December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Most tényleg megállt az eszem, nem a melegtől

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Személy szerint senkit nem vagyok hajlandó minősíteni a kormányból és csatolt köreiből, mert annyira egy kaptafára valóak, hogy szinte mindegy, mi a nevük. Így az alábbi szöveg is, amit ma olvastam,  bármelyik ökörtől származhat.

A kormány együtt akar küzdeni von der Leyennel azok ellen, akik gyengíteni akarják az európai értékeket.

Na, ékszíj nagy csattanással elszakadt, de tényleg. Szóval, az a banda, amelyik ma hivatalosan nyomorult országunk kormánya, megint ja, nem, továbbra is küzdeni akar? Istenem, nem volt még elég? Nem-e lehetne-e végre valami mást is csinálni – mondjuk, az ország népével törődni? Tudom, hogy nem, költői kérdésre csak hülye választ lehet adni, ha egyáltalán érdemes.

De azért, na. Azt, hogy a Vezér tud borotválkozni tükör nélkül is, már tudjuk. Valószínűleg udvari borbélya végzi ezt a piszkos munkát, néhány állig felfegyverzett TEK-es felügyelete alatt. Meztelenül, valószínűleg, nehogy legyen nála valami életveszélyes szerszám.

És akkor ez a fenti, egy újabb szemrebbenés nélküli ember aranyköpése a brancsból. Sírjak, nevessek, vagy dühöngjek?

Szóval, az a kormány, amelyik évek óta sz@rik Európa legnagyobb problémáira, amelyik sorra nem szavaz meg vagy nem ír alá olyan egyezményeket, amelyek létfontosságúak az életünkben, amelyik egyszerűen nem tart be sem nemzetközi, sem uniós egyezményeket – most majd együtt küzd az új Európai Bizottság elnökével? Szegény Ursula! Ennél még Bubó doktor úr asszisztensének is jobb dolga volt, bár az a doki  sem volt százas.

Könyörögve kérem az illetékeseket, fejezzék be a pofánkba hazudozást! Tudom, hogy pusztába kiáltott szó, de legalább az EU-t hagyják ki a mindennapi ocsmányságaikból. Jól el van Brüsszel és Strasbourg magyar harcosok nélkül is. Értem, hogy vissza kellene szerezni valamifajta befolyást arrafelé, ha már évekig azt szajkózta ez a bagázs, hogy gyűlölni és megállítani kell őket.

Adok ötleteket, miért harcolhatnának a nagyok, bár ez még inkább felesleges, mert ilyesmit csak vezérüktől fogadnak el.

Hogy ne három (vagy még több) millió koldus országa legyünk – megint.

Hogy ne haljon meg a rokonunk, ismerősünk a kórházban amiatt, mert nincs sem műtét, sem életmentés – legfeljebb 48-72 órán belül, addig húzza ki a beteg nyílt töréssel vagy vérző fejjel. Sem nővér, sem érzéstelenítő – sem lassan semmi, a kopasz ágyakon kívül, ahol három naponta sikerül kicserélni az átvérzett lepedőt (saját tapasztalat).

Hogy ne b@szott lövészetet vagy valami ilyesmit lehessen – vagy lassan kelljen – tanulni az iskolákban, hanem hasznosítható, értékes tudást adjanak az unokáimnak. Hittant is hadd az tanuljon már, aki szeretne! Ez is egy alapvető európai érték, bm – a szabadság és a szabad választás.

Hogy a nyugdíjas barátnőmnek ne kelljen azt mondania a pökhendi közértesnek, hogy 17 deka párizsi sok a 15 helyett, mert nincs annyi pénze.

Hogy a másik, nem fiatal, évek óta segélyből élő rokkant ismerősöm egyszer egy kurva évben megengedhesse magának, hogy Szombathelyen vesz egy Pestre szóló busz- vagy vonatjegyet.

Hogy… hogy ne fogjon el minden nap a hányinger, amikor a komoly arcú ájtatos manók hablatyolását kell hallanom vagy olvasnom. Hogy vegyenek a francba emberszámba, és ne abból induljanak ki, hogy mindenki a büdös csicskájuk, és bármit bele lehet fröcsögni a képükbe.

Hogy álljanak már végre meg. Sejtem, hogy attól fosnak, hogy egyszer vége lesz a pünkösdi királyságnak, és addig mindent be kell vetni.

Minden diktatúra véget ért egyszer, leginkább jó rondán, az elkövetői és élvezői számára. Most sem lesz  ez másképp.

És igen, megelőzve a normális stílusomtól eltérő hangvételen felháborodók kommentjeit – szoktam káromkodni, mert kurvára régóta elegem van az ejnye-bejnyékből.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.