Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Zoli, már megint házhoz mentél a pofonért

Kovács Zoltán – úgy tűnik, Szijjártó most kissé a háttérbe vonult – saját angol nyelvű blogján próbált meg beleszállni a finn kormányba, de mint az már megszokott a nemzetközi kormányszóvivőtől, ismét csak marhaságok sorát hozta fel. Kovács az angol nyelvű blogja mellett még arról híres, hogy szinte heti rendszerességgel csinál teljesen hülyét magából a Twitter fiókján, ahol is Orbán csicskásaként próbálja védeni a miniszterek elnökét. Az tehát, hogy tegnap a finnek reagáltak is Kovács vádjaira, nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy ismételten csak sikerült őt elnémítani. Mert ezek után ugyan irkálhat a szinte senki által nem olvasott – vagy ha igen, akkor annak nevetségessége miatt – blogjára, de a finnek köszönik szépen, elvannak anélkül is. Nézzük hogyan is kezdődött ez a történet.

Kovács Zoltán vélhetően parancsba kapta, hogy próbálja meg úgy bemutatni Finnországot – a világ egyik legjobban működő demokráciáját -, mintha az minimum Magyarország lenne. Blogbejegyzése szerint Finnországban nem szabad a sajtó – több nemzetközi jelentés szerint is Európa egyik éllovasa a szabad sajtó terén -, nincs alkotmánybíróságuk és nem rendelkeznek független igazságszolgáltatással sem. Igaz, hogy az ottani rendszer valóban más, a statisztikákkal azonban nehéz lenne vitatkozni, hiszen igen kevés olyan felmérés van, ahol Finnország ne szerepelne a legjobbak között. Szinte mindenki pontosan tisztában van a skandináv államok fejlett demokráciájával, kivéve persze Kovács Zoltánt, aki mindent is jobban tud. Azért az érdekelne, hogy a magyar alkotmánybíróságot hogyan sikerült úgy kiemelni a bejegyzésében, mint egy jól működő, fontos igazodási pontot? Mikor volt olyan utoljára, hogy egy kérdéses döntést megmásított volna az alkotmánybíróság? Emlékeim szerint maximum Orbán uralkodását megelőzően.

Magyarországon szabad sajtóról sem beszélhetünk már egy jó ideje, mert annak ellenére is, hogy ezeket a sorokat most leírhatom anélkül, hogy a kormány tömlöcbe vettetne, ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne szüntetnének meg és tennének tönkre ellenzéki újságokat, politikai szándékkal. Az igazságszolgáltatás függetlenségét pedig tucatnyi példán keresztül lehetne bemutatni, csak az elmúlt 1-2 év távlatából. Farkas Flórián, Rogán Antal, vagy Simonka György neve mond valamit? Ők az élő bizonyítékai annak, hogy a NER megvéd egy esetleges börtönbüntetéstől. De akár Mészáros Lőrincet, Orbán oligarcháját is felhozhatnánk példaként. Ezek ellenére Kovács a finn igazságszolgáltatásért és a sajtószabadságért aggódik. Nagyszerű.

Szerencsére azonban Kovács szavai nem maradtak megválaszolatlanul, hiszen a finn külügyminisztérium európai ügyekért felelős szóvivője, Ville Cantell Twitteren reagált Kovács kirohanására. Lássuk hát:

Higgadt fej és erős kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnöksége idején a jogállamiság és a közös értékek tiszteletben tartását igyekszik erősíteni, természetes, hogy megpróbálnak hitelteleníteni minket. Ez nem töri meg az elhivatottságunkat, ami pedig minket illet: a múltban rendre bizonyítottunk.

Ez is azt bizonyítja, hogy a finnek nem hülyék, és nem fognak belemenni egy ilyen értelmetlen, gyerekes csatába. Ezzel Kovács ismételten csak saját magát tette nevetségessé, amit persze ő talán fel sem fog, mint hogy főnökéhez hasonlóan úgy hiszi, ő minden csatát megnyer. A finn válaszból az is kiderül, hogy nem fognak elállni attól, hogy a jogállamisághoz kössék az EU-s pénzek kifizetését, ami nélkül a NER pár hét alatt dőlne össze. A magyar kormány talán úgy érzi, gondba kerülhet, ha a finnek sikerrel járnak. Úgy hiszem, idehaza magyarok milliói szorítanak azért, hogy végre elzárják az EU-s pénzcsapokat, ezzel a NER halálát előidézve. Itt lenne már az ideje annak, hogy a vezér belebukjon a féktelen országrablásába.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!