Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kétharmad sem tart örökké

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy újabb év telt el, mégsem változott semmi Magyarországon. Legalábbis poztív irányban biztosan nem. Hogy miért mondom ezt? Az Európa Tanács “Államok a Korrupció Ellen” (GRECO) nevű ügynöksége ismét kiadta éves jelentését, azonban a magyar kormány – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is megtiltotta annak publikálását. Rajtunk kívül csak az Európa utolsó diktatúrájaként aposztrofált Fehéroroszország tett ugyanígy. A jelentés persze ettől függetlenül is elkészült, azonban az Orbán-kormány ezt nem kívánja az emberek orrára kötni, hiszen elég az, ha ők tudják mikor és mennyit loptak a magyar emberektől. A korrupció ugyanúgy magánügy, mint Mészáros, Rogán, vagy Tiborcz vagyona, annak ellenére is, hogy az ő meggazdagodásuk a magyar, valamint uniós adófizetők támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg.

Nagyon nehéz Magyarországról beszélni, mert nem akarják megjelentetni a riportot. Ezért nem beszélhetünk a tényekről, de annyit elmondhatok, hogy Magyarország ellen is eljárás indult a nem megfelelő értékek miatt. – mondta az Euronewsnak a szervezet vezetője, Marin Mrčela.

Tehát ismételten csak megtámadták a hazát, a magyar nemzetet. Ezt azonban nem kívánja sem Szijjártó, sem más egyéb hivatalos felháborodó ország-világ tudtára adni, hiszen a jelentés elkészítői vélhetően olyan bizonyítékokkal rendelkeznek, amikkel gond nélkül alá tudják támasztani állításaikat. Megtette persze ezt már az OLAF is korábban, azt azonban a fideszes Polt Péter letudta annyival, hogy egyszerűen eljátszotta, hogy nyomozást tart az ügyben, majd arra hivatkozva, hogy nem talált semmi gyanúsat, egyszerűen lezárta az el sem indított nyomozást. Ezt – Tiborcz ügyéről van szó – végül a magyar adófizetőkön verték le, ami 13 milliárd forinttal rövidítette meg az államkasszát.

A legnagyobb probléma az az EU szervezeteivel, hogy feltételezik, a tagországaikban demokrácia és jogállam uralkodik, nem pedig egy maffiavezér az ország teljhatalmú ura. Ezért aztán, ezt kihasználva a magyar kormány ismét megtehette azt, hogy egyszerűen megtiltja a GRECO jelentés nyilvánosságra hozatalát, mint ahogy megtette azt Orbán vejének OLAF ügyével is. Amiről nem tudnak az emberek, az nincs is ugyebár. Ahhoz ugyanis, hogy a GRECO jelentést közzétegyék, az egyes tagországok beleegyezése szükséges, ami természetesen idehaza meg sem történhetett.

A 2018-as GRECO jelentés kiemelten foglalkozik a korrupció megelőzésével a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek esetében.- Euronews

Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy a kormány erre nem tartott igényt. Handó Tünde vagy Polt Péter esetében ugyanis csak akkor nem találhattak rájuk nézve terhelő bizonyítékokat, ha nem is kerestek, de mivel az EU egyes hivatalaiban nem Orbán emberei ülnek, ezért alighanem ott valós nyomozás folyt. A parlamenti képviselők esetében pedig hasonló a helyzet, hiszen ameddig olyan emberek ülhetnek a Parlament bársonyszékein – már ha egyáltalán bejárnak dolgozni ugye -, mint Farkas Flórián, addig a kormányt csak negatívan érintheti egy ilyen vizsgálat. Arról már nem is beszélve, hogy a legfőbb miniszteri pozíciókat többek között olyan emberek foglalják el, mint a bűnözőnek törvényesen is nevezhető Rogán Antal.

Van tehát oka a magyar kormánynak arra, hogy tartson a különböző EU-s hivataloktól, hiszen azokat nem tudják kényük szerint irányítani. Lehet, hogy az EU malmai lassan őrölnek, de bizony őrölnek. Az idei, valamint a tavalyi jelentés ugyan nem került nyilvánosságra, de elkészült, ami azt jelenti, hogy a kétharmad elvesztését követően akár a közvéleménnyel is megoszthatóvá válnak. Hogy azokban pontosan mi szerepel, azt most csak találgatni lehet, azonban az biztosan állítható, hogy az Orbán-kormány csak rosszul jöhet ki abból, ha azok a papírok egyszer nyilvánosságra kerülnek. Márpedig egyszer annak is eljön majd az ideje. Addig is lássuk, lesz-e bármi haszna annak, hogy a GRECO jelentés nyomán eljárás indul a magyar kormánnyal szemben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.