Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Hálás vagyok a szüleimnek, nagyszüleimnek, amiért szabad embernek neveltek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Rablók és hazaárulók uralják a hazát, ezért nem hallgathatok, ordítani akarok. Ordítani, hogy zengjen az ég, és harsogva visszhangozza: takarodjatok, hazámat elárulók!

Kevés olyan nemzeti örökségünk van, amire büszkék lehetünk mi magyarok. Széchenyi életműve az egyik. Ő volt az, aki megalapította a Nemzeti Kaszinót, hogy társasági fórumot teremtsen a nemesség, az értelmiség és a tenni vágyó hazafiak számára. Gyakorlati alkotásai közé tartoznak a mai Magyar Tudományos Akadémia alapjának (Magyar Tudós Társaság) létesítése, a Lánchíd megalkotása, a hajózás és hajógyártás (Óbudai Hajógyár), a balatoni gőzhajózás megteremtése, a Vaskapu szabályozása, a Tisza-vidék árvízmentesítése, valamint ő volt a korszerű bortermelés, a selyemhernyó-tenyésztés, a cukorgyártás, a gázvilágítás, az országos vasútfejlesztés egyik előmozdítója. Az első gőz hengermalom létrehozásával a modern lisztgyártás megalapozója. 1842-ben ő javasolta a budai alagút építését a Várhegy keresztülfúrásával az épülő Lánchíd budai hídfőjénél. Ő volt a lóversenyzés és lótenyésztés, később az evezőssport meghonosítója Magyarországon: létrehozta az első csónakházat (Csónakda), 1841-ben megalapította az első Hajós Egyletet, beindítva az első evezősversenyeket. Számos intézmény alapítója és névadója, az ipar és gazdaság fejlődésében fontos részvénytársaságok megalapítója. Kezdeményezésére nyílt meg 1837-ben Pest-Buda első magyar nyelvű színháza (mely 1840-től a Nemzeti Színház nevet viselte). Az autonóm, önrendelkezésében független Magyar Tudományos Akadémia majd 200 évig független szabad állami intézmény volt. Senki, még a most annyira utált Kádár-rendszer sem vette a bátorságot, hogy beleszóljon működésébe. Hogy elvegye a kutatás az akadémia szabadságát. Hogy pártirányítás alá vonja nemzeti kincsünket.

Tudom, az emberek 99%-a ma nem érti, miért baj az, ami ezen a héten történt. A világon sehol sem működik parancsszóra sem a tudomány, sem a kultúra, az irodalom, a művészet. Ezek kibontakozásához, szárnyalásához szabadság kell és szabad elme. Nem lehet korlátok közé szorítani, előírni, hogy mit hogyan és mi módon. Ha a sast kalitkába zárom, megszűnik sasnak lenni. Ha a tudományt korlátok közé szorítom, előírom neki, mit hogyan kutasson, az olyan lesz mint a kalitkába zárt sas. Képtelen lesz szárnyalni. Ennek a szabad szárnyalásnak volt az eredménye a magyar tudóstársadalom, amely 14 Nobel-díjast adott a világnak. 14 olyan elmét, amelyik az emberiség fejlődésében hatalmas szerepet játszott. Ez a szabad elme adta nekünk Adyt, József Attilát, Radnótit, stb.  Ez a szárnyalás azonban csak azért valósulhatott meg, mert szabad és független elmében, környezetben jöhetett létre. Sas lehetett kalitka nélkül. Diktatúrában, irányított elmében nem jöhetnek létre sasok, sem olyan művek, amelyek előbbre viszik a tudományt, a kultúrát, a művészetet, az irodalmat.

Pár napja ezt a sast zárták kalitkába. Egy önjelölt suttyó paraszt a sast kalitkába zárta. A magyar nép lelkét, amit Széchenyi annak idején nemzeti kincsként a magyar népnek adott, Orbán kalitkába zárta. Az az ember, aki semmit sem adott a magyar nemzetnek. Vagyonából egy forinttal nem járult hozzá hazája felvirágoztatásához. Aki egész életében csak rombolt, mint elefánt a porcelánboltban. Egy tolvaj hazaáruló, akit ma Magyarországon milliók istenítenek. Akinek semmi más nem fontos, csak a családja, a rokonai, a közvetlen környezete maggazdagodása a köz pénzéből, és narcisztikus egójának kielégítése. Egy nemzetét eláruló, aki 2002-től szisztematikusan, lépésről-lépésre építette ki a diktatúrát, rombolta le a szabadságot. Előbb ellenzékben, aztán 2010-től hatalmon. A nemzet pedig tétlenül nézte/nézi e nemzeti pusztítást. A nép még mindig nem fogja fel, mekkora nemzeti tragédia lesz Orbán ámokfutásának a vége. Még mindig nem eszmélt rá, hogy a magyar jövő elveszett. Ez is ékes bizonyítéka, hogy a nemzeten eluralkodott az ostobaság, a gyáva, megalkuvó elme. A nemzet folyamatosan csúszik lefelé mentálisan a lejtőn.  Tegnap a nyolcadik koporsót felravatalozták, amelyben a magyar nemzet jövője fekszik, és csak kevesen vannak ma a ravatala előtt, gyászoló szívvel.

Ez az újabb koporsó, amelyben Magyarország jövője nyugszik. Elhunyt 2019. július 2-án.

Béke poraira.

P.S.: Örök hála szüleimnek, nagyszüleimnek, amiért szabad embernek neveltek, a szabadságra, a tudás megszerzésére és annak fontosságára tanítottak. Hogy elmagyarázták anno, miért olyan fontos a szabad elme, a tudás megszerzése. Hogy csak egy szabad elme képes alkotni. Hogy csak egy szabad elme képes boldog lenni. Mert a boldogsághoz, az alkotás sikeréhez szabadság, szabad elme kell. Nem létezhet korlátok közé szorítva.

Czotter József

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.