Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szeretetre érdemes bolondjaim

Ismerik-e Bolondos Jankót? Meseszereplő. Imádom. Még felnőttként is el- elolvastam, pedig sorra fújtam már. A lányommal, a barátok gyerekeivel is olvasási szerződést kötött Jankó. Fújták ők is a történetet: amikor a vásárban a lütyőke vesz egy tehenet, és a vállán akarja hazavinni; kalapjára tűzné a baltát, de az sehogyan sem megy. Madzagon vezeti haza a feleségnek való lányt. Szegény anyja! Nem sokat gyarapodott fiával. Aki világgá is ment. A kertkaput nem behúzta, hanem elhozta, de miután világgá menve az nagyon nehéz volt, felvitték egy fára az asszonnyal. Jankó orra viszketett, megvakarta, a kapu leesett, és agyoncsapta a fa alatt kincset osztogató rablókat. Rájuk maradt a kincs, és a feleségével azóta is boldogan élnek.

Nekem először Velencén lett egy Bolond Jankóm, vagy inkább olasz Giovannim. Sétáltam, láttam, a férfi egy műanyag széken ült, mellette egy kosárnyi cipő. Járt a keze: a kefét valamilyen meghatározhatatlan színű masszába mártotta, bekente vele a cipőket, majd ronggyal villámgyorsan törölgette. Néha közelebb hajolt, és megköpködte a lábbeliket, aztán törölte és törölte. És fütyült, fütyült, vidáman. Véget nem érően. Sokan megálltak az én Giovannim mellett, vele fütyültek. Csak néha pillantott rájuk, mosolyogva. Némán. Én pedig néztem, néztem az embereket, kinek a lábán nincs cipő. Volt mindenkién.

Már bejártam a Szent Márk teret és környékét, órák teltek el. Visszafelé az én Giovannim ott ült a székén, a kosár tele megint, gyermekcipőkkel gyarapodott. A sapkás férfi fütyült, gyors és lassú dallamokat, hangosan és halkan – és a világra. Járt a keze, surrant a kefe, táncolt a rongy a cipőkön. A szemem újra az emberek lábán. Mint egy bolondos kukkoló. A téren ezernyi sétáló, kétezernyi cipőben. Soha meg nem fejtett rejtély maradt a kosárnyi cipő, meztelen lábak nélkül. Otthagytam a sapkás pucolót. Jó érzéssel, és mert én fütyülni nem tudok.

Itthon is lett Jankóm. Minden reggel nyolc óra körül mentem dolgozni a parkon át. Az újságosbódé mögötti padon egy nem tudom hány év körüli férfi szendvicset evett, vizet ivott, és újságot olvasott. Három-négy napig csak fölpillantott, amikor elmentem előtte, aztán egyszer megszólított: – Maga nagyon csinos, jó lenne a Kerepesinek feleségnek. Így ment ez vagy három hétig. Lettem a nagyon csinoson kívül, szép, kedves, biztosan jó háziasszony, aki jó lenne Kerepesi feleségének.

Mígnem lecsaptam a kerítőre: – Mondja, uram, ki az a Kerepesi? Két markát ökölbe szorítva a szájához emelte; tűzpirossá, és mint egy szégyenlős kisgyereké, olyanná vált az arca. Halkan mondta: – Én.

Álltunk néhány másodpercig mind a ketten meglepetten, a zavartságunkból én eszméltem előbb, és bemutatkoztam. Ha már.

Többet nem láttam a férfit. Az újságostól érdeklődtem, ismeri-e a padon ülőt. Hogyne, mondta, a Kerepesi úr. Egy ember, aki iszonyatos testi és lelki veszteségekkel lézeng a világban. Két hét különbséggel halt meg a felesége és az imádott kislánya. Napközben üresen áll a háza, nem bír benne maradni. Az utcát járja, keresi szeretteit és szeretni akar. Okos, kedves, jóravaló ember, aki belezavarodott az életbe.

Arra gondoltam, mindannyian bolondok vagyunk egy kicsit. Igazából azok is maradunk, mert nem az elvárások szerint éljük-élnénk az életünket, hanem úgy, mint a mesében Jankó; úgy, ahogyan megálmodtuk. Vagy sikerül – vagy nem.

…úgy, ahogyan Giovanni akarta; és úgy is, ahogyan Kerepesinek nem adatott meg. Szeretetre érdemes bolondjaim.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS