom. A napokban nagyon hasonló helyzetbe kerültem megint.

A környezet: Spanyolország, ahol évek óta élek és dolgozom. A munkám olyan jellegű, hogy nagyon szorosan összefügg az itteni és az európai politikával. Ezért is, meg azért is, mert tudom, hogy a piramisnak csak a csúcsa a politika, az életünk maga az alapzat, amire épül a nagyok játszmája, oda kell figyelnem arra, ami zajlik.

Kormányalakítás zajlik. Április 28-án, vagyis majdnem három hónapja voltak az általános választások, és azóta tart a ki kivel nem lép koalícióra, miért nem tárgyal vagy vesz figyelembe számokat – lassan brexit-szerű szappanopera. Csak nekem, persze, mert aki benne van a napi küzdelemnek, annak inkább rémálom.

Még a választások előtt mondta egy ismerősöm, hogy: „Ez nem Magyarország. Itt a szélsőjobb be sem fog kerülni sehova.” Hát nem így lett. Több mint tíz százalékot értek el. A képviselőházban. (Az önkormányzatokban van, ahol ők adják a polgármestert.) Egyébként öt nagyobb párt és több ilyen-olyan összefogósdi alkotja a 350 fős Parlamentet úgy, hogy a szavazásra jogosultak majdnem 76 százaléka el is méltóztatott menni az urnákig. Kétharmad, hmmm?

Az ideális kormányzáshoz abszolút többség kell. A legtöbb képviselővel, szám szerint 123-mal, a Spanyol Szocialista Párt (PSOE) rendelkezik. Három hónapja tartanak az úgynevezett egyeztetések, tárgyalások, háttértalálkozások a kormány megalakításának érdekében. Majdnem minden a nyilvánosság előtt – a köpködések, egymás ócsárlása is, természetesen.

Most két napja tart a Parlamentben a kormányfő megválasztását megelőző vita. Reggeltől estig (kivéve a szent sziesztát, természetesen), egyenes adásban közvetíti gyakorlatilag az összes tévécsatorna. Mindenki mondja, mondhatja a magáét, és teszi is.

A több éve tartó kormányválság – 5 év alatt sok kormány – miatt fokozott érdeklődés kíséri az egész „előadást”. A jelölt Pedro Sanchez. Élete legnehezebb napjait élheti meg a 47 éves szocialista pártelnök.

Orbán Viktor, Milos Zeman cseh elnök és Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök (elöl, b-j) a NATO kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének első napján, 2018. július 11-én. (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely / MTI)

Mi sem igen tudunk másról beszélni, sem a munkahelyen, sem a baráti társaságokban. Sőt, olyannak is fültanúja voltam, hogy a szent tehén – a foci – nézése közben is erről beszélnek huszonévesek és hetven évesek egyaránt. A képet bonyolítják a baszk, katalán és egyéb kisebbségek, akik szintén helyet kaptak a bársonyszékekben. Ki egy baloldali kormány mellett van, ki ellene, a maga önző egyéni politikai vagy egyéb okainak megfelelően.

Egyik nap kiszaladt egy baráti társaságban a számon, hogy a legnagyobb kerékkötőt az új kormány megalakulásával kapcsolatban, a hivatalosan szélsőbaloldalinak kikiáltott párt elnökét elküldeném egy kis demokrácia-tanulmányútra Magyarországra. Merthogy a maga – negyedik befutóként – elért eredményével nem kevesebbet követel hónapok óta, mint a miniszterelnök-helyettesi posztot. Mint a megbabonázott, hajtogatja, hogy ez neki jár, mint a szája, és semmi egyébről nemigen hajlandó egyeztetni.

A megjegyzésem ebben a tényleg feszült légkörben úgy robbant, mint a bomba. Tényleg nem voltam felkészülve arra, amit kaptam.

– A te országodban diktatúra továbbképzőkön kívül nemigen van más iskola.

– Mi túléltük Francót. Sokan tanultunk abból, mit nem szabad abból az időszakból megismételni. Vannak, akik ma is siratják a hatalmat, amihez jutottak akkor, és azóta kikerültek belőle.

– Itt is vannak sz@rért-húgyért dolgozó emberek, de rabszolgatörvény ebben az országban egy napig nem maradna hatalmas tüntetések nélkül.

– Te inkább hívd ide a veled egy nézeten lévőket, hogy tanuljanak egy kicsit a véleményszabadságról!

– A te országod Putyintól tanul uralkodni. A miénk más iskolában tanult. Reméljük, meg is tanult valamit.

– Nem akarlak megbántani, de majd szólj, amikor nálatok ilyen nyílt vitában, valódi programok mellett voksoló parlament, és nem egy aláírógép dönti el, ki lesz a kormány elnöke.

És jött majdnem ugyanaz a kérdés, mert pelenka-reklám következett az adásban:

– Meddig bírjátok még? Nálunk volt polgárháború, tudjuk, milyen az. Minden oldalon haltak meg, sokan. Gyakorlatilag ma sincs olyan család, amelyiknek ne lett volna akkor áldozata. Olyan sok nép megpróbálja elkergetni a zsarnok, korrupt, elviselhetetlen vezetőit. Ti mikor?

Újból kuporgok, összementem nagyszerű magyarságomban.

A kormányfőt megválasztó szavazás, amely az abszolút többség elérésére irányul, még zajlik. Név szerint kell szavaznia minden képviselőnek, elfogadja-e a jelöltet. A részeredményekből látom, hogy ma nem lesz abszolút többség.

Két nap múlva újabb szavazás. Akkor már az egyszerű többség is elég.

Néma csendben nézzük az egyenes közvetítést. Véget is ért. Nincs új kormányfő.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.