Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy fiú bizonyítványa

Izzadunk, mint a paci, amelyiket negyven fokban munkára kényszerítenek. Pedig már sötétedik, a Nap is elvonulóban. A betonból árad a meleg, alkalmi hősugárzó kinn az utcán. Hosszú nap volt ez is. Mindenki magában magával van elfoglalva. Főszereplő a zsebkendő és az ásványvizes üveg.  Elbámulunk egymás mellett. Buszra várunk. A buszra mindig várni kell, és akkor nem jön, amikor várjuk.

Rettenetesen unatkozom, utálom már az egészet. Megigazítom a paradicsomot a szatyorban, nehogy már püréként érjek haza vele. Semmi érdekes. Számolom a várakozó, bambuló sorstársaimat, babrálom az órámat. Még körülbelül nyolc perc, aztán lehet, hogy véget ér a közös ácsorgásunk. Vagy nem.

Tizenéves srác áll kicsit odébb. Csinos. Fekete sportcipő lógó fűzővel. Fekete nadrág, lazán kitűrt fehér ing. A csuklóján tetoválás, elegáns nagy E betű. Mit jelenthet? Soha nem tudom meg, azt sem, hogy a kezében szorongatott év végi bizonyítványával elégedett-e. Jobb lábával veri a ritmust, a zene a fülében. Biztosan így zárja ki a külvilágot. Türelmesnek látom, megpihen a szemem barátságos, szimpatikus arcán. Egy pillanatra rám néz, valahogy úgy érzem, mintha mondani akarna valamit. Ugyan mit, miért éppen nekem? Aztán elsurran mellettem.

Mégsem bírja tovább a várakozást, gondoltam. Eltűnik, marad a még néhány perces állás, séta. A srác ezt unhatta meg. Persze, az ifjúság sem buszmegállóban tötyörgésre termett. Egyre sötétebb lesz, egyre melegebb. Egy újabb pillantás a paradicsomra. Bírja már ki! Sietve felbukkan a srác, kezében papírzacskó és két nagy üveg ásványvíz. Éhes, szomjas lehet, ahogyan én is. Vagy mégsem.

Nem a megállóba, hanem a közeli pad felé siet, végre a hangját is hallhatom. „Magának hoztam, uram, elfogadja tőlem?”- kérdezi. Közelebb somfordálok. Szatyor a padon, mellette egy öregember ül. Feje lekókadva, cipője a fűben, és nagyon piheg. A fiú volt közülünk az egyetlen, aki észrevette a csapzott, kérges arcú, kicsit áporodott szagú öreget. Pedig mennyien unatkoztunk, tébláboltunk itt. Jön a busz. Még egyszer a szemébe néznék a srácnak, hátha most is mondani akarna valamit.

Jobb lábával veri a ritmust, a zene a fülében. Kívül rekeszti a várakozókat. Most már csöppet sem vagyok kíváncsi arra, hogy milyen jegyek vannak a bizonyítványában. Elég, hogy láthattam emberségét.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS