Szeptember 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az igazi tanárokat sajnálom

Vélhetően idehaza mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy a tanárok alulfizetettek. Ez így van már jó ideje, annak ellenére is, hogy a kormányzat folyamatos béremelésekről beszél. Az azonban egy dolog, hogy alacsonyak a fizetések, az pedig már egy másik, hogy az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Bár ez kivételesen nem Orbánnak köszönhető, hiszen már az én iskolai éveimben is így volt ez, amikor egy kezemen meg tudtam számolni, hány olyan tanárom volt, akiket valóban tanárnak is neveznék. Az ugyanis, hogy valaki lediplomázott és megkezdheti pályafutását valamelyik iskolában, vagy gimnáziumban, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott is lenne a helye. Igen sokan végeznek olyanok is tanárként, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne a gyermekek környezetében.

A tanári pálya – a mentősökéhez, vagy a tűzoltókéhoz hasonlóan – hivatás, sokkal több, mint egy munkahely. Vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. Mégis igen sokan választják olyanok – és választották a múltban is – akik jobb híjján nem tudtak mást kitalálni. Ennek levét pedig a felnövekvő generációk itták és isszák meg a mai napig. Arról már nem is beszélve, hogy hányszor találkoztunk olyan hírrel, hogy az óvónéni, tanárbácsi assisztált ahhoz, hogy a kormány gond nélkül használja fel gyermekeinket a kampányában? Ezek az emberek nem áldozatok, messze nem. Itt lenne az ideje annak, hogy a tanárok gerincet növesszenek és nemet merjenek mondani minden politikus megkeresésének, aki kampánycélból szeretne fotózkodni a gyerekekkel.

Itt lenne az ideje annak is, hogy a tanárok – már aki ilyen persze – letegyenek arról, hogy politikai hovatartozásukat reklámozzák az iskola falain belül. Arról már nem is beszélve, hogy annak is eljött az ideje, hogy a tanárok is szolidaritást vállaljanak a diákokkal, a nővérekkel, vagy a tűzoltókkal. Jó esetben a tanárok azok, akik példát mutatnak gyermekeink számára – a szülők mellett, természetesen -, ezért ha nem képesek kiállni mások jogaiért, az nem egy jó üzenet a diákok felé. Hiszen ha a gyermek azt látja, hogy a szolidaritásról papolnak az iskola falai között, de amikor a valóságban is lehetőség lenne erre, akkor inkább elzárkóznak a lehetőségtől, akkor bizony ő maga is ezt vélheti helyes magatartásnak.

Amiért most elsősorban belekezdtem ebbe a cikkbe, az nem a tanárok felelőssége, hanem egy minap indított Facebook kampány, ahol a tanárok, kezükben egy papírlappal mutatják be, hogy hány év tapasztalattal, mekkora fizetést kapnak az államtól. Noha ez valóban figyelemfelkeltő – hiszen a fideszes hívők körében sokan hiszik, hogy a tanárok több százezer forintot visznek haza – addig azonban kissé hiteltelen, ameddig csak és kizárólag a saját fizetéseikkel vannak elfoglalva. A szolidaritás hiánya egyszerűen sokaknál kiverte a biztosítékot – bevallom nálam is -, ezért, bár a mostani akció teljes mértékben jogos, mégis kétlem, hogy bármi változást is hozhatna.

A tanárok – a tűzoltókkal és mentősökkel ellentétben – megtehetnék, hogy országos sztrájkot hirdetnek, ezzel megbénítva a fél országot és térdre kényszerítve a kormányt, mégsem teszik meg. Ígérgetnek már évek óta, azonban úgy tűnik, nem elég nagy a hajlandóság arra, hogy ez meg is történjen. Pedig ők megtehetnék, hiszen senki élete nem kerülne veszélybe attól, ha 1 hétre bezárnának az iskolák. De úgy tűnik, még egymással sem elég szolidárisak ahhoz, hogy kiálljanak a saját igazukért. Vélhetően sokan inkább elfogadják a kialakult helyzetet, mintsem hogy összefognának és sztrájkba lépnének. Kérdem én, milyen példa ez a gyermekek számára? Hogy lehet az olyan tanárokra felnézni, akik nem képesek kiállni a saját igazukért, a saját jogaikért?

Ezzel természetesen nem a teljes tanári szakmát kívánom támadni, hisz én magam is ismerek nagyszerű embereket még iskolás éveimből. Azokról viszont igen is megvan a véleményem, akik inkább lehajtott fejjel meghunyászkodnak, mintsem hogy kiállnának a saját szakmájuk megbecsüléséért. Ezek után azokat a valódi tanárokat sajnálom, akik valóban hivatásként tekintenek szakmájukra és akik ott voltak akkor is, amikor a diákok mentek utcára. Ők az igazi tanárok, akikért óriási kár. Belőlük kellene több, nem pedig a rendszerhű szolgákból, akik kérdés nélkül mondanak igent a központi parancsokra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!