Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Anya, én fogok élni mikor meghal majd a Föld?

Mostanában sokan vakaróznak a szúnyogok miatt és követelik a permetezős autót. Felnőtt emberek. Egy vegyszerezős autót, aminek a szórólapján kiírják, hogy veszélyes a méhekre! Kíváncsiságból rákerestem a szórólapon feltüntetett írtószerre: deltasect 1,2 ULV. Komolyan!? Ember! Egy olyan „füstölős autóért” lázadozunk, aminek a biztonsági adatlapján az alábbi összetevők vannak: H301, H304, H331, H332, H410. Nem írom ide, mik ezek a kódok, itt meg tudod nézni, de felkészítelek, nem a csillámpónifing összetételét fogod megtalálni. Most te ezek után kimész másnap a kertbe, mikor szeretett családodnak főzöd a levest és leszeded a petrezselymet? Megmosod ugye, mert jól nevelt vagy, meg emlékszel a tegnapi nagy füstre, meg végülis nem vagy 3 vagy 7 éves (mint az én gyerekeim, akik szintén jólneveltek, de falusi gyerek lévén, van, hogy csak törlik a gyümölcsöt – most már tudom, változott a világ, már nem én vagyok gyerek, nem azok az idők járnak, sikálni kell az epret is).

Szerencsére (ugyanakkor sajnos) sokan észre vették, hogy kevés a fecske. Nincs, eltűntek. Megosztanak ezzel kapcsolatban cikkeket. Megosztanak olvadozó jégsapkákról képeket, aláírva: „Baj van!” Megkérdezhetem, hogy tesznek-e valamit? Vagy ennyi!? Posztol, szörnyülködik kicsit, gondolja, most aztán jól kiírta a tutit a közösségi hálóra, most már mindenki tudja, hogy őt aztán ez zavarja –  aztán elmegy az aldiba és elveszi a nejlon zacskót a 2db zsemlének, nap nap után ugye!?

Olvastam nemrég egy cikket, amiben egy anyuka írta le, hogy sokat beszélget a gyerekével a természet katasztrófájáról, ami Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett és a kislány megkérdezte: „Anya, én fogok élni, mikor meghal majd a Föld?” Bele tudsz gondolni ebbe a kérdésbe? Szar lesz hidd el, én megtettem, csakúgy mint az az anyuka, aki a cikket írta: „én valószínűleg már nem fogok élni”. De a gyerekem? Az unokám? Hogy készítsem fel arra, hol talál majd vizet, mikor azért ölik majd egymást az emberek!? És most nem egy távolinak tűnő Afrikai országra gondolok, hanem Európára. Hogy nem lesz barack, mert nem lesz ami beporozza. Hogy készítsem fel erre!? Van válaszod a gyereknek!? (csak érdekel, ha elgondolkodsz ezen, van könnycsepp a szemedben? Bevallom, nekem van! Sok!)

Nem vagyok nagyonzöld és nem szokásom szabadidőmben magamat odakötözni hajókhoz, amik fókákat irtanak vagy fákhoz, mert épp ki akarják vágni. De tudod mit!? Viszek magammal vászontáskát mikor bevásárolni megyek és nem kérek „szatyrot” mikor egy cipőt veszek vagy ruhát, mert van nálam. Szeretnék beszerezni függönyből varrt kis zacskót, hogy a gyümölcsnek, zsemlének ne kelljen elvennem a nejlon bizbaszt, amit vagy elrakok otthon szemeteszsáknak a fürdőbe, vagy kidobom, mert azt az utat se mindig bírja ki, míg hazaérünk.

Ültetek fát – tudod, mikor 5 éves volt a fiam, az oviban összeszedett már egy csomó okot, hogy miért hasznos – friss levegő, árnyék, élelem (ha gyümölcsfa), alapanyag, tűzifa…mondom, kb. 5 éves volt, neked is menni fog! Etetem télen a kismadarakat, nyáron itatom őket – szeretem nézni, hallgatni őket, amellett, hogy hasznosak. Vannak madárodúim a kertben és gigabüszke vagyok, hogy a 7 éves fiam a héten maradék kerítésfából, önálló indíttatásból, összekalapált egy madárodút, amit a sulijába szeretne bevinni és a teremnél lévő fára feltenni (persze nem garantált, hogy belefészkel madárka, mert azért a mérésekkel még hadilábon áll a gyerek, fűrészt nem használt a projekthez, azzal dolgozott amit az apja meghagyott: fa, szeg, kalapács– tehát a madárszépházakba nem fog bekerülni, de én imádom az egészet vele együtt!).

Karácsonykor a család felnőtt tagjainak saját készítésű ajándékot adok. Kaptak már madáretetőt, odút, kézzel hímzett vászontáskát, mert ilyet adni a lelkemnek jóleső érzés. Felszedem a szemetet, ha sétálok a gyerekekkel az utcánkban vagy lehajolok érte a bölcsinél, sulinál, mikor megyek a gyerekekért. Nem posztolom, csak simán kidobom a kukába. Nem vagyok se jobb, se több nálad, hidd el (remélhetőleg kevesebb se…bár ha ebben a témában maradok le mögötted, akkor az csak jó és igyekszem majd kicsit jobban). Most jön a noszogatás, kérlek vedd komolyan: csinálj valamit te is. Most! Ne majd! Ne holnap! Nehéz lesz? Igen. Fogsz közben hibázni? Naná. De próbáld meg! Most változtass, mert holnap késő lesz. Most mutasd meg a gyerekednek, a szomszéd gyerekének, a következő generációnak, hogy így is lehet!

Ha gondolod posztold ki, vagy csináld csendben. A magam kismagyar módján most én is teszek valamit. Bár mint mondtam, nem vagyok greenpeace aktivista és nem is öntök festéket szörmebundás madmazelekre a Budapesti Operettszíház előtt,  szigorúan lesből, távol álljon ez tőlem. De kis lépésben elindulok, rendelek tüllzacsit a zsemléknek (keress rá gugliban, rendelj te is – ha tudsz varrni, már beljebb vagy egy lépéssel. Rendelek fecske műfészket. Hogy be vagyok-e tojva amiatt, hogy az újépítésű házunkra felhekkeljem ezt a cuccot fecskepelenkástul? Naná! De tudod mit!? Nagyobb az élni akarásom, jobban szeretem a gyerekeimet, mint amekkora az a félelmem, hogy miképp fog ez kinézni. Te is tudsz ám rendelni. Ha mondjuk jófej a szomszédod és rendelsz neki is, akkor hasonlóképp hangos lesz az udvarotok jövő nyáron és esztétikailag is „kicseszel” vele, neki is lesz fecskepelenkája, sőt pénzügyileg is jobban jártok, osztoztok a postaköltségen. Hát mi éri meg, ha nem ez?  Sőt, nézz itt körül és legyen madárbarát udvarod. (Nem fizetett promó elhiheted)

Hajrá!

G.P.K.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS