Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Palatábla /Luca ajtaja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szeretem a régi családi holmikat. Mindegyik darabról eszembe jut valami, valaki. Itt van ez a kicsi, két tenyérnyi, fekete, fakeretes táblácska. Megkopott már, de halványan még látszik, hogy az egyik oldala „kockás”, a másik oldala vonalas volt. Édesapám iskolai palatáblája. Gyerekkoromban szívesen rajzolgattam rá, így a kis palavessző már réges-régen elfogyott. Volt még hozzá egy tankönyv is, ami az összes tantárgyat egyesítette. Szívesen olvasgattam a verseket, történeteket, nézegettem a rajzokat, térképeket. A sok költözködés, pakolászás közepette sajnos valahol elkallódott.

Szerettem hallgatni édesapám gyerekkori élményeit a múlt század harmincas éveiből. (Istenem, de furcsa ezt leírni… múlt század…) A tanyasi gyerekek kilométereket gyalogoltak az iskolába. Télen, mikor leesett a hó, a falu „földesura”, Magyary-Kossa tekintetes úr lovasszánt küldött a kis lurkókért, azzal hozatta-vitette őket. Nem voltak sokan, bőven elég volt az az egy tanterem, ahol együtt tanultak kicsik-nagyok. Mesélt a rettegett, szigorú „Rafaj” tanár úrról (valószínűleg Raffay lehetett az „igazi” neve), aki az első világháborúban vesztette el az egyik karját, de akit ez a tény egyáltalán nem gátolta meg a nádpálca gyakori használatában… Viszont tisztességesen megtanultak írni-olvasni, kórusban mondták fel a verseket…

Miért is jutott mindez az eszembe? Nyilván, mert hamarosan megkezdődött az iskola. (Bár szerintem inkább a tanév, de ne kekeckedjünk már!) Szerencsére mi már kinőttünk ebből a korból, de azért még sok mindenre emlékszünk. Szerettem iskolába járni. Legalábbis általánosba. Jó tanuló voltam, ragadt rám a tudás, mint kutyára a bogáncs. Szüleim szerencsések voltak, soha nem kellett leülni velem tanulni, viszont minden este ki kellett tennem a füzeteimet a konyhaasztalra, hogy mikor apu éjszaka hazajött a munkából, le tudja ellenőrizni a házi feladatokat. Néha előfordult, hogy nem tetszett neki valami, ilyenkor óvatosan, nyom nélkül kitépte a füzetlapot, és másnap le kellett másolnom, kifogástalan állapotban, ismételt ellenőrzésre…

Aztán jöttek a gyerekeim. Pici korukban rengeteg verset, mesét olvastunk együtt. Legtöbbjüket már rövid idő után kívülről fújták, így nem igazán lehetett elsumákolni egyetlen mondatot sem a meseolvasásnál! Aztán jöttek az iskolaévek. Mindkettő okos, tanulékony, de korántsem eminens… A munka, a háztartás, az örökös hajsza mellett bizony nem nagyon volt időm leülni velük tanulni. De igazából nem is akartam. Úgy gondoltam, saját erőből érjék el az eredményeiket: ha egyes, akkor annyi, ha ötös, akkor még inkább annyi. Egyedül a verstanulásban segítettem nekik, hiszen még épp, hogy csak megtanultak olvasni. Rengeteget nevettünk. Kitaláltam, hogy amikor elakadtak, segítségképpen elmutogattam a „problémás” részeket. Ez különösen az Anyám tyúkja és az Arany Lacinak esetében nyújtott felejthetetlen perceket… 🙂

Manapság nap mint nap bukkannak fel újabbnál újabb gyöngyszemek a gyermek irodalomban. Ilyenkor mindig örülök, hogy már kinőttünk ebből a korból. Biztos vagyok benne, hogy pl. a következő „példányt” nem tanítanám meg nekik: „…Jó játék a konektor, én jöttem rá magamtól. Beledugom, hol egy toll? Jó játék a konektor.” (Szerintem a konnektor két „n”, de mindegy, én csak másoltam…) Szerencsére ez a darab nem tartozik a tananyaghoz, apró csemetéknek szánták továbbképzés gyanánt. És ez csak egy kiragadott mondat a mesterműből.

Viszont itt van egy másik csoda egy általános iskolai tankönyvből: „Én azt megteszem, Katát elveszem, Ő dolgozik, én meg alszom, Este megverem” Igazi keresztény, családbarát, életszagú költemény… Állítólag valami székely versike egy morzsája. Hurrá. Ez már kivédhetetlen, hiszen benne van a tankönyvben. Na, ennél az opusznál nem lehetne elmenni szó nélkül, hiába a munka, a háztartás, a hajsza, stb… Ezt a versikét nem igazán szeretném elmutogatni a gyerekeimnek, inkább a tankönyv szerkesztőjén mutatnám be levezető, szabad gyakorlat keretében. Épp úgy, mint az alábbiakat, ami remélhetőleg nem alsó osztályos “tananyag”:

„csomizom a ruciba

a habtestem

tinibugyi gumija

bemélyedten”

Na, itt megakadtam. Miezamiez? Honnan és miért és egyáltalán… Mi az a „csomizom”? Nem. Nem akarom tudni. Viszont újfent szívesen „bemélyednék” a szerző testébe… (Nagylelkű vagyok, választhat: fej, vagy gyomor…)

Szóval, van itt gond dögivel. Jó, tudom, modern kor, modern nézetek, modern versek, modern módszerek… nyilván én nem vagyok modern, bár egyáltalán nem zárkózom el, sőt igenis nyitott vagyok az újra. De azért van egy határ. Bizonyára mindenki látta már a youtube-on keringő bejátszásokat, melyekben egyetemistákat kérdezgetnek olyan „haszontalanságokról”, mint pl.: mikor volt a honfoglalás, az első és második világháború, mikor élt Mátyás király, mikor volt a középkor, a tatárjárás, a mohácsi vész…. és még sorolhatnám. Az eredmény több, mint letaglózó. Jó, tudom, kiragadott példákat rögzítettek, de akkor is! Néha talán le kellene ülni olvasgatni. Még akkor is, ha a fent említett kérdések már nem annyira létfontosságúak… csak hozzá tartoznak az általános műveltséghez, meg a…. Nem is érdekes…

Nap mint nap látni, hallani, hogy a tankönyvek tele vannak hibákkal, elírásokkal, meg szeméttel. Pedagógus legyen a talpán, aki ezekből normálisan tud tanítani. (A pedagógus „témakör” is megérne egy misét, de nem vagyok hozzáértő, meg már érintett sem, így ezt inkább hagyjuk…)

Na, megint elkalandoztunk egy kicsikét… Igazából csak azt akartam mondani, hogy itt van ez a kis palatáblácska. Nagyon vigyázok rá. Egyszer majd szeretném elmesélni az unokámnak, hogy mi is ez, mire is volt jó…

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.