Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Azon milliókhoz szólva

Azt hiszem, tartozom egy őszinte vallomással. Na jó, többel is: leginkább jogi képviselőmnek, Dezső úrnak tartozom, most éppen kéthavi pirosaranyos zsíroskenyérrel (napi fél szelet, rezsicsökkentés van…) lógok neki, mert hát visszahívtam dógozni szegény sokat látott fejét, és ő szorgalmasan lektorálja az írásaimat, persze így (értsd: hitelre) nem írok semmit, inkább csak vakolatot és törmeléket hordunk kifelé tizenhat literes festékes vödrökben az eddig nem lakott szobából éjjelente (hogy nappal én is dógozhassak, lóvéra gyűjtök éppen), nadeszóval Dezső úr amolyan joviális békességgel tűri ezt az égbekiáltó igazságtalanságot, de legalább nem pityereg állandóan, mint amikor még bőszen írogattam.

Be kéne vallanom, hogy egy ideje már nem vagyok bősz. Be kéne, csak nehéz, még én magam is lázadozom ez ellen valahol nagyon legbelül.

Tudjátok, én itt amolyan pogány rituálékat rendeztem mostanság. Olvastam a híreket, olvastam minden elérhetőt innen is, onnan is, és befogtam közben a számat, egyfelől mert vadul fárasztó dógozás zajlik, másfelől mert az ember néha igenis fogja be, különben semmit nem hall meg a saját hangjától, és addig a jó, amíg ennek tudatában van. Szóval olvastam, töprengtem, időnként vakolatgyaluval egyenesre húztam még egy sarkot, és még a lehorzsolt bütykeimen vagy a szemembe pattanó szemcséken sem kurvaanyáztam, hangom sem volt végig, mert annyi mindenen tudtam töprengeni. A végén aztán leültünk Dezső úrral a terasz pormentes szélére, kis cetlikre felírogattuk alkoholos filccel, hogyaszongya CEU, MTA, egészségügy, NAT, gazdaság, jövő, megmiegyéb, NER, és ezeket a cetliket aztán különösen pogány módon meggyújtottuk a gáztűzhely gyújtójával, majd a cetlik füstjét némi kényszerű letüdőzés után (nem jól mértem fel a szélirányt, na) szétfújtuk a négy égtáj, az Ég, és a Föld felé, és közben persze köhögtünk, és alkoholos üvegből ittunk alkoholos italt, de annyit, hogy én a végén még A Hold dalát is előadtam, szegény kiskorú jószágaim nem győztek menekülni a fejlődésben való visszamaradás réme elől. Szétfújtuk a füstöt mindenfelé, hadd tudja meg ez a mocsok Világ, hogy múlhat bármi, de nyomot hagy úgyis. És őrzik az emléket az égtájak, az Ég, a Föld, és legfőképp mi őrizzük, amíg porrá nem leszünk.

Nem sok értelme van annak, amit ma írok, de ma az a nap van, amikor csak írok, a többit pedig leszarom. Igen, Dezső úr, azt is, hogy maga megint a poros cipőjével mászik át a nappalim szőnyegén. Csak nyugalom. Majd holnap…

Ttte, a csúnya beszéd. Szóval én megértem, ha valaki még mindig kékvérűként él és viselkedik, őt nem is akarnám káromkodásra tanítani, ellenben az emberek zöme soha nem is látott kékvérűeket, és ahogy a szívét nyomja, úgy jön ki a száján. Csúnyán nyomja, hát csúnyán jön ki, nem bonyolult ez. Dezső úr épp nem túl lágyan kinyomta Karolin néni huszonkilencedik hívását, úgyhogy szerintem megalapozottan nyilvánítok véleményt. A csúnya szavak ugyanúgy a nyelvünk részei, mint a szépek, és nekem például a kisujjam is olyan zömök meg hurka, hogy még oldalra eltartani sem tudom. Nem keresek mentséget magamnak, mert számomra olyan nincs. Csak azt szerettem volna összefogalmazni, hogy ha helyzet van, akkor a „hogyan mondta” teljesen elhanyagolható ahhoz képest, hogy „miről is van szó”. Tudom, hogy nálam műveltebb tízmilliók simán berzenkednek ilyesfajta gondolatoktól, de az van, teccenektudni, hogy éppen helyzet van. Na nem az, amiből gólt lehet rúgni, hanem inkább az, amiből gólt lehet kapni. Nézőpont kérdése, dünnyögi Dezső úr, és én mindjárt ráuszítom a macskákat, csupa fog és köröm mindegyik, reggelre szétkapják azt a girhes testszerkezetét, nyög itt nekem két vödör törmeléktől, ezmilyenemberezmán.

