Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Nincs a munkaköri leírásaikban, nem fűződik hozzá érdekük, pusztán emberként viselkednek /Luca ajtaja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Visszavenni egy nőnek a leánykori nevét nem egyszerű. Sok utánajárást, időt és jó idegrendszert igényel, így körülöttem káosz volt e tekintetben már nagyon régóta. Volt, hogy minden okmányomon más név szerepelt. Két különböző „né” kavargott a születési nevem előtt, de többnyire lefelejtettem őket, ha papírokat töltöttem ki.

Bonyolult volt a helyzet, mert gyakran nem tudtam, hogy melyik nevemmel vagyok éppen regisztrálva az adott orvoshoz, szolgáltatóhoz, vagy bárhova. A postás is hozzám dob be mindent, amit nem tud pontosan beazonosítani. Én vagyok neki a fix pont, a nő, akit bárhogy hívhatnak.

Egyszer, amikor megállított a rendőr, és az autó forgalmijában amit éppen vezettem, pluszban felbukkant egy másik név is a két különböző „né-s” nevem és leánykori nevem mellett, akkor felhúzta a szemöldökét és megkérdezte: „Nos, hogy szólíthatom asszonyom?”. „Választhat” – mondtam nevetve. Ő meg azt mondta igen határozottan, hogy ezeket az okmányokat villámgyorsan rendezzem, mert legközelebb megbüntet.

Villámgyors ugyan nem voltam, mert eltelt azóta minimum nyolc év, de most egy anyakönyvvezető ismerősöm segítségével és biztatására beleugrottam az ügyintézésbe. Ő lekérte és feltöltötte a házassági anyakönyvi kivonatom a központi rendszerükbe, így nekem csak a helyi önkormányzat anyakönyvvezetőjéhez kellett bemennem, bemutatnom, majd aláírnom egy csomó A4-es lapot, majd 2019. június 12-én a kezemben volt a pecsétes papír, hogy a nevem a nevem 1991 óta először. (Ráadásul ez a papír ingyenes lett. Az első dolog, amit értem tett ez a kormány. Kösz!) Eufória.

Ahogy kiléptem a hivatalból, telefonon időpontot kértem és kaptam az V. kerületi Kormányablakba, július 10-re (!). Szinte egész napra, mert személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél, lakcímkártya, TAJ kártya, mind külön időpont, melyek többnyire (de nem minden esetben) egymás után voltak harmincpercenként. Nem voltam vidám, de legalább az adókártyán kívül minden el lesz intézve egy helyen – vigasztaltam magam.

Eljött a nap, vettem egy nagy levegőt és elindultam. „Érkezzen 15 perccel korábban, mint az időpontja” – írták az e-mailben, hát úgy érkeztem. Leültem a csupa üveg, légkondicionálatlan váróteremben és egy köteg prospektussal kezdtem el legyezni magam feszülten. Remek egy nap lesz ez itt – gondoltam. Pontosan a foglalt időpontban megjelent a számom a kijelzőn, 0018. Bementem, egy fiatal lány volt az ügyintéző. A kezemben lévő vaskos mappából elkezdtem kikeresni, hogy mit kell odaadnom a személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézéshez. Legnagyobb meglepetésemre, miután elmondtam, hogy az összes okmányom cserélve lesz, azt mondta, hogy adjak oda mindent egyszerre és kezdjünk hozzá. Rengeteg aláírás, fotók, ujjlenyomat, még aláírás, még papírok, újabb adategyeztetés és a fizetés után fél órával a lány azt mondta mosolyogva, hogy „Kész is vagyunk, egyedül a TAJ kártyát nem tudom megcsinálni, azt másik pultnál kell majd. SMS-ben értesítjük, ha elkészültek az igazolványok, várhatóan egy hét múlva.”

Meglepődtem, örültem, megköszöntem és kimentem. A váróban kikerestem, hogy mikorra van a TAJ kártyához időpontom, persze oda volt legkésőbbre…

Nem baj, iszom addig egy kávét – gondoltam és elindultam a Duna-part irányába. Azzal a jó érzéssel sétáltam ki a hivatalból, hogy milyen kedves és profi volt az ügyintéző.

A jó érzésem alábbhagyott és visszabillentett a valóságba, amikor megláttam a József nádor téren az építkezést. Olyan, mintha valami katasztrófa helyszíne lenne elkerítve. Az is amúgy. Katasztrófa. Eltüntették az óriási fákat, a parkot. Térkőmező lesz, vagy szökőkúttal vagy szoborral. Esetleg pár facsemetével kültéri kaspókban, amik persze az átadás után egy hónappal majd kiszáradnak, vagy elfagynak, annak függvényében, hogy mikorra esik majd az ünnepélyes ceremónia. A Vörösmarty tér pont ilyen állapotban van, de legalább a fák megvannak. Egy platánt vágtak „csak” ki, azt mondták beteg, sőt életveszélyes. Hát… itt laktam, fentről láttam néhány évig, akkor még nem volt beteg. Hirtelen romolhatott az állapota, mint az országé – gondoltam, míg bukdácsoltam az ideiglenes járdán. Olyan elkeserítő, hogy néhány másodperce még a korrekt, profi ügyintézés miatti elégedett (!) örömöt éreztem, de a rendszer nem hagy hosszan ebben az állapotban. Lépsz kettőt és beléjük botlasz.

Ekkor megszólalt a telefon a táskámban. Ahogy kerestem, kiejtettem a dossziét a kezemből. A Vörösmarty tér porában hevert szanaszét az egész életem. Fújta a szél a születési és házassági anyakönyvi kivonatokat, válási végzéseket, ideiglenes okmányokat, pecsétes papírokat. Két külföldi férfi elkezdte összeszedni őket, míg én végre megtaláltam és felvettem a telefont. Idegesen szóltam bele „Halló, tessék!”, amire egy kedves női hang válaszolt: „Üdvözlöm, elnézést a zavarásért! Az V. kerületi Kormányablakból keresem, az előbb járt a kolléganőmnél, aki szólt, hogy vegyem előre, hogy ne kelljen órákat várnia a TAJ kártyája miatt. Hívtam a sorszámát, de a biztonsági őr mondta, hogy elment. Gondoltam felhívom, hogy jöjjön vissza, amikor tud és keressen a 13-as pultnál. Megcsinálom az okmánycserét soron kívül.”

Elakadt a hangom a döbbenettől. Mintha átfújt volna a szél a papírjaimmal és a segítőkész, jól szabott öltönyös férfiakkal együtt Európába, ahol az ügyintézők elsősorban emberek, és emberként kezelik az ügyfeleiket, nem ügyként. Ahol hivatalnokok, ismeretlen emberek érdekeit szem előtt tartva, spontán oldanak meg helyzeteket. Nem írja elő nekik szabályzat, nincs a munkaköri leírásaikban, nem fűződik hozzá érdekük, pusztán emberként viselkednek. Így is lehet! Csak így lehetne! Ha ezt tudom előre, nem várok néhány tíz évet a névváltoztatással.

Visszamentem és tíz perc múlva kész is volt a kérvény a kártya cseréjéhez. Megköszöntem, mosolyogtak, mosolyogtam, eljöttem.

Kisétáltam a korzóra és ittam egy kávét. A parton minden szép volt, nyugodt, tiszta és vidám, ahogy mindig. Hihetetlen, de ma megkaptam egy kicsit Európát a turisták utcáján túl is.

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.