December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha eljön az idő, amikor…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Annak ellenére, hogy Orbán Viktor rendkívül büszke a rend őreire, mégis úgy tűnik, egyre többen szerelnek le. Keveslik ugyanis a fizetésüket és inkább más állás után néznek. Ugyanez a helyzet a mentősök, orvosok és tűzoltók esetében is, ám a problémával gyakorlatilag senki nem kíván érdemben foglalkozni. A kormány azt állítja – mindhárom csoport esetében -, hogy komoly bérelemések történtek az utóbbi években, aminek örülni kellene, nem pedig háborogni. Lehet, hogy emelkedtek a bérek – ez nyilván messze nem igaz minden esetben -, azonban az élet is évről évre egyre drágább. A lakásárak az egekben, a zöldség és gyümölcs ára pedig sokak számára lassan megfizethetetlen. Ezért az, hogy emelkedtek a bérek – ez egyébként szinte minden területen meg is történt, a kormánytól függetlenül – még nem jelenti azt, hogy valóban több kiló krumplit vehetnének a a rendőrök vagy tűzoltók a fizetésükből.

A miniszterek fizetése ugyanakkor már elegendő arra, hogy ne kelljen minden hó végén számolgatni a forintokat. Az ő fizetésük – nem beszélve a több százezres havi juttatásokról – bőven elegendő egy normális élethez és ahhoz, hogy ne égjenek ki 10-20 év alatt. Arról már nem is beszélve, hogy a miniszterek, képviselők nagy többsége nem is tudna miben kiégni, különösebben nem öli meg őket a munka. A parlamentbe sokan egyszerűen be sem járnak, így a szavazóik érdekeit is igen nehezen képviselik, miközben ez lenne a legfontosabb feladatuk. Akkor persze „teltház” van, amikor a saját fizetésemelésük megszavazása van napirenden, aztán a szavazást követően haza is mennek, mint aki jól végezte dolgát.

A tűzoltókat, mentősöket és rendőröket igen kevesen képviselik a parlamentben. Őket ott a kétharmados elegancia hülyének nézi, és a fizetésemeléseikkel példálózik, miközben őket, az érintetteket nem hallgatják meg már évek óta. Ha olyan jó nekik, vajon miért hagyják ott ezres nagyságrendben a szakmájukat? Tűzoltónak példának okáért nem olyan megy, akinek nem volt jobb ötlete, amikor tanulmányait elvégezte. Ők szakmai elhivatottságból vannak ott, ahol, mégis sokan eljutottak arra a pontra, hogy ez már önmagában nem elég, hiszen a családjuk jóléte és a szakmájuk között kénytelenek választani. Bár lehet, hogy gyermekkorukban arról álmodtak, hogy embereket fognak menteni, amikor felnőnek, most mégis kénytelenek Lidl vagy Aldi pénztárosnak állni, lassan már azt a munkát is jobban megfizetik. Akkor nem kell többé számolgatniuk a forintokat hó végén, és azt, hogy lesz-e elég pénz arra, hogy befizessék a számláikat.

A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig. A Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) januárban készült felmérése szerint ráadásul a helyzet tovább romolhat, mert minden ágazatban a felmondást fontolgatja a hivatásos állomány 40 százaléka.

Őszintén, van aki csodálkozik ezen? Noha a rendőrség helyzete egy kicsit más, hiszen idehaza rendőrnek állni – még ha az alapvető szándék más is volt – annyit tesz, hogy a hatalom védelmére esküszik fel az ember. Arra is. Aki ezzel nem ért egyet, az még időben elhagyja az állományt, ugyanis nem szeretne asszisztálni a korrupcióhoz és bűncselekmények eltussolásához. Vannak persze olyan rendőrök is, akik valóban a hivatásuknak élnek, és az embereket szolgálják és védik. A nagy többség számára viszont nem ez az első gondolat, ami az eszükbe jut a rendőr szó hallatán. Ezért az embereket hibáztatni kár lenne, hiszen érdekes módon mind a mentősök, mind pedig a tűzoltók végtelenül elismert és megbecsült tagjai a társadalomnak. Vajon miért?

Ezért ők megdolgoztak és továbbra is megdolgoznak, minden áldott napon, amikor emberi életeket mentenek. A kormányzat azt mégsem tartja elég fontos feladatnak, hogy meg is fizesse őket, ezért kezd egyre többüknek elege lenni ebből az egészből. Ha elegen mondanak nemet a tűrhetetlen körülményekre, talán egy nap eljutunk oda, hogy végre bedől a rendszer legalább egy része. Amikor már nem lesz elegendő hadrafogható rendőr, aki megvédené a propagandatévé székházát, vagy aki körbeállná a Parlamentet és ok nélkül arconfújná a békés tüntetőket. Ha többen lesznek azok, akik rendszerellenesek, akkor Orbán bizony bajba kerülhet. A kérdés az, hogy eljutunk-e odáig valaha is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.