Vallomást akartam tenni, erre kanyargok itten, mint gázhajtású perisztaltikus mozgás a hasüregben. Bocsánat.

Én éveken át azt éreztem, hogy egészen jól kiigazodom néplélek, hangulat, közvágy, közakarat, lehetőség, erő etc. témakörében: azért hittem ezt, mert itt a környezetemben jellemzően én olvastam a legtöbbféle mindent, és mindenkinek, aki szóba állt velem, tudtam mondani valami újat, rá tudtam világítani máshogy, ésatöbbi. Aztán eljött egy nap, amikor rájöttem, hogy: dehogyis. Az emberek zöme egyszerűen hisz, és kitartóan ragaszkodik a saját véleményéhez akkor is, ha az ezer sebből tud vérezni, ha kormánypárti ez a vérzés, ha ellenzéki, ha passzív, tökmindegy. Azon a napon írtam valamit arról, hogy abba kéne hagyni a szócséplő marhulást, kellőképp meg is kaptam érte a magamét, jogos volt, de összességében hatástalan.

Azóta csak még jobban marhulok. Ma ilyen pogány rituáléizé keretében én cetliket égettem. Az volt felírva a cetlikre, hogy CEU, MTA, egészségügy, NAT, gazdaság, jövő, megmiegyéb, NER. És közben azt felejtettem el elmesélni, hogy azon miliók, akik az utolsóban hisznek, azok a saját jövőjüket ölik meg az előbbiek pusztulásán örvendezve. A saját jövőjüket IS, na, így pontos. Azon milliókhoz szólnék ma, akik úgysem figyelnek ide, de akik szerint minden kibaszottul fasza: nem, drága gyerekeim. Nem fasza, és egyre inkább nem az. És ez nem ellenetek mondanám, hanem mindannyiunkért. Kiröhögtök? Simán. Én meg akkor vállat vonok, megy az nekem annyira, mint nektek.

Ez az ország régóta és permanensen elárul engem, aki szeretek itt élni, és becsülettel adózom is érte. Elárul téged, aki akár adózol, akár tanulsz, akár nyögdíjas vagy, de még ha államtitkár vagy jó pénzért, úgy is. Bárki is vagy, ez az ország nem érted létezik. Hogy volt egy NER feliratú cetlim is?!? Nanáhogy… Ennyi fájdalom mellett itt soha nem lesz NER. Soha nem lesz. Lehetett volna, és lehetett volna egészen jó, építő és erős összetartozásunk, de így már soha nem lesz. Kösz, főnök, és oszd ezt szét a seggnyalóidnak, az ugrásra kész szervilistáidnak, meg a legnyomorultabb szavazóidnak, és néhány letépett sarkot passzolj szépen oda az ellenzék fedőnevű halmaznak is. Dezső úr meg ne sóhajtozzon, csak tépje azt a kurva tapétát apróra, holnap (ma) kukanap lesz (van), és dolog az Idő.

Vallomásom annyi, hogy én már semmit nem értek, cserébe senkiben nem bízom, senkinek nem hiszek. Ez nem gyakorlat: vegyétek szó szerint. Ez itt egy békés faluszéle, de nincs itt remény, bizalom, vágy, és óhaj-sóhaj. Na jó, sóhaj néha még előfordul. Majd elmúlik az is, maffiabuzik, nem?!?

De.

Veletek együtt elmúlik majd az is.

Megélem én azt, basszátokmeg, most már csakazértis.

És szarjon le benneteket a tehén, amiért ostobán, öntelten, gőgösen, igazából mégis szolgamód’ asszisztáltok ehhez az egész romboláshoz.

Mogorva

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!