December 5,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mi lehetett volna, ha nem minden úgy van, ahogy van…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 567,578 forint, még hiányzik 2,432,422 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eljátszottam a gondolattal, milyen is lehetne ma az országunk, ha sok minden másképp alakul az elmúlt majdnem egy évtizedben. Az életünkben, persze, amely sziámi ikrek a politikával, akár akarjuk, akár nem. Igaz, azt mondja a Magyarországon élő, a harmincas évei elején járó barátnőm, hogy ő nem foglalkozik semmi ilyesmivel, és nincs is egyedül ezzel. De majd egyszer megérti talán, hogy mindennek köze van mindenhez. Majd amikor az aktuális barátjával nem csak szórakozni járnak, nem csak lenyomják valahogy a napi robotot – amelyiket egyikőjük sem szeret, de hát ez van – és mondjuk jön a családtervezés és a szembesülés a valósággal és a lehetőségekkel, talán akkor majd odafigyelnek arra a létezésüket megcsonkító rendszerre, amelyben most „jól elvannak”.

De visszatérek arra, hogy mi lehetett volna, ha…

Ha 2010-ben Magyarországon egy másmilyen kormány alakul. Nem az összetételre gondolok, hanem a szellemiségre, a prioritásokra, a társadalmi érzékenységre. Ha nem szinte azonnal azzal kellett volna szembesülnie – nem találtam adatot – több tíz? száz? ezer embernek, hogy szó szerint eltűnt az új kormány kezei között a sok kicsi magány nyugdíj – megtakarítása, összesen több, mint három milliárd forint. Voltak, akik elhitték, hogy majd valami magánszámlára lesz átutalva – sokan már akkor is tudtuk, hogy szó szerint belenyúltak a zsebünkbe, és kilopták onnan azt a kis öregkori zsebpénzünket .A milliárdok azóta is tünedeznek el, már sokkal nagyobb tételekben, és bukkannak fel nagymamák és egyéb családtagok számláin.

Ha a 2010-et követő években a kormány, mondjuk, saját „biznicei” mellett az istenadta népre is gondol, és az „élni, és élni hagyni” elvhez tartja magát – mint mondjuk, Putyin pajtás. Aki pont akkora 1G, mint vezér pajtás – de a cár vigyázott arra, hogy kialakulhasson országában egy olyan középréteg, amelyik támogatja őt a mai napig. Neki köszönhetnek sok mindent. Ugyan sokuk azóta külföldre menekítette legalább a családját, mert nem sok minden kell ahhoz, hogy valaki kiessen a pikszisből, de élnek, virulnak, köszönik szépen.

Nagyon nagy kétharmados keresztény kormánya országunknak nem tudott felnőni erre a szintre. Az élni, nekünk és csak nekünk elv váltotta fel az ősi hagyományt. Figyelték, próbálgatták, napról napra, mennyire lehet pofátlankodni, és rájöttek nagyon gyorsan, hogy akármeddig, szinte. A többit tudjuk: lapító ellenzék, kifacsart Alkotmány, tehetségtelen bérencek vezető pozíciókban, az országra szégyent hozó miniszterek. Két nap alatt beterjesztett és megszavazott eszement törvények, nyílt lerablása az országnak. Majdnem a teljes média bedarálása. Néhány szerencsétlen, Bill Gates-nél is tehetségesebb senki üzleti zsenivé emelése – közpénzből, természetesen, hivatalosan állami támogatásnak nevezve, valamint minden, kicsit is fontos tisztségbe feltétlen hívek ültetése.

De ha  mindez nem így történt volna…

Akkor talán a 28 uniós országból ma nem a miénk lenne a második legszegényebb (2018 decemberi adat). Akkor talán nem vándorol ki több százezer ember külföldre, hanem Magyarországon talált volna céljainak megfelelő munkát, anyagi és egyéb elismerést, lehetőséget egy nyugodt, építkező élethez. Talán többet tettek volna az országukért otthon, mint amennyit tesznek azért az országért, amelyikben azóta élnek.

Akkor talán üresen kongó betonförmedvényekből sem annyi épül, amennyi már egy totális agybajnak a tünete. Hanem pont annyi, ahol az a néhány tehetséges magyar focista rúgná a labdát az edzéseken. Nem tizemmilliókért, hanem a teljesítményének megfelelő fizetésért. Ha meg kellene dolgozniuk a pénzükért, talán néha még gólt is tudnának lőni, vagy legalább nézhető szinten űzni ezt a remek sportot. Mert elvileg az – sport, nem pedig nemzeti ideológiai és pénzbeli kulcskérdés

Akkor talán az új keletű nagyonkeresztények szájából nem a gyűlölet és kirekesztés, a politikai elkötelezettség szólamait kellene hallgatnunk, hanem tennék szépen a dolgukat a templomokban, és csakis azokon belül. Esketnének, temetnének, vigasztalnák a hívőket és segítenék a rászorulókat. Nem a börtönbe juttatásukkal.

Akkor talán nem kerülhettek volna semmilyen pozícióba Hoffmann Rózsák, Schmidt Máriák,  Kerényi Imrék, etc. Nem moshatnák az emberek agyát bézsoltok. Nem az töltené ki a sajtót, melyik nagyon kormánypárti nagy embernek a családtagja hány és milyen céget hozott létre a semmiből, és döntötte újra a semmibe, miután a pénzt zsebre rakta.

Akkor talán a kiírt pályázatok valódi versenyt jelentenének, nem előre megszabott „nyertesek” látszattevékenységét.

Akkor talán az uniós támogatásokból és a nem megalomán célokra költött saját adóforintjainkból kórházakat lehetett volna építeni, például, vagy a meglévőket korszerűsíteni, és tisztességesen megfizetni az egészségügyi dolgozókat. És akkor ma lenne több olyan hely, mint amilyen a Honvéd kórház volt 2010-ben. Modern, jól felszerelt, kiváló szakemberekkel működő intézmény. Volt akkor. Ma tudtommal nagyon nem az.

Akkor talán az oktatás, amely sokkal szebb napokat is látott már, amíg nem került végrehajtó paprikajancsik kezébe, ma nem a közmunkások számának további emelésére szolgálna.  Mert amit ma oktatásnak nevezünk, az olyan tudást ad, amelyikért a világon sehol sem fizetnek egy lyukas garast sem.

Akkor talán nem kellene állandóan attól rettegni, hogy elveszítik a hatalmat, és ennek megakadályozása érdekében bármit elkövetni, ma már szó szerint. Külföldön is, országon belül is. Harcolva, ellenségeket kreálva, félrevezetve, akit lehet, nem létező veszélyek emlegetésével és hamis lózungokkal. Akkor talán a mimagyarok sem esnének egymás torkának, hanem országot akarnának – ha nem is építeni, de legalább élhetővé tenni. (Igaz, akkor az „oszd meg őket és uralkodj” sem működne.)

Akkor most felébredtem, vége az álmodozásnak. Csak azért nem nevezem utópiának, mert sok országnak sikerült jobb hellyé válnia az utóbbi években. Diktatúrában ez nemigen szokott sikerülni. Tényleg, akkor ma az sem lenne.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!