Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


A Fénylő Csillag /Luca ajtaja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyszer volt, hol nem volt, a Beszélő Kerítésen innen, de a Kolbászból Lévő Kerítésen messze-messze túl, ott, ahol a kurtafarkú mangalica túr, élt egyszer egy Fénylő Csillag. Azt nem tudta senki ember fia, hogy a turulmadár pottyantotta-e a Nagy Ugarra, vagy maga a csodaszarvas hozta el agancsai közt az égi áldást, de az bizonyos, hogy nem lehetett látni hozzá foghatót hetedhét határban se.

Ez a Fénylő Csillag egyre csak nőtt, terebélyesedett, egészen addig, amíg már azt képzelte magáról, hogy ő süti a Napot. És úgy is volt! Ha hiszitek, ha nem, a Napra lehetett nézni, de rá nem. Még a kéményen csüngő szélkakas is berozsdált szégyenében, hiszen még szélviharban sem tudott sebesebben forogni, mint a Fénylő Csillag köpönyege. És amilyen csudákat mondott! A Kolbászkerítés népei kővé dermedve álltak, mint akibe ménkű csapott, és olyan ámult döbbenettel hallgatták, mint akik nem hisznek a fülüknek. És nem is hittek! Bezzeg a Beszélő Csirkehálóval körbekerített birodalomban élő furfangosnak tartott szerzetek mindent elhittek, amit a fülükkel hallottak, csak azt nem, amit a szemükkel láttak. Hát mondom, hogy teljesen elvakította őket a nagy ragyogás!

Az is hozzátartozik a mesémhez, hogy a fényeskedésből csak igen keveseknek jutott, de azok aztán folyton-folyvást ott sündörögtek körötte a hasznot lesve, csúsztak-másztak, úgy törték magukat egy-egy szikráért, hogy még a hátuk is beléroppant.

Irigyelték ám a többi népek ezt a fényes ragyogást! Nem voltak restek követeket küldeni Bergengóciába, amiről messze földön úgy hírlett, hogy nem lehet megállítani. Össze is ültek a követek szinte rögvest, amint idejük engedte, és fúrton-fúrt tanakodtak esztendőkön át, hogy ugyan halványítanák már el a Fénylő Csillagot, hiszen oly sok embert elvakított már.

Gyanakodott is Őfényessége folyvást, ezért mindig harcra készen állt, sőt, beszerzett egy harci kakadut is, ezzel védte  birodalma határait. Ez a kakadu néha mérgesen toporzékolt, igazán rettentő látvány volt!

Bergengóciában különösen járt az idő: három nap volt egy esztendő. 27-szer ment le és kélt fel a nap, mire kiókumlálták a módját a halványításnak. Mivel addig se kérlelés, se szidalom nem használt, legott kiválasztottak 3 bölcset, hogy azok furfangos ajándékaikkal lépre csalják Fénylő Csillagot.

Nosza, tüstént el is indult az első bölcs a hosszú vándorútra Bergengóciából a Nagy Ugarra, hamuba sült batyujában gyógyerejű mirhát vitt magával. Fénylő Csillag kacsalábon forgó várában fogadta a bölcset, de főleg az ajándéknak örült meg, mert a mirhával kenegetés éppen olyan jó volt, mint ha hájjal kenegették volna, bár arra egyáltalán nem volt szüksége.

Amikor híre ment, hogy az első bölcs így hoppon maradt, útnak indították a második bölcset. Ő hatalmas bugyorban tömjént cipelt magával. Fénylő Csillag puritán tróntermében fogadta a követet, az ajándékot meglátván pedig üstöllést fölragyogott, mert már épp kezdett kifogyni az öntömjénből, így ez kapóra jött neki, hogy megcsappant készleteit feltölthesse és tömjénezhesse magát, amikor úgy tartja kedve. Így esett, hogy a második bölcs is dolgavégezetlenül, megszégyenülten kullogott haza.

Hej, kezdtek nekibúsulni a népek Bergengóciában, hogy így pórul jártak megint, már csak egy utolsó reményük maradt!

A harmadik bölcs ízibe nekivágott az útnak furmányos ajándékával: arannyal megrakott talicskák és szekerek olyan hosszú sora követte, hogy végét-hosszát nem lehetett látni, háromszor is körbeérte a földgolyót ez a karaván, úgy mesélik. A Kolbászkerítés népei ugyan nem értették, hogy mire az a temérdek arany, de hiszen hogyan is érthették volna a bölcsek csavaros észjárását?

Fénylő Csillag épp kedves hóbortjával múlatta az időt – kacsalábon forgó vára balkonján sütötte a Napot, miközben letekintett alattvalóira, akik szorgos hangyaként rohangáltak –, amikor a harmadik bölcs betoppant hozzá. Ej, azonmód fölcsillant kapzsi szeme! Lesz itt tejben-vajban fürdés és dínom-dánom, gondolta. És lett is, mert lássatok csodát, a rengeteg arany, talicskástul-szekerestül szőrén-szálán úgy eltűnt egy szempillantás alatt, hogy nyomát se látták soha többé! Bizony így volt, ha mondom! Ugyan itt-ott felcsillant néha egy-egy drága köntös, ékszer, új hintó, és néhány ékes palota is épült a birodalomban, mert a holdudvarnak mindig csurrant-cseppent valami, de az Ugar népe erre csak legyintett.

Miután minden turpisságukat latba vetették, Bergengóciában elhatározták, hogy messziről elkerülik a Nagy Ugar népét és ezentúl csak szemöldökük összevonásával fejezik ki rosszallásukat.

Hogy a Fénylő Csillaggal később mi történt, arra már senki sem emlékszik. Úgy beszélik, hogy egyszercsak a Nagy Ugar népe megelégelte, hogy neki nem jut a pompáskodásból és sötét tömlöcbe vetette őt, ahol kihunyt a fénye. Mások úgy tartják, hogy hullócsillag lett belőle, s miután lehullott, csak borzasztó sötétség maradt utána. Azt is regélik, hogy kiégett, és nyomában csak egy nagy fekete lyuk maradt.

Így volt, nem így volt, ez egy ilyen mese volt. Aki nem hiszi, annak utánajárnak.

Polczer Szonja

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.