Egyre gyakrabban találkozom azzal a gondolattal, hogy a régi magyar szólás, mely szerint dögöljön meg a szomszéd tehene is, ma úgy helyes: ne csak a szomszéd tehene dögöljön meg, hanem a szomszéd is. Merthogy ilyenek vagyunk – lettünk, mimagyarok.
Hát, nem tudom. Lehet-e egyáltalán bármelyik népre ráhúzni egy sablont, és azt mondani, hogy márpedig ők ilyenek vagy olyanok.? Attól, hogy a németek jobban szeretik a sört, a magyarok a bort, az oroszok a vodkát – még nem biztos, hogy ez egy nemzeti tulajdonság. Egyszerűen több ember tartozik bizonyos csoportba, mint más országokban.
Ugyanígy vagyok azzal is, hogy a magyar birka nép. Tény, hogy sok az ostoba, tájékozatlan, elfáradt vagy belefásult ember – ma Magyarországon biztosan sokkal több, mint másutt. De nem mindenki ilyen.
Mi is történt velünk, magyarokkal, és mikor? Attila népe, Petőfi hazája, Radnóti földje… Nobel-díjas tudósok, írók, világhírű zeneszerzők és filmművészek, nagyszerű sportolók – őket is mi „adtuk a világnak”. Öregbítették hírnevünket, ahogy mondani szokás.
Talán az történt, hogy sok éve tart a gyűlölet- és félelemkeltés terjesztése. 2010 előtt sunyi uszítások, aljas kis manőverek formájában gyakorolták azok, akiknek érdekében állt megbolygatni az ország nem is annyira stabil nyugalmát. Azóta hivatalos állami propagandává vált. Abban bizonyos vagyok, hogy ez nagy mértékben hozzájárult az új mimagyarok kiváló tulajdonságainak kialakulásához, vagy megerősödéséhez. Nem volt elég gerinc vagy tartalék józanság sokakban ahhoz, hogy ne hagyják befolyásolni, lezülleszteni magukat.
Kár, hogy nem élhettem az Osztrák-Magyar Monarchia idejében (vagy ha valamelyik előző életemben mégis, nem emlékszem rá, sajnos). Az akkori idők olvasmányaiból sok minden kiderül – csak az nem, hogyan élték meg a zemberek azt a világot, a szürke hétköznapokat. Sógoroknak becézzük ma is az osztrákokat, és soha nem éreztem gyűlölettel kiejteni ezt a szót ebben az összefüggésben.
Az „ideiglenes” szovjet megszállás alatt volt szerencsém Magyarországon élni. Sokan nem szerették őket, mások üzleteltek velük, megint mások életében szinte semmi nyomot nem hagytak, de gyűlöletre velük kapcsolatban sem emlékszem (vagy csak nem volt az ismeretségi körömben ilyen ember), tömegesen egészen biztosan nem.
Arra akarok kilyukadni mindezzel, hogy akár együtt is tudtunk élni más nemzetiségűekkel – gyűlölködés nélkül. Ma pedig még a szomszéd is dögöljön meg? Hogyan jutottunk idáig? Az nem lehet, hogy alig tizenöt év alatt sikerült ezt a fenevadat beletáplálni ilyen sok emberbe.
„A világ, amit teremtettünk, a gondolkodásunk eredménye. Nem lehet megváltoztatni a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” (Albert Einstein) Sejtettem, hogy a gondolkodással van baj, sok mindenkinél.
Azt, hogy milyenek vagyunk, az aktuálisan megélt életfeltételek határozzák meg. És nem csak a gazdasági jólét vagy annak hiánya, hanem a mindennapokban meglévő biztonságérzet, a szabadság, az igazságtalanság, az egyenlőtlenség, a korrupció szintje, a munka és sok egyéb körülmény. A gyűlölet pedig tudatos és határozott elutasítása annak, ami nekünk bizonyos okoknál fogva kellemetlen. Vagyis így reagálunk arra, hogy mennyi minden rossz van a környezetünkben.
Ha ez a gondolatmenet megállja a helyét, akkor nagyon jól állunk. „Csak” annyit kell elérni, hogy minden számunkra pozitív dologból jó sok jusson mindenkinek. Jólétből, biztonságból, szabadságból, munkából és így tovább. És minél kevesebb a romboló igazságtalanságból, egyenlőtlenségből, korrupcióból.
Ez lenne az adott ország vezetőinek és politikusainak a dolga. Mint tudjuk.
A valóság ezzel ellentétben az, hogy ma kis hazánkban a jólétről – inkább luxusnak nevezem már – kizárólag saját maguk, családjuk és egy szűk kiszolgáló kör számára gondoskodnak a „vezetők”. A többi népek semmit nem érnek a szemükben – legfeljebb választások előtt alacsonyodnak le odáig, hogy egy kis alamizsnát osztogassanak az istenadtának. Lassan ott tartunk, hogy már munkát találni is nagy kiváltságnak számít. Miközben betöltetlen állások ezreitől szenvednek szakmák, aki nem akar éhen halni a napi robot után, az inkább külföldön keresi méltó anyagi megbecsülését a munkájának.
Az igazságtalanság és az egyenlőtlenség olyan elmaradhatatlan részét képezik mindennapjainknak, hogy az egyszerűen elképesztő. Lehet, hogy már nem is fogjuk fel, mennyit ártanak azok a visszaélések, amiket meg kell tapasztalnunk – de „érlelik” a gyűlölet gyümölcsét, nincs kétségem.
Kell mindehhez sok megtévesztés, lánykori nevén hazugság is. Mert ha azt látják-hallják sokan, hogy dübörög a gazdaság, minden nagyszerűen megy az országban, megvédenek minden rossztól a „nagyok”, akkor csakis én lehetek a hibás, amiért hónap végére elfogy a fizetés vagy a nyugdíj, a szomszédnak új autója van, nekem nem is lesz, a rokon építkezik, én a villanyszámlát is alig tudom kifizetni, a polgármester külföldre jár nyaralni, én a pesti vonatra szóló jegyet sem engedhetem meg magamnak. És ha én mindezt nem tudom megtenni, annyit biztosan meg tudok, hogy megutálom őket mindazért amit ők megtesznek, hiszen magamat csak nem utálhatom.
Semmi újat nem mondtam, tudom. Abban sem vagyok bizonyos, hogy mindez elég volt ennek a mai gondolkodásmódnak a kialakulásához, amit tapasztalunk.
Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a mérhetetlen károk között, amelyeket a tíz éve regnáló ocsmány rendszer okozott, ez az egyik legnagyobb. Senki emberfiára nem tudnám azt mondani, hogy pusztuljon. A NER-re a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül. Hogy mikor? Most, azonnal. Már tegnap is késő lett volna. Kitalálóik és működtetőik pedig? Bíróság, több száz év halmazati büntetés, oszt szép napot.
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.