NEHAZUGGY

Sokba kerül az ingyenebéd

Forgács Erzsébet | 2019. Július 22, Hétfő | 10:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokan vagyunk, akik próbáljuk megérteni a kormányt éltetők logikáját. Nem azokét persze, akik hasznot húznak a rezsimből, mert ott egyértelmű a helyzet. Nekik megéri támogatni és védeni, mert olyan lehetőségekhez jutnak, amilyenekhez saját teljesítményük és képességeik alapján nem jutnának, ha versenyhelyzetben kellene megállniuk a helyüket. Tiszta ügy. A kérdés az, hogy azok, akiknek személyes haszna nem származik a NER-ből, mégis meggyőzik magukat, hogy ez nagyon rendben van így, hogyan gondolkodnak. Megfejteni a titkot nekem sem sikerült még, de egy apró morzsáját a titoknak, talán előkapartam a szemétdomb aljáról.

A kormány Facebook oldalán megosztották – ezredszer – az örömhírt:

Gyermekétkeztetésre 2020-ban 82 milliárd forintot biztosít a kormány. Ez az összeg 50 milliárd forinttal több, mint 2010-ben.

A poszt alatt megindult egy vita. Mielőtt a vitatkozó felek elküldték volna egymást a francba, igyekeztek meggyőzni a másikat az igazukról. Ott leltem ezt a gyöngyszemet:

Tehát, ha neked holnaptól ingyen lenne a kenyér, mert az állam fizetné, akkor te abból arra következtetnél, hogy egyre több az éhező. Ugyes..

Aztán persze megjött a fő érv is:

elmèsz te a pi…ba libsi sivalkodo, ez a ès te proli

De én most a sajátos logikával levezetett érvnél maradok. Tehát, ha holnaptól ingyen van a kenyér a boltban, mert a kormány, vagy az állam fizeti, az remek dolog. Akkor az ingyen van, azért a kormány, az állam és Orbán Viktor kicsiny kacsóját kell csókdosni nagy erőkkel. A kedves szektatagnak fel sem merül a fejében az az egyszerű tény, hogy honnan van pénze az államnak. Pedig érdekes kérdés ez. Egyrészt a befizetett adókból és járulékokból, másrészt hitelekből, amely hiteleket mi, adófizetők fogunk törleszteni és a kamatait is mi fizetjük meg. A kormány az adófizetők pénzét költi. Ha tehát ingyen lenne a kenyér a boltban, az sem lenne ingyen, mert mi fizetnénk.

Ugyanez a helyzet a gyermekétkeztetéssel, a CSOK-kal, a babaváró hitellel, az autóvásárlási támogatással és minden egyébbel is. Mi fizetjük. Mindenki. Az is, akinek van gyereke és az is, akinek nincs. Az is, akinek van autója és az is, akinek nincs. Az is, akinek van lakása és az is, akinek soha nem is lesz. Ez még nem lenne feltétlenül baj, erről szól a társadalmi szolidaritás. Hogy a többség lemond a jövedelme egy kis részéről azért, hogy az elesettek, a rászorulók, a bajban lévők segítséghez juthassanak. Hogy ne kelljen senkinek éhen halnia, megfagynia azért, mert öreg, mert beteg, mert valamiért nincsen jövedelme, vagy csak átmenetileg olyan helyzetbe került, amiből saját erőből nem tud kivergődni.

De az alap, amit tudomásul kell venni: mindez nincs ingyen. A másik fontos tény: nem az állam adja. Mi fizetjük, mindannyian. A kormány feladata az, hogy okosan gazdálkodjon azzal a pénzzel, amit mi, adófizetők rájuk bízunk. Ha ezt a pénzt a kormány okosan használja fel, úgy, hogy a közösség hasznára válik, akkor jól vezeti az országot. Ha rosszul használja fel a pénzt, akkor nem vezeti jól az országot. De soha nincs, nem is lehet olyan helyzet, amikor az állam fizet valamit és az nekünk ingyen van.

A rászorulókon – főként a gyerekeken, időseken, tehát akik nem tudnak változtatni a saját helyzetükön – a társadalomnak kell segítenie. Ezt a kormány szociálpolitikáján keresztül tudják megtenni. A gyermekétkeztetés helyes és fontos dolog. Azonban szükséges lenne tudni, hogy kik a beszállítók, milyen áron dolgoznak a piaci árakhoz képest, van-e versenyhelyzet, vagy az történik, ami az esetek többségében történni szokott akkor, ha a NER keze is benne van. Pontosítok: tudni kellene, hogy melyik stróman keres óriási összegeket a gyerekétkeztetésen úgy, hogy közben kiszorítja, elleheteleníti és tönkreteszi a többi beszállítót, hogy végül jóval magasabb áron ő szállíthasson be. Ez ugyanis nem más, mint a rászorulók mögé bújó lopás, a köz megkárosítása. Tehát bűncselekmény.

Aztán azt is tudni kellene, hogy hány gyerek jut így ételhez és hozzájut-e mindenki, akinek szüksége lenne rá. Valamint elsősorban azt kellene tudni, hogy miért kell növelni az összeget? Több a rászoruló? Magasabb minőségű alapanyagokkal dolgoznak? Vagy telhetetlenebb lett valaki, aki meggazdagszik ebből?

De mindenekelőtt azt lenne jó tudomásul venni, hogy ez a mi, közös pénzünk. Éppen ezért azt is meg kellene vizsgálni, hogy a CSOK, a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás esetében mi a helyzet. Itt a társadalmi hasznosulást is figyelembe kellene venni, azon túlmenően, hogy kik profitálnak a dologból. Hiszen ha például annyival magasabbak lettek a lakásárak, amennyi a CSOK összege, akkor kidobtunk egy csomó pénzt az ablakon. Ha az autóvásárlási támogatást azok tudják igénybe venni, akik saját erőből is meg tudják venni a nagyobb autót, ez csupán talált pénz számukra, ameddig azok, akiknek szükségük lenne egy nagyobb autóra, nem férnek hozzá a lehetőséghez saját erő hiányában, akkor az történik, ami az egykulcsos áfa, az egységes családi adózás, vagy a rezsicsökkentés esetében. A leggazdagabbak jól járnak, a rászorulóknak semmit nem segít.

Mielőtt ünnepelni kezdenénk a kormány végtelen jóságát, ezeket kellene megfontolni és feltenni magunknak a kérdést: mennyire normális az, hogy a társadalom megkérdezése nélkül úgy költi a kormány a közpénzt, hogy közben nem számol el az adófizetők felé. Jellemzően soha és semmivel nem számol el. És meg kell jegyezni azt az alapvető igazságot, hogy nincs ingyenebéd.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